June
"Csak azért leszek kegyetlen, hogy szíves legyek..."
[Bram Stoker: Drakula]

Ki vagyok én? Egy lélek, kit rabulejtett testem? El kell hagynom hát... Nincs más kiút. Az életem börtön. S szabadulást, olybá tűnik, nem remélhetek.

Fekete angyalok széttárt szárnyaikkal eltakarják előlem a napot. A sötétben perverz, szadista gondolatok veszik birtokba tudatomat. Vértől mocskos falak közt vergődöm a jéghideg kőpadlón. Közben valaki azt suttogja, szép az élet. Engem pedig görcsbe ránt a fájdalom, s eltorzult arccal üvöltöm, hogy elég volt belőle. Szabadulni akarok borzalmas szorításából, fojtogató ölelésétől. Egyedül az elviselhetetlen, hogy semmi sem elviselhetetlen - visszhangzanak jéghideg szavai.

Az életem csupa gyötrelem. Szabályokkal korlátozott, műízű mindennapok, gombnyomásra működő, elkorcsosult érzelmek, túlhajszolt életek, fáradt arcképek, nyomasztó fények, halált hozó lények lebegnek felettem, körülöttem, mellettem. Keresik a szívet a mellemben, hogy kitépjék és a még dobogó, vértől forró szervet szájukba gyömöszölve tömegeket kápráztassanak el vele. Most sokkolás a trend neve!

Ideje, hogy kést vegyek kezembe. Tisztogatnék kicsit vele. Útközben mindenkit megkérdeznék vajon mi az élet értelme? S válszai alapján rendelkeznék felette.

Az életem Káosz! Születésemmel vele eggyé lettem. Gondolatban mind csak ítélkeznek felettem. A Harmónia ostoba lovagjai kivont karddal csörtetnek elébem. Egyetlen suhintással mindnek fejét szeghetem. Teljhatalom van kezemben. Amíg álmodom, csak addig élem életem. Elveszíteni mindent! Ez lenne beteljesedésem.

Az élet a halál tükörképe csupán. S én próbálom megvalósítani magam ebben a torz képben. Keresztrefeszített testem fordítva áll a másik létben. A számból kiáradó vér végigcsorog gégémen. Életem befejezettnek tekintem. Elhagyom! S a Halál két karja ringat álomba immár...