Üzenetek a "túlvilágról"

Akárhányszor elutaztam valahova, egy ideig adatott volt egy bizonyos drámaművészeti/irodalmi/filmbeli támpont, amely alapján bármikor tiszta szívvel logisztikailag be tudtam határolni a régiót, ahonnan érkeztem. Egy idő után azonban nem igazán maradt olyan szellemi érték, amelyre szívesen hivatkozhatott volna az ember. Összehasonlításként maradtak a politikusok, akiknek a neveit viszont nem szívesen veszi szájára a kicsit is magára adó ember.

Korszakunk önjelölt alkimistái, őseikkel ellentétben, aranyból kotyvasztották a nagy semmit. A világ titkait megismerni óhajtó ember pedig csendesen, önmagát marcangolva, egyfajta, olykor virtuális elefántcsonttoronyba elvonulva, sebeit nyaldosva igyekszik minél több titkot, szövegekben, táncmozdulatokban, szavalatokban elhangzott ékszert összegyűjteni, abban a reményben, hogy egyszer közszemlére teheti őket, megoszthatja azokat az arra érdemes, "cyberromantikusokkal", az információ országhatárokat nem ismerő száguldásában hívő emberekkel.

Egy ilyen, minden tekintetben rendhagyó virtuális "ékszergyűjteménynek" számít az idén ötéves fennállását ünneplő zEtna, online irodalmi folyóirat (http://www.zetna.org.yu/), amely kikötőjében kortárs irodalmárok műveivel, egy új s szebb világgal ismerkedhetnek meg az írott szó szerelmesei. Az elmúlt hétvégén viszont az arra kíváncsi és befogadó nagyérdeművel is képben, hangban, formában s nem utolsósorban szövegben is megismertetve a kortárs művészet gyöngyszemeit, amelyeket az utóbbi időben, nem csak önhibánkon kívül, felelőtlenül a vajdasági cuppogós sárba tapostunk.

Több értelemben véve is a túlvilágot boncolgatta a zEtna virtuális folyóirat az általa, első alkalommal megszervezett irodalmi fesztiválja. Szólt, magáról a halálról, mint egyfajta szükségszerű és megváltoztathatatlan túlvilági "létezésformáról", de egyben hangversenyein, képzőművészeti tárlatain, filmbemutatóin, alternatív rockzenei koncertjein, dance party-jain keresztül szólt, egy művészeti értelemben vett másvilágról is, amely Magyarországon és Nyugaton ugyan már teljesen szokványosnak, netalán túlhaladottnak számít. Azonban szűkebb pátriánkban, egy rövid virágzás során, csak most bimbózik újra, abban a reményben, hogy termő táptalajra lel, háttérbe szorítva a provincializmus, a korlátozottság és a káröröm tünetegyüttes területünkön oly burjánzó kóróit.

Ezek a korlátok, legalább is rövid időre, november 4-e és 6-a között leomlottak Zentán, s csak rajtunk múlik, hogy hajlandóak vagyunk-e befogadni ezen új zamatokat, pikáns ízeket, hogy ezzel, még ha nem is névlegesen, fizikailag még a schengeni vasfüggöny mögött, de szellemiségben már európaiként vegyünk részt a kontinens művelődési véráramlásában.

H. Zs.
Magyar Szó, 2004. november 9., kedd