Az irodalom visszavág, avagy a halál móresre tanítása

(A Zetna I. Irodalmi Fesztiválja - Irodalmi műhelyek, koncertek, kiállítások, vetítések, partyk a zEtna ötödik születésnapjára, halálközeli témák mentén - 2004. november 4-6., Zenta)

A "zEtna-kommandó" már öt éve folyamatosan bevetésre kész, s most végre nem csupán virtuálisan, de hús-vér valójában véghezvitt egy három napig tartó diverzáns akciót a Vajdaság időről időre bealgásodó posványában! Összművészeti összeröffenés volt ez istenigazából, a média csak leste a "multimedialitást"... Mindeközben megszólítottuk a Halált, ki félénken, ki vadul és dacosan. Ki pedig tréfásan, a szeme közé nevetve.

Első nap, Zentai Városi Galéria. Kiss Attila Etele Kígyót békával c. tárlata a sámáni kort idézte. Grafikái elemi erővel hatnak. Mitikus hősök, régi, dicső ősök. A gímmel megküzdő vadász, a dobján utazó sámán, a dudás, a furulyás és az Ősök szellemei. A képek maguk is megszólalnak, saját dallamuk belengi a galériát. A két zenész: Bulatovity Gabriel (doromb) és Burg Balázs (didgeridoo) tökéletesen fokozták/alátámasztották ezt a muzsikát - sajnos túl rövid - performanszukkal. Gyertyafény, az ősi hangszerek varázsa - mennyei harmónia. Az egyik barátom fel is hördült mellettem, amikor úgy cca. tíz perc múlva hirtelen abbahagyták... (Ez bizony megért volna egy pirinyó "csúszást" a programban...)

Ezt követően Beszédes István barátom, a zEtna virtuális folyóirat főguruja bennünket, úgymond fiatal(abb) szerzőket ültetett a jól bevált vallatóeszköz, a reflektor elé. A moderátor Kontra Ferenc, az "oldarborda" szerepében Toldi Éva - bocsesz, de ő közölte, hogy elsősorban mint "író-feleség" van jelen -, a vallatott személyek pedig a "DNS elit-kommandó", valamint jómagam, aki a még véletlenül megmaradt Drótommal hálóz(hat)tam (volna) be a mélyentisztelt publikumot. (No, igen, kezdem úgy érezni magam, mint egy egyre népszerűbbé váló, ámde csak féligmeddig létező regény szerzője... Nem önsajnálat, csupán "küldök egy jelet lentről felfelé", a honi kultúrális, mindent eldöntő Atyaúristeneknek címezve. Csakazértis, na! Hogy ne nézzenek akkora balfasznak, aki lassan mindent szó nélkül lenyel... Bocsánat ezért a kis egocentrikus kitérőért! De aminek ki kell jönnie, az biz' kijön. Akár orálisan, akár análisan. Az olvasóra bízom, eme zárójelek közé visszazavart, cseppnyi "vulkánt" hová is sorolja...)

A rendezvény folyamán első ízben veséztük ki a DNS folyó-iratot - nyíltan felszólítom a lektorunkat, nehogy kijavítsa! -, szóval "majdnem folyóiratot", megállapítva, hogy már az első szám megjelenése után hatalmas hírnévre tett szert, az emberek azonnal felfigyeltek rá, s nem csak itt, a Vajdaságban! Létjogosultságát már csak az is bizonyítja, hogy a fesztivál alatt legtöbbször került a figyelem középpontjába. Számomra külön szimpatikus az a finom provokáció a szerkesztők részéről, amely ott bújik minden mondatukban. Enélkül szerintem manapság nem is lehet semmibe eredményesen belefogni a művészet terén... (Mondom: mocsár ez! Sőt! Lassan már csak iszap... (Persze úgy globálisan értem a dolgot.))

Magam közben csendesen mosolyogva figyeltem, remélve, nem is jutok szóhoz. (Az idő múltával egyre kevésbé vagyok szószátyár. Ja, idő kell ahhoz, hogy belássuk saját ostoba mivoltunkat...) Aztán csak nekem szegezték a kérdést. Bár a Drót több szálon fut, persze a "kábítószeres szubkultúra" témája tűnt a legkézenfekvőbbnek, ismételten csak a hallgatóság "felrázására". Mert hogy kevesen vállalják ilyen nyíltan... Hát, ha ez ilyen izgalmas, akkor itt is kijelentem - bár tavasz óta még egy jointot se nagyon szívtam el - egy narkós patkány vagyok!:))

Ez volt a Bábuk lassú halála.

Punk's not dead! Ez most már tuti! Mert ami itt következett, nekem a színtiszta - nem mű! - punkot/újhullámot jelentette... Mondtam is utána Ernőéknek, ez tisztára olyan volt, mint valami A.E. Bizottság performansz... Vigyázat, ez impró! - koncert két hangra és két zongorára. Előadták Verebes Ernő és Verebes György, a mikrofonoknál pedig Mezei Kinga és Káló Béla ült és - nem gitározott ugyan, de - beszélt. Veszettül "live" volt az egész! Kezdetben még aggódtam, amiért - a rosszul beállított hangosításnak "köszönve" - nem értettem rendesen a szöveget, aztán rájöttem, a torkokat is csak hangszereknek kell tekintenem, s már működött is a dolog! Mindenképp a legfantasztikusabb zenei élményt jelentették számomra az egész rendezvény alatt!

Az első nap "hivatalos" részét egy válogatás képezte a Mediawave halál témájú filmjeiből - ahol ezúttal nyelvi korlátok miatt nem érthetett mindenki mindent, de most meg a képek "beszéltek", ergo everything was all right! -, majd irány a Mojo! A többit fedje jótékony homály...

Mondhatom, igen nagy izgalommal vártam a második napon a Mojo Clubban megrendezésre kerülő Mongol irodalmi és gasztronómiai bemutatót! (Idestova tíz éve dédelgetett vágyam, hogy ha végképp elegem lesz a civilizációnk "áldásaiból", fogom a fogkefémet, a gitáromat és lelépek ebbe az ázsiai országba, ahol mindössze három aszfaltozott út létezik és nem azt iszom vissza, amit az ipar kiöklendez magából! Építek egy jurtát, és kitapasztalom, hogyan lehet a legmagasabb alkoholtartalmú kumiszt kinyerni a lótejből...)

Davaakhuu Ganbold mongol irodalomtörténész, aki jelenleg Budapesten tartózkodik, s a magyar irodalom "nagyjait" fordítja mongolra! Ez már magában is figyelemreméltó kuriózumnak igérkezett. Erre mit ád Isten, a kormányunk nem adta meg neki a beutazási engedélyt!!! Ez az, mutassuk meg nekik! Hiszen ez a mongol költő a felelős elsősorban azért, amiért az országunk polgárait mindenhol vízumkényszerrel súlytják...

Helyette Törcsi Levente Balázs, a budapesti Mongol Tanszék végzős hallgatója látogatott el hozzánk, aki viszont Ganbold verseit fordítja magyarra. Ő maga is végigbarangolta Ázsia több országát, a kalandokban és viszontagságokban bővelkedő, mongóliai élménybeszámolója külön cikket érdemelne! Tádé kollégával viszont nem értük be ennyivel, s ebéd közben tovább faggattuk Leventét. (Egyébként egy borjú látta kárát, hogy nem jöhetett el a mongol szakács, de ugye a jó kis hazai marhapörkölt sem utolsó... Sajtos makarónival.)

Az esti program ismét csak kiállításmegnyitóval kezdődött. Csak ülök a tojásokon címmel Ózsvár Péter kerámiáit tekinthettük meg. A tárlatot a zentai származású, jelenleg Veszprémben alkotó költő, Ladányi István nyitotta meg. Érdekes, hogy Ózsvár műveire - bár a fesztivál központi témája a halál volt - az "érme másik oldala", az Élet jellemző. Magvak és szárba szökkenő növények. Tojások és abból kibúvó madárfiókák. A zöld szín nagy mértékben dominált, s minden szoborból az életigenlés kiáltott felénk!

Nem úgy, mint az ezt követő Csókolom nevezetű zenekar előadásából... Nem mondom, a zenészek fel tudtak mutatni némi virtuozitást, de a keresztbe font karral, unott képpel motyogó "énekesnő" láttán a Halál bizony köpködhette a markát, hogy bizony, most valóban eljött az ő ideje! Amennyiben a halál és a halálos unalom közé egyenlőségjelet biggyeszthetünk...

Szerencsére nem fárasztottak sokáig, következett a "kissé idősebb" írógeneráció színre lépése, Szavak a hallgatásra címmel. A moderátor Lovas Ildikó volt, a résztvevők pedig Balázs Attila, Nagy Abonyi Árpád, Ladányi István, és Weiner Sennyey Tibor. Ők kevesebbet beszéltek, inkább felolvastak. (Velünk ellentétben, mivel a DNS szerkesztői ebben a közegben inkább a közvetlen verbális kommunikációt választják - mondom én, hogy visszajutunk mi még ama ősi kurkászáshoz -, én meg láttam, hogy valami "narkós" témát várnak tőlem, s bár ott lapult a zsebemben a Datura inoxiás, halálközeli élménybeszámolóm, inkább egy rövid dalszöveget választottam, ami a Narco Polo zenekar számára íródott, és szintén egyfajta utazást takar, csak "másmilyent"...)

A bioszínész - portréfilm Soltis Lajosról. Rendezte: Kresalek Gábor. Nem térnék itt ki az alkotás részletes elemzésére, annyit viszont minden esetre megjegyeznék, hogy Lajos maga választotta sorsát, nem kellene feltétlenül azonnal mártírként beállítanunk... Nyugodjék békében!

A film után újra a Kocsmában találtuk magunkat, ahol ismét a Csókolom együttes "szórakoztatott" bennünket... Férfiasan bevallom, az óriási pizza, meg az énekes nőce látványa teljesen legyűrt, a sört akár mellőzhettem is... Amíg félakusztikusan nyomták, még úgy-ahogy "elment" a dolog, amolyan vacsora mellé illő szalonzene. Aztán onnan kezdve, hogy előkerült az elektromos gitár, számomra teljesen semmitmondóvá vált az előadásuk! A nőt például egyszer sem láttam mosolyogni, s amikor olyanokat énekelt, hogy viszket a pinám, vagy hogy milyen fasz vagy, úgy hangzott a szájából, mint ha azt mondta volna, másfél kiló krumplit meghámoztam az ebédhez... Szóval gáz, komolyan...

A harmadik - egyben utolsó - napot a Zártkörű vetítés fedőnevet viselő beszélgetés nyitotta, amit a közönség sajnos szó szerint vehetett, mert a találkozó vendégein és a média képviselőin kívül bizony egy teremtett lélek nem mutatkozott... S ím újra a DNS került a figyelem középontjába. Látszólagos - valóságos? - csata az Ex Symposion képviselőivel. Imádom hallgatni a srácokat, ahogy érvelni tudnak, s közben folyamatosan provokálni. Én itt már kicsit "utaztattam" magam, s csendes megfigyelőként voltam jelen. Élveztem az Energiát a levegőben. Csak át ne alakuljon, rossz szokásához híven!

Ezt követően igen izgalmas - számomra rendhagyó - művészeti élményben lehetett részünk. A filmzene születése (Szuper8 + freejazz) című performansz alatt a szegedi szuper8-as mozgalom válogatását láttuk folyamatosan peregni a vásznon, közben a Matthew Michell Quartet játszott folyamatosan a "képek alá". Zongora, gitár, bass (olykor "megeffektelve") és ütősök. Nem vagyok különösebben nagy rajongója az ilyen free-freejazznek, mégis hihetetlenül lebilincselő élmény volt számomra, ahogy ráhangolódtak a vásznon pergő filmre, s hajszálpontosan követték annak dinamikáját, hangulatát... Lenyűgöző!

A "záróakkordok" az Altero Klubban hangzottak el. Először Az élet útja címmel lehettünk részesei egy előadásnak, ahol DJ Coffy zenélt, a "verses prózaélményt" pedig az előző nap már bemutatkozott Weiner Sennyei Tibor szolgáltatta. Itt is pergett a szuper8, Szokol Sziszi vetített. Végül pedig a Retro-party Szegedről (DJ Kő, DJ Don Leon) zárta végleg a zEtna Irodalmi Fesztivált.

Minden jel arra mutat, hogy legalább szétcsaptuk a sarat, felkavartuk a tó vizét e három nap alatt, s nagyon remélem, az a bizonyos "I." nem véletlenül került a rendezvény címébe!

Szögi Csaba (Képes Ifjúság)