Milovan Miković
A szabadkai erőd éji sötétben

 

Éjjel erődet próbálgatod,

A Szent Márk teret áthaladod

Velence merül el benned.

Alakod a víz felett

Fakul a reggeli légben.

 

Álmodban egy lovas követi.

Íme, a városhoz közelít,

Elvarázsolva a sztyeppei mérettől.

A rejtőzködő erőd hídja mellett

Parázsba hunynak az őrtüzek.

 

Falairól a te szemeid szúródnak

a tenger felett hulló sűrű esőcseppek közé,

a ködbe és a télbe, mely köveket farag.

A határőrök elszunnyadtak a paliszád alatt,

Barmok mardossák a rapacsos falat.

 

Az úton, amelyen visszaérkezel,

Csak a karóba húzott élőket számolod.

Az akasztottakat még hozzáadod.

Meg a felhőket.

És a szalonka hangját ott fenn,

a hímporos ködben.

Meg az utakat.