Ladányi István
Triptichon

Soltis Lajos emlékére

I. (befalazva)

Semmi.
Még jó, hogy van ez a szó:
semmi. Nincs semmi.
Még jó, hogy vannak ezek a szavak
a hallgatásra.
Felboncolni, darabokra szedni, hogy mi
a bánat. Mi a bánat! Felboncolni, széttrancsírozni
a bánatot. Elmész te a bánatos... Bánát. Bánátból
még az eső se jó. Bánatból még sírni se jó.
Apró ízekre szedni a nefelejcset, kivonni
a kékjét, és lerészegedni, lerészegedni
a szomorúságtól, telitömni magunkat hányásig
a nefelejcs kékjével, hányásig zabálni
az őszi lombokat. Az őszi lombok
réz és arany tarkaságát, hányásig zabálni
az ázott avar, az őszi lombok
sár és szar tarkaságát. És aztán ülni csöndben,
kigúvadt szemmel. Meginni egy
pohár szakszervezeti szódát.
A pulykák most kaptak némi haladékot,
de majd sorra kerülnek, behűtjük őket.
Randa és finom. Még láttalak párszor a lányokkal
a fitneszben. Levágjuk majd sorban a kecskéket,
a libákat, a tyúkokat fölzabáltatjuk a kutyával,
aztán a kutyát is felakasztjuk, elfűrészeljük a fák
törzsét, tövestül kihúzzuk a málnabokrokat,
és szélnek eresztjük a talajt. Semmi.
Gyűlik a torkomban a szakszervezeti szóda,
reflux, emelkedik a talajvíz, az ősz újra felhozza,
egy ásónyom, és már összefut.
Nagyon szeretném mondani, hogy itt vagy,
abszolúte, erősebben, mint korábban, referencia.
De ez csak a helyed itt bennünk. Eltűntél,
mint cipőből a meleg.

(2000. november)

II. (kibontás)

Fortunate gabonapelyhesítő üzem,
Lajosmizse, mit szólsz hozzá,
misét mondtak feletted,
fekete szerencse, szerecsen, golyóbison egyensúlyozva,
szárnyas kerék, kölcsönkocsival voltam bevásárolni,
mert a Puntót beadtam a kereskedőhöz,
kell a pénz az építkezésre, egyetlen ablak is
mennyibe kerül, egyetlen ablak, vettem müzlit,
ezt sose tanulom meg, hogy rövid vagy hosszú ü,
gabonapelyhet, mert egészséges és könnyű,
könnyebbé teszi a székletet, Angelus
tollpelyhesítő üzem, nem tudlak szárnnyal
elképzelni, aztán már nem sokáig repültek
a pulykák, már nem kellett ledarabolni
a szárnyukat, Gödön nyaraltunk, amikor
hoztad őket augusztusban, egyetlen fejszesuhanás,
és minden megfordul, dög,
az előző nyaralásról minket kellett hoznod,
amikor összetörtük a Puntót, pont
Bunyevcinál, még nevettünk, amikor
már csattant, még nevettünk, hogy
már megint ezek a bunyevácok,
és már csattantunk is, sírtak a kis
bunyevácok (a lányaim), siratták a Puntót,
csak én örültem, hogy sírnak, csak
én sírtam örömömben, hogy sírnak
és nem hallgatnak a kicsi bunyevácok
(a lányaim) az összetört szívű Puntóban,
jó, akkor már nem iszom többet,
mondtad a telefonban, még sokszor
fel akartalak hívni a télen, ugyan mi
lesz, ugyan mi lenne, semmi,
éjfélkor indulok a határra, mondtad akkor,
a tiéd is volt, együtt vettük a Puntót, hitelre,
a költő hitele, hajnalban megálltunk Siófokon,
vettünk gyümölcsöt a hajnali árusnál, furcsák ezek
az autók a versben, indításgátló, metálfény,
elektromos ablakemelő, km óra szerint,
Géczi írta be az autót a versbe, a 21rovinjba
beduruzsolt a Ford motorjával, a József Attila-
összes kazettáival Rovinjba menet, megpróbálta
megírni az érkezést, a tengert megpillantani
az autóból, nálunk Zorán szólt, és már
lefelé haladtunk a karszt kanyargós útjain, amikor
elkezdett énekelni arról, hogy kedves, elviszlek
oda, hol senki sem ismer,
de értem a szót, bunyevci után és bunyevci előtt,
akkor lassítanom kellett,
kanyargott az út, egyszerre nyilvánvaló lett,
kanyargott az út, de kibontakozott belőle,
bunyevci alsó és bunyevci felső közt,
hogy ki vagyok, és kihez tartozom vissza-
vonhatatlanul, honnan is tudhattam volna,
hogy mi minden lakozik bennem. Ex lex.
De hát szerettük ezt, a hirtelen jött dolgokat,
az elhatározásokat, a kényszert, hogy menni
kell, vis maior, és kivágni magunkat.
Még az öreg Renault-val menni Nóri
elé a határra, mindig ezeken a határokon
szerencsétlenkedtünk, Zalán fiaddal volt terhes,
határok lettek és tűntek el, de valahogy kivágtuk
magunkat. Az is jó volt, az öreg Renault-val,
hogy ment egyáltalán, és bírta a strapát, azt
is veled vettük, még most is megy, Martinovicsnál,
Rita a felesége lett, és képzeld, terhes, emlegettünk.
Ahogy járok ki a sírhoz,
nem szoktam sírokhoz járni,
zarándokolni, egyszerűen valami
nyugtalanság bennem, folyton megy,
mint a fájdalom, mondta valaki a lakodalomban,
székletmintát vittem a Köjálba (ÁNTSZ), még a
Puntóval, nagyon kedves asszonyok dolgoznak
ott, csak alázattal lehet ott dolgozni, kedves
exfeleségek, onnan tértem be a temetőbe,
fordultam be a temetőkapun, az első élő
szexet, sőt tulajdonképpen az első tényleges
szexet, hiszen ennyire konkrétan a tévében
sem mutattak akkor még ilyesmit gyermekidőben,
az első szeretkezést, sőt baszást temetőben
láttam, csigát gyűjtöttünk, pénzt, csigapénzt
Hangya barátommal, nyálkás csigákra vadásztunk
a temető dús növényzete alatt, nem is sejtettük,
csak félve-kíváncsian közelítettünk a hangokhoz,
hanyatt fekve nézett bennünket fönnakadt szemekkel,
vagyis lógó fejjel és leakadt szemekkel,
égbe lógó kisfiúkat látott nyálkás csigákkal,
csiga-biga, told ki szarvadat, ha nem tolod,
összetöröm házadat, csak a szex, csak a szex,
izzadt, csapzott volt, és hangos, mint egy állat,
a férfira nem emlékszem, rémülten futottunk,
kiakadtunk, olyat láttunk, amit nem szabad,
járkáltunk, mint a fájdalom, valami érthetetlent,
valami lényegest, mindenen túlmutatót láttunk.
Hat hónapja már, hogy kikísértünk oda,
elmúlt a tél, fél éve, azóta sem találtalak ott,
üres volt, nem akarok blaszfémiába keveredni,
nem a sír volt üres, én voltam üres,
nem találtalak ott a sírnál, senkit sem
találtam, magamat sem ott, a Vámosi úti temetőben,
a Vámosi úti temető kapujában, ahová temettek,
jó hely, előbb sorra kerülsz majd a határon,
túl sokat, túl sok mindent szállítottál mindig,
egyszer mindenki rajta veszt, aki túl sokat
kockáztat, kikelt a kertedben a borsó, fölásták,
jött két ember és fölásta, tűvé tették a kerted,
és semmit nem találtak, elfolyt a víz is, minden
kiszáradt, elzártam télire, azóta megnyitottam
nyárára a csapot, itt hagytál csapot-papot,
FIAT-tal jár a pap is misézni,
nem szeretnék blaszfémiába keveredni,
nyilván ott vagy, ott van, ami maradt, ahogy
maradt, csak téged nem találtalak, nem sírtam,
locsolni kell a kertet, addig jár a korsó,
már korhadni kezdett a fája a talajban,
nem tudtad megfizetni a vámot,
lefizetni a vámost, és ott fogtak Kháron ladikján,
egyetlen hitelkártyára tetted fel mindened,
Ladik Katit utoljára Újvidéken láttam, a bankban
állt sorban előttem, rövid szőrmebunda volt rajta,
de lehet, hogy nyár volt, és a rövid szőrmebunda
A harmadik ablakban volt, a Majtényi-darabban,
ahol oly gyorsan pergette a szavakat, csak a nyelv,
egyadta nyelv volt, pont pletykaszámot csinálunk az Exnél,
adódott ez a név akkor, ex, ahogy már korábban is,
amikor kezdtünk felnőni, egyre inkább ex,
azóta egyre inkább igazolódik, fogy igazzá
köré az életünk, egyre több, egyre több minden
fogy köré, szerencsére nem voltak ezen a télen
nagy fagyok, lassan mindent megszokunk,
lesz valóban a miénk a nevünk, egyre több,
egyre több minden gyűlik semmivé, egyre
több semmi gyűlik halomba, tömörödik,
egyre sűrűbb, egyre több mindent ránt magába
a fekete lyuk, még hallom a röhögésed, a hahotád,
csak a szex, csak a szex, egyre több minden nincs,
fölásták a kertet, és semmit sem találtak, csak
a borsó indult virágzásnak, pákozdon megellettek
a kecskék, rendes ember vitte magával,
a vérmes bak még a kiskecskét is fölcsinálta,
csak a szex, még az ürüt is, még a pákosztos
fehér kutyát is sorra vette volna, ha megállnak
neki, csak a szex maradt, jött két ember,
semmit nem találtak, túl sok mindent vittél
magaddal, és ottfogtak a vámosi úton,
fekete lyuk, nincsenek ablakok, és nincsenek felhők,
nincsen a szemed, egyensúlyoztok a tű hegyén,
ha átfértél a tű fokán, gombhoz a kabátot,
a zöld kabátodat terítettük a csapra az aknában
télire, szerencsére nem voltak komoly fagyok,
i tiho, tiho, odlaze nekud neki dragi ljudi, ru¢an
san, Bijelo Dugme, Bregovi\ szarajevói fehér gombja,
elmennek sorban a kedves emberek, útra kelnek,
négy fekete lyuk maradt a fehér gombból,
lyukhoz a gombot, honnan sejthettem volna,
hogy a rémálmok a valóság, honnan sejthettem volna,
amit régóta tudok, csak előlem is titkolom,
hogy amit álmodni sem tudunk, ex,
a valóság a semmi, hogy nem vagy ott,
hogy ott voltam, és én sem voltam ott.
Hallgattam, de a mi nyelvünket te már nem beszéled,
nincs már történet, nincs idő, Keresztes sógor
egy helyben topog, billeg, egyhangú dugattyú
az öröm, csak a szex, csak a szex, csak
a fájdalom járkál, beadtam a Csongihoz a Puntót,
a napokban volt itt a Renault-val Martinovics,
Ritával együtt, gyerekük lesz, hazahoztak minket
az öreg Renault-val, Ladányi Andreát néztük,
két világ volt az előadásban, és nem tudtak egymásról,
élték mindkettőt komolyan, súlyos homokból nőtt
ki a férfi, és lebegett kipányvázva, és a zsákból
végtelen szemcsékben ömlött a homok.
Még mindig megy az öreg Renault, abban
vittük ki a gödörbe az akasztott kecskét,
csak a szex maradt, csak a szex monoton
zakatolása, gyalog járkálok, mint a fájdalom,
nélkülem zöttyennek a hajmáskéri úton
a kátyúk, bukkanók, beadtam a FIAT-ba a
Puntót, adják el, pont most, most már legyen pont,
pont akkor akartam lecsapni a pulykák fejét,
lassan emelkedtek, éreztem, ahogy összehúzódtak
a heréim, ahogy lecsapott nyakuk rángatózott,
ritmikusan lövellték ki a vért a semmibe,
csak a szex, csak a szex, a nyílt kutakból
előbugyog az élő halál, megszédíti a fejeket,
pont akkor készültem lecsapni a pulykák
bibircsókos fejét, amikor beadtad
a kulcsot, lenulláztad a kilométerórát,
visszaadtad a hitelkártyát, Kháron ladikján
van az utolsó POS-terminál, még egy átutalás,
még egy sms, és bevonják mind a kártyákat,
siklik a ladik, és nélküled zökkennek
a kátyúk, duruzsolnak a motorok, zsongnak
a pletykák, csak a szex, csak a szex.
Arcodat viseli arcán a fiad.

(2001. május)

III. (a harmadik ablak)

Száz vidám jelenet, vagy
kilencvenkilenc, harminchárom...
Mindegy. Már a gyurka kacag.
Fordul a tánc is, számos
az ablak, hol magát meglátja
a színen a táj. Fátyolos hangján
az angyali nóra rebeg valamit.
a kati hadar. Pletykás bácskai
asszonyok mondják és mondják,
és nem sejtik, hogy már itt a
zivatar. És fordul a tánc, és nyílik
az ablak, és fut a havon, a havon
fut, a havon, a havon fut és fut a
szán. Meleg a bunda, és várnak
rám valahol, míg zárul az ablak,
és a nándor, a drága, a szegény,
a nándor ott lóg a földbe vert
szögre akasztva, lóg az égbe bele.
Hát mi milyen félrevert szögön
lógunk itt, kérdelek téged, milyen
félrevert szögön lógunk itt, édes
lajosom

(1994)