Jász Attila
Szellem a palackban

És tényleg. Már tudtam, illetve egészen pontosan: már régebben is megtapasztaltam, de valójában akkor tudatosodott bennem felismerésszerűen, hogy jé, amikor D. Z. barátom megírta és kifejtette, remek és tömör összefoglalóját a pálinkáról. Hogy az maga a szellem, a borral szemben, mely a lélek itala. És még fontosabb, a legfontosabb, hogy felhívja figyelmünket a mértékre: "A szellem, ha túladagolják, nem fölemeli, hanem a sárba tiporja az embert." Az ilyen mondatokért szeretem én D. Z. barátom remek kisprózáit. Ezek olyan hamvasbélikus megfogalmazások, a legjobb értelemben. Kár azonban, hogy Zoli a barackpálinkára szűkíti a tematikát, és szerencse, hogy a fejfájást is mellébiggyeszti. Mert így már számomra is van kapcsolódási felület. Igen. Mert még egy másik időszámításban, a szocializmus boldog(talan) békeidejében több ízben is megpróbálkoztam a barackpálinkával. Azzal, melynek szinte aranyszíne volt, és nagyon kellemes barackszaga. Szinte túlságosan is, ami már az íz rovására ment. Mert az meg nem nagyon volt neki. Nem is lehetett. Hiszen az aroma inkább szagos volt, és a hígított tiszta szeszt szép aranysárgára színezte. Boltban Barackpálinka néven csak ilyet lehetett kapni. (Jó ideig.) Később tudtam meg egy vendéglátóhelyen dolgozva, hogy ezt kommersz baracknak hívják. Vegyésztanonc koromban aztán már teljesen tisztában voltam. Na de hagyjuk is, hisz épp erre (is) figyelmeztetett e rövid felhívás, hogy az emlékekkel vigyázni kell, "mert aki az emlékeknek él, annak a lelke elöregszik". Vissza tehát a jelenhez. Nagy kár tehát, hogy Zoli barátom a barackpálinkára szűkítette a tematikát. Ugyanis, durván azóta, és azon fejfájós emlékek (sic!) miatt nem ittam, iszom barackpálinkát. Meg nincsen is erre, mifelénk, jó házifőzet. Viszont mindig tartok itthon pálinkát, a vendégek miatt. Gyönyörű, hasas, vékonynyakú üvegben, éppen hét (isteni szám!) deci fér bele. Az üveg nagyon fontos, hisz azzal tiszteljük meg a pálinkát, az mutatja, milyen lakhelyet biztosítunk a szellemnek. És a pálinkával pedig megtiszteljük a hozzánk várva vagy váratlanul betérő ismerősöket, barátokat. Ha elmennek, később, szintén az ő emlékükre iszunk még egy kupicányit. Hisz a mérték, erről már szó volt, nagyon fontos. Tehát a pohár. Pohárka, minél kisebb űrtartalmú legyen. Abba, idővel, de csak társaságban!, lehet több ízben is újratölteni. Többszöri nekifutásra, a kedvenc borászomtól hordott gyengébb, ám zamatosabb!, törkölypálinkát szoktam ajánlani. Ínyenceknek az eperpálinkából töltök, ami valójában szeder, és a titokzatos, távoli Zalából származik, évek óta, egy öreg költőbácsitól. (Reméljük, a szellem sokáig élteti, mert el nem tudom képzelni, mi lesz, ha egyszer... De erre ne is gondoljunk egyelőre, hagyjuk a jövőt, és koncentráljunk a jelenre! Egészségükre!)