- Weiner Sennyey Tibor
az almáskert
- (töredék)
-
- fűszál voltam almáskert mély rejteke rejtegess mélyen
- fűszál voltam fűszál egy kertben a többiekkel összenőttem
- a többi fűszállal ölelkeztem a föld alatt ölelkeztem
- de fent az égben egy szál fű nőtt több sosem egy szál fű nőtt
- elmondom hogy mint érkeztem elmondom hogy mit találtam
- elmondom hogy mi volt bennem hangot adok ami másban
- fűszál volt almáskertje mélyében rejtegette szépen
- vagy kevésbé szépen erről már megoszlanának a vélemények
- de ott volt a titok a titok kéremszépen nem elhanyagolható
- dolog a titok a fűszálak és az almáskert mélyének ügyében
- tehát kérlek a titok a tied csak arra figyelj kérlek ami a tied
- az enyémben ami én vagyok benned figyelj magadra kérlek
- hogy amikor jöttem mit tudtam én honnan is tudhattam volna
- hiszen mag voltam a szélben a messzeségben repültem ide
- egyre inkább igyekeztem siettem nem azt nem hiszem hogy siettem
- volna idefele lebegtem kavarogtam alattam folyók hegyek
- viszonylatok közelségek házak és emberek árnyai és éjszakák
- melyekben fiúk és lányok asszonyok és férjek de leginkább
- puha arcba borult párnákon végtelenül kicsi gyermekek
- arról álmodtak hogy magként egy fű magjaként mint a csillag
- mint a bánat a szívben az asszonyi szívben ki férjére vár
- de az nem jön nem hozzák a sötét utcák csak a magányt
- csak azt hozzák az úton a házak árnya a kerítések csak a magányt
- és a gyermekek puha arcukba borult párnáikban ezt látták és látták
- a repülést is a színeik aludtak de ők mégis színes éjszakát láttak
- érezték mély kék suhanásom a szélben amint túl a városon és falvakon
- országutak párhuzamos bánatán végtelenbe futó sínek találkozása után
- én lassan mintha vízbefúlt lettem volna ki ereszkedik hangtalan de nem egészen
- hiszen milyen is lehet az a vízbefúlt aki erről később verset ír erről neked
- szóval inkább olyan voltam mint aki nem fúlt ugyan vízbe de most úgy ereszkedett
- mint szemed tükrében ereszkednek a színek mert színes minden itt és most
- hidd el fel sem tűnik ez mennyire különleges amíg a színeket egyszer
- egy megismételhetetlen kétségbeejtő rettenetes pillanatban de tényleg
- el nem veszíted úgy nem találod őket mintha csak nem vetted volna föl
- a szemüveged reggel és már igazán be kell vallanod azt sem tudhatod
- hova tetted tényleg nem látta valaki te sem láttad eltettem vagy elvesztettem
- már nem tudom hol és mikor elvesztettem a színeket a szememből
- hát igen igazad van ilyesmi sokakkal igen gyakran megeshet meg is esik
- kiesnek minden percben egyre inkább ahogy haladunk ahogy lebegünk
- a színek és egyszer csak már nem is emlékezünk rá hogy mi nincs
- illetve mi az ami van csak nekünk már nincs pedig a színek és leereszkedtem
- az almáskert gyepére egészen mint egy tévedés mint egy bánat az asszonyban
- aki azt mondja csecsemőjének hogy miért hozzá mentem férjhez és leoltja
- a kisvillanyt és félni kezd nem kicsit hanem egészen hogy nemsokára megjön
- utcák kutyaugatás a hideg az éhség és a kerítések fogják hazahozni és megsimítottam
- a fűszálakat a többieket hogy sziasztok srácok megérkeztem s ők suttogtak
- az almafák tekintélyes hullámzása mellett mint a tenger a földön pedig mint a könnyek
- a fákról pottyant almák gazdájuk a lombok mint száz piros és zöld és színes könnyeket
- hullató szemek mondd belegondoltál-e már hogy a könnyek is színesek
- aztán nagyon lassan nem kívülről feltörhetetlen kérgem egyszer csak
- a végtelenített csönd párhuzamos zengésében kérgem felszakítottam
- aztán le aztán fel a mélység az én otthonom a magasság az én testvérem
- kibújtam mint ahogy csak egy szál fű tud győzedelmesen kibújni önmagából
- mekkora szemrehányás egyetlen szál fű győzedelmes kibújása mindennek
- ami nem az nem tud az lenni csak szeretne vagy még azt se hanem a semmi
- hanem a türelmetlenség hanem a színekre való oda nem figyelés hanem a tévedés
- hogy azt hittem szeretsz azt mondtad szeretsz de hát akkor nem is szeretsz
- de szeretlek hidd el illetve nem tudom de nagyon is miért mondod ezt
- egyetlen szál fű többet tud mondani mint az ilyen beszélgetések
- nem egyszerűen zöld egy szál fű hanem mindegyik a másiknál is másabb
- másiknál is másképpen zöldebb és hidd el benne van egy kicsi nem is kicsi
- csillagos égbolt és ahonnan jöttem a messzeségek és álom árnyak
- és az elalvó gyermekek szemében a színes öröm és mattfekete bánat
- aztán láttam egy kislányt aki virágot vitt és lillának hívták és szép volt
- amilyen szép csak egy hét év körüli kislány lehet a kislányok sajátos
- szépséges és kegyetlen virágos mezőjén ahol nem csupán szaladni
- hanem suhanni is lehet így virággal a kezében suhant és távolodott
- egyre messzebb és egyre fájdalmasabban tőlem aztán meg egyszer csak
- azt vettem észre hogy színes igen színes virágok nyíltak a fekete földből
- és az emberek meg színes oltalmukba költöztek arra gondoltam nahát
- néhányan úgy tűnik rájöttek végre rájöttek végleg vagy csak egyszerűen
- akár a szél akár engemet a messzeségből egymástól távoli világokból
- idehozta hogy együtt legyenek csak ők csak egy csöppet és kinyíltak
- mint a földből a színes virágok melyekbe beleköltöztek hogy legyen
- szerelem legyen kedvesség legyen barátság legyen végre ami annyira kell
- hogy amint ők a virágokba úgy szemükbe visszaköltözzenek a színek
- és ezután újra megtörtént a csoda a béna eldobta mankóját már nem botlik
- nem zuhan nem rúgkapál nem csak életet és már nem csak halált kíván
- kibújtak színes virágaikból az almáskert legmélyéből egészen
- és legnagyobb meglepetésemre legnagyobb csodálkozásomra
- körém gyűltek mint az ember sorsa köré a győzelmek és tévedések
- mint a gyermekség legmélyén az emlékek hogy volt anya előtt élet
- mikor én még én voltam de nem ez az én még lánykoromban mondja a fiú
- kisfiú voltam és szerettelek mondja a lány legkedvesebb barátnőjének
- fűszál voltam az almáskertben és a virágok lakói színesen körém gyűltek
- azt hitték hogy hoztam magammal egy kis messziföldet por alakban
- álom árnyat talán azt hitték talán nem hittek semmit csak a szél csak a lélek
- ami odasodort ami melléjük tett mint ahogy egy távoli mező fűszála
- az almáskertbe kerül és nem a tengerbe nem az aszfaltra nem a végső gyengeségbe
- ám nem hoztam mást csak az álmot hogy talán lehetséges és én nem is hittem
- hogy a dolog az a lehetőség hogy talán bárkit igazán érdekelhet
- a nézés az igazi nézés hogy csak úgy mint egy mesehős felkerekedjen
- és éles szemmel vagy csukottal megnézze végre az őt ölelő színeket
-
-