June
Nem értem

Nem értem. Egy jól szituált, viszonylag jó egzisztenciával bíró családból származom. Ezzel mégsincs minden rendben, mert itt imbolyog valami a lemenő nap fényében és lassan megöl. Elszorítja a torkom, felvágja az ereim. Hagy elvérezni. Lelkem sötét bugyraiból önmagát táplálja. Ezáltal részemmé válik. Sorsa elválaszthatatlanul egybefonódik sorsommal. Mérgeskígyóként tekeredik szívem köré. Megfojt. Erős kezei acélkapcsokként szorítják torkomat. Ordítanék, de nem jön hang.

Ti is csak élitek nyomorúságos kis életeteket. A szóra, hogy hétköznapi undorodva összerándulok. Unalom, szürkeség, kilátástalanság, életuntság. Mit vártok az élettől? És tudjátok-e, hogy az élet mit vár tőletek? Mit fogtok alkotni? Köpnöm kell tőletek. Szánalmasak vagytok! Le akarjátok rombolni a világomat, amiben olyan elégedettnek érzem magam. Ahol én vagyok a hercegnő, nem pedig a diszkós kurvák. Az agyatlan klónok. A társadalom hidrogénfejű bábúi. Titeket zsinóron rángatnak. Megszabják mit tegyetek, felállítják korlátaitokat, melyeket át sohasem léptek. A falakon túl olyan világ tárulna elétek, amit talán meg sem értenétek. Szabadságotok így csak üres szlogen. A madarak csak kacagnak rajtatok. Műízű "valóságsók" töltik ki az estéiteket vagy szintetikus hajnalig tartó mámorok. Villódzó fények és halott ütemek ritmusára vonaglatok az élet nagyszínpadán. Majd vörös bársonyfüggöny ereszkedik vézna testetekre, hogy mágust játszva eltűnjetek a semmiben. Azután csak a csend.

De halljátok-e a vad gitárjátékot, a fülszaggató éneket? Ma éjszaka a Lázadással hálok. Méhemben megfogan a Káosz. Nedves lepedők között hozom majd világra. Valaki vértől mocskos falakat emel körém és ősanyáink hamvait szórja rám. Valaki fegyverrel a kezében ordít, hogy tegyem le a sajátomat. Valaki kitépkedi a tollaimat, hogy ne repüljek, de én újakat növesztek, és itthagyom nekik a régieket. Hadd tömjenek velük embereket. Olyanok vagytok ti is, mint a díszpárnák. A piac rátok hajtja ősz fejét és ott szendereg. Ti pedig altalódalokat dúdoltok neki, vagy csak felteszitek a legújabb lemezeiteket.

Nem tudom kik vagytok. Nem ismerem a neveteket, de tudom mit akartok, és azt tőlem sohasem kapjátok meg.

Nem jutok sorra, mert be sem állok oda. Kiszámíthatatlanságomat mentsvárként használom.

Úgy érzem össze vagyok taposva, ki vagyok facsarva. Ledarálva, kilapítva, elnyűve, szétszaggatva a sarokban kuporgok. A szoba közepén (a kis dohányzóasztal mellett) ott ül a kétségbeesés. Csak bámul rám. Kitartóan. Le nem veszi rólam a szemét. Megtépázott gondolatok között vergődve keresem a kiutat, de a kapukat hét lakat zárja. Téboly.

Miközben töprengek, az istenek Légókockáira szedik szét agyamat, majd újjáépítik egy másik minta szerint, mert az előző már nem bizonyul elég divatosnak. Lám, őket is eléri a trend szele! Ti pedig továbbra sem értitek. A legrosszabb tanítványai vagytok az életnek, de fő, hogy az iskolapadban remekeltek. Az életnek nem lehet a seggét nyalni, mert olyan,mint a ló: pofánrúg! Drága ma egy arcplasztikázás.

Férgek vagytok. Paraziták. Földanyánk bőre alá fészkelitek magatokat. Ezért ha kell megnyúzom, csakhogy megszabadítsam tőletek.

A társadalom méhéből kivetett fattya vagyok. A rút kiskacsa. Csak mert nem olyan vagyok mint ti, ezért nem értetek. Ti számozott ipari termékekként nem értitek azokat, akik nem viselnek ilyen jegyeket. Lázadásom hangját messzire viszi a szél. De ki tart velem? A életem csupa harc és küzdelem. Vállalnád-e mellettem? Lennél-e selejt ebben a tökéletességet hajszoló életben? Mutatkoznál-e pőrén a tömegek előtt, levetkőzve mindent, ami a pénzhajhász, materialista világhoz köt téged? Szereted a virágokat? De lenne-e annyi bátorságod, hogy a szakadék szélén szedd? Szeretkeznél-e velem az igazi szabadság végtelen mezőin? Elvesztett csata utáni véres arcomat vajon megcsókolnád-e?

Harcolnék azok ellen, kik milliók vérétől mocskos késsel vágják a hófehér kenyeret és kik megbánást színlelnek miközben zárt ajtók mögött seregeik harchoz készülődnek.

Egy napon ledobom e világ minden láncát és a saját világoméit aggatom magamra. Csak gyere velem, mert egyedül félek a sötétben. Ne szórd a morzsákat az úton, mert vissza már nem jövünk. Ez most nem olyan lesz, mint a mesében.

"Csak álmodom az életem, hogy végtelen?"