Üzenet, 1999/5-8.: Genius loci

Bozsik Péter

Az ékszerésznő

Hát most mondd meg, Péter, nincs igazam? Te tudod milyenek a szüleim, tudod, mi történt a muterral, mert vedelt, mint a gödény, aztán részegen elütötte egy autó, úgy, hogy megsüketült, meg öt napig kómába volt, meg combgipsz, meg minden... De hát tudod, minek mesélem? Meg a fater, aki szintén zenész, hál' Istennek csak volt, nem győztem utána kocsmákba járni, az utóbbi időkben főleg a Betyákhoz járt, tudod a disznórakodónál, ami van, órákat könyörögtem neki, mire nagy nehezen méltóztatott hazajönni az úr, közben meg elitta az egész fizetésit, fizetett boldog boldogtalannak, mi meg aztán az öcsémmel a mamáékhoz jártunk ebédelni. Hát nem akartam ebből az életből. Főiskolára is azért iratkoztam be, hogy megszökjek otthonról, de azt nem nekem találták ki. Különbözetivel vettek föl, tudod, de csak azért, hogy ki legyen a létszám. Egy évet azért lehúztam, de túl nagy volt nekem az a város, túl idegen. Meg mit értettem én az irodalomhoz, most mondd! Olvasni se szerettem sose. Időt azonban nyertem. Kaptam valami ösztöndíjat is, albérletet nem kellett fizetnem, mert az unoktestvéreméknél laktam, tudod, a Rózsiéknál, ha meg elmentünk valahova, a faszik fizettek. Mikor hazajöttem, egyik barátnőm mondta, itt van ez az állás, ő megy külföldre hoszteszkedni, vagy mi a picsát csinálni, napi négy órát kéne árulni ékszereket, tiszta munka, annyit kapsz, mint más nyolc óra alatt. Elfogadtam, akkor már nem voltam kis hetrefüles, jobb dolgom úgy sem volt, meg pénzem se nagyon, csak amit apám pénztárcájából csórtam el, ha be volt rúgva, meg ha nagy ritkán adott zsebpénzt... Hát nem hordott a tenyerén az élet, de szerencsém volt. Aztán megtetszettem a manusnak, no nem úgy, illetve akkor még nem. Mondta, menjek, fejezzem be az ékszerészetet, ő pénzeli, aztán álljak be hozzá, tanuljam ki rendesen. Mondtam, jó. A szakközépiskolám megvolt, tudod, mit fejeztem be? Erdésztechnikus vagyok, vagy mi a szösz, meg hülye, mintha lenne errefelé erdő! Azért volt jó, hogy a technikumot befejeztem, mert így nem basztattak mással, csak a szaktantárgyakat kellett tanulnom. Levizsgáztam, a pali meg fölvett. Aztán meg majdnem el. De ez már más. Tudod, Péter sose gondoltam volna, hogy beleszeretek ebbe a fasziba. Egyfelől nős volt, és én irtózok belebonyolódni mások magánéletibe, másfelől meg nem is tetszett. Aztán egyszer azon kaptam magam, mint akit figyelnek, hogy kölletem magam. Tudod, milyenek a nők. Riszáltam egy kicsit a seggem, ha bejött a műhelybe, na! Mint afféle rüfke. Most mit cifrázzam! A pasas meg súg-búg, mind többet ad olyan munkát, amit kettesben köll megbeszélni, a szokásos. Mire észbekaptam volna már késő volt, fülig beleestem. Persze tudom, mit pletykálnak a faluban, hogy összekúrt magának egy BMW-t, meg egy ékszerészműhelyt, és még a belvárosi lakásról nem is tudnak. Mert tudod, Péter, azért nem volt velem szűkmarkú, bár mondom, én hozzámentem volna, és hozzámennék most is, ha elválik. Én nem akartam, hogy váljon, ő fogadkozott, utána meg azt mondta, hogy nehezebb, mint gondolta, két gyereke van, nem szóltam, ahogy gondolja. Adj egy cigit, az enyémet a kocsiba hagytam, kösz! Szóval azóta, hogy van ez az ékszerészműhely meg az üzlet, átvettem a család irányítását. Kivertem a hisztit, no. Hazamentem, aztán mondtam a faternak (a muter ugye süket, nem akartam üvöltözni), hogy ez és ez a helyzet, van ez az üzlet, nekem köll segítség itthon falun is, itthon háznál is árulunk, a fater veszi föl a rendelést, én egész nap a városba leszek, fölveszem az öcsémet is eladónak, de nincs pia. Egy korty se, megértetted? Így mondtam neki. Vagy ha nem, föl is út, le is út, én mentem a városba. Aztán nincs könyörgés, tőlem itt dögölhettek rakásra, de ezt azért nem mondtam. És képzeld, Péter, azóta egy kortyot sem ivott. Ennek már nyolc éve. Vettem neki birkákat, két kecskét, van öt disznó meg a baromfik, hadd bíbelődjön velük az öreg. Van még apádnak abból a jó kis szilvapálinkájából, úgy meginnék most egy stampedlival. Kösz. Az öcsém is bevált, bár volt vele egy kis gond, majd később elmesélem, meg fölvettem azt a fiatal, munkanélküli óvónőt, a Marit, tudod a Szávai feleségit, és mi négyen abáljuk az ipart. Főleg persze én, mert se éjjelem, se nappalom; nem panaszkodok csak néha idegesít, mikor a faluban mondják, hogy nézd a Neszti már megint flancol. Flancolok, van miből. Hadd káráljanak! (...)

Hanem az öcsémet akartam még elmesélni, hogy mi történt vele. Most nemrégiban, a nősülése előtt két-három évvel, jómegaszondtam ám: nemrégiben, de tudod, Péter, hogy múlik az idő, szóval, mondja nekem a fater, hogy valami nincs rendben ezzel a gyerekkel, állandóan a Bibliát bújja, nem jár sehova, ami hát azér' mégse normális, mi volt akkor, 21-22 éves. Nem azt mondom, hogy rúgjon be minden nap, meg is volt vele beszélve egyébként, hogy a péntek-szombat az övé, azt csinál amit akar, tudod, mi nyitva vagyunk szombat délelőtt is, nem köll bejönnie, hadd csavarogjon, inkább most, mint később, hát nem? Én ugye dolgoztam egész nap, nemigen értem rá, hogy foglalkozzak vele, hanem amikor a fater mondja, hogy mi van, utánanéztem a dolognak. Tudod, Szőlősoron lakik az az Ozsvár pék, aki meghalt, annak a lánya az anyjával beköltözött a városba, valami városi krapek vette el az ura halála után, és a lánya, az Edina belépett valami szektába. Hát az én Ferkó öcsém, ezt a szentfazék picsát szedte föl, az meg belehülyítette ebbe a szektába, Jehova tanúi vagy mi a fasz. No aztán elkaptam az én öcsikémet, hogy no, hogy' is állunk mi ezzel a szektával. Erre föl, azt mondja nekem, képzeld el, semmi közöm hozzá, hogy ő mit csinál a szabad idejében. Ej, a te anyád hétszentségit, így mondtam neki, mi az, hogy nincs közöm hozzá, mi az, hogy nincs közöm? Ahhoz, hogy enni adok neked, meg lakást veszek, meg autót (igaz, egyelőre kispolszkit) ahhoz van közöm? Mondom neki, aztán tudod-e hogy ezek a szekták a családod ellen is uszíthatnak, akkor mit csinálsz, akkor elvágod majd a torkom, mert az ékszereket szét kell osztani a tagoknak vagy a szegényeknek, vagy mi a faszt csinálsz? Ilyet nem mondanak, aszongya. És ha igen? Erre tudod, mit csinált? Megvonta a vállát. No jó, tudod mit, mondtam neki, itt van a munkakönyved (akkor még volt), van három napod, holnap péntek, nem köll bejönnöd dolgozni, hétfőn vagy megjelensz a munkakönyveddel és akkor tudom, hogy mellettünk döntöttél, és kész, el van felejtve, ha pedig nem, akkor mehetsz Isten hírivel ahhoz a szentfazék picsához, de énhozzám többet ne gyere se kérni, se könyörögni, látni se akarlak. Ja, még előbb megkérdeztem tőle, hogy ti, mikor találkoztok, akkor mit csináltok, basztok vagy a Bibliát bújjátok? Nem a vallás ellen vagyok én, Péter, ha akar menjen a temlomba vasárnap, mint annyi más ember, de ami sok, az sok. No aztán az én Ferkóm megjelent hétfőn dolgozni, nem sokra rá megismerkedett az Elzával, akit most tavaly vett el. Itt laknak, öt házzal följebb a ti utcátokban, hisz' tudod. Adj még egy kortyot! Kösz. (...)

A lányomról, a Vicukáról is, anyám után adtam neki ezt a nevet, összehordanak hetet-havat a faluban, de azt nem tudják, hogy ki az apja. Szerelemgyerek, súgnak össze a hátam mögött. Hát ez az! Tényleg szerelemgyerek, de azt hiszik attól a fővárosi pasastól van, akivel próbálkoztam egy ideig, mikor a volt főnököm, nem akart válni, meg találkozni se velem. De aztán nem tartott sokáig, nem bírja ki nélkülem, mármint a volt főnököm, igaz, én se nélküle. Nem a gyerek miatt indított el a pályán, mikor Vicuka megszületett, már megvolt minden. Én meg úgy döntöttem, kell egy gyerek, benne vagyok a korban, gondoltam, ennek már négy éve, akkor múltam huszonnyolc. Aztán úgy maradtam, illetve hagytam, hogy úgy maradjak. Csak egy kicsit több időm lenne rá, így most főleg anyám bíbelődik vele egész nap. Óvják minden széltől, ez is a baj, a múltkor is elesett, és kitörte mindkét első fogát, szerencse a szerencsétlenségben, amilyen kis ügyetlen, a szemit is kiverhette volna, mondd Péterem, hány gyerek esik el, mégsem töri ki a fogát, nem baj majd nől másik, most februárban lesz négy éves, de hát tudod, egy napon szültünk a feleségeddel, csak nem egy helyen. (...)

A volt főnökömet meg egyre többször küldöm el, vagy nincs kedvem a városban maradni, mert így is alig látom a lányomat, vagy ha néha mégis bent maradok, akkor is elküldöm, fölteszek valami jó zenét, megiszok egy-két pohár wiskyt, és csak úgy el vagyok magamban, mint a befőtt...

És ti hogy vagytok?