A berlini fal leomlása és a hidegháborús megosztottság után, Közép-Európában a történeti kutatások számos új kérdést vetettek fel. A figyelem központjába a 18. századtól napjainkig átfogó időszak polgársága került, minden társadalmi vonatkozásával együtt. A polgárság feltárása - keletre az egykori vasfüggönytől - a középeurópai kultúra és civilizáció újrafelfedezését, de a hagyományokhoz való visszatérést is jelentette. Korán megmutatkozott a polgárság mint társadalmi réteg meghatározásának nehézsége és a pontosan körülírt megkülönböztető jegyek számbavételének hiánya más rétegekhez viszonyítva. Ez szükségessé tette a hagyományostól eltérő történelmi kútfők felkutatását. Többé a történész már nem találhatott semmi rendkívülit a kényelmes levéltárak és könyvtárak olvasótermeiben. Szerencsés esetben, már csak a múzeumi raktárak poros tárgyai között kutatva bukkanhatott valami felhasználhatóra. Nem maradt más hátra, mint átnézni a régi városi házak padlásait, személyes hagyatékokat, naplókat, vagy órákig elhallgatni idősebb polgártársai visszaemlékezéseit, remélve, hogy sikerül valami ismeretlent felfedezni.
Szabadka polgársága - kialakulásától egészen az első világháborúig - már egy ideje komolyan foglalkoztat, és ennek köszönhetően figyeltem fel a Városi Múzeum levéltári anyagának rendezésénél egy nagyméretű - egy részén egérrágta - papírlapra. A papírlapot többször összehajtották (postai levelezőlap nagyságúra) és T. Macskovits Titus mérnöknek címezték, aki a múltban ismert vállalkozó, téglagyáros stb volt. A postai bélyegző arról tanúskodik, hogy a küldeményt 1906. szeptemberében adták fel. A küldemény felnyitása után derült ki, hogy az nem más, mint a szabadkai előfizetők (első?) telefonkönyve, pontosabban jegyzéke. A papírlap majdnem egyharmada hiányzik, mégis a 152 szabadkai ,,távbeszélő" tulajdonost (egy kivételével) sikerült azonosítani, ugyanis a papírlapon először a neveket betűrendbe, majd pedig a telefonszámokat növekvő sorrendben újra besorolták, a neveket másodszor is hozzáírva.
A jegyzék, kiegészítve más forrásból származó adatokkal, elénk tárja azt a társadalmi réteget, amely először karolta fel ezt az új kommunikációs lehetőséget, vagy legalábbis nem idegenkedett tőle. Foglalkozásukat nézve szinte kivétel nélkül vállalkozók, és ez érthető is, mert a friss hírek ismerete nagymértékben kihatott üzleti sikereikre. A jegyzéken csupán ketten földbirtokosok, egyedül ők képviselték a letűnt feudális társadalmi réteget, ami igazolja fentebbi állításunkat. Ezért a továbbiakban Szabadka polgárságáról és egyben az első telefon előfizetőkről lesz szó.
A történet 1892. tavaszán kezdődött, amikor a szabadkai lapok hírül adták a szenzációt, a következő címmel: Távbeszélő Szabadkán. Dicsérik a magyar kormány erőfeszítéseit, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a telefon vezetékei eljussanak a szabadkai otthonokba, és azt, hogy elegendő előfizető jelentkezett a vállalkozás megindításához. A haladás szellemétől megittasulva - ami jellemző a múlt századvég kapitalizmusára - még az egyébként igen konzervatív Neven újságírója is - az újdonságról írott cikkében - utolsó sorait harcias felkiáltással zárja: ,,Előre!". A telefon körül kialakult és felgyülemlett gondokról azonban csak két és fél év múlva számolnak be részletesen a lapok. Megemlítik, hogy a Szegeden keresztül húzódó vezetékkel végleg sikerült összekötni Szabadkát Budapesttel. A következő évben, 1895-ben közölt híradás szerint Magyarország nagyobb városainak lakói már megbarátkoztak a "távbeszélővel", sőt kihasználva az új lehetőséget, furcsa mulatságokat rendeztek. Temesvárott a közönség hallhatta az aradi katonazenekar hangversenyét, a szabadkai énekkart, egy szegedi duettot és egy budapesti szólistát. Sajnos, nem tudjuk hogyan valósították meg a rendezvényt, ami még napjainkban is összetett szervezést kívánna, de így is sokat elárul az akkori polgárság szellemi igényeiről.
Alexandar Graham Bell találmányának Szabadkán 1876-tól kezdődő térhódítása után térjünk vissza a szabadkai telefon névsorához 1906-ból.
A 152 tulajdonos közül egyedül a 86. számmal jelzettet nem sikerült azonosítani, az említett múzeumi rágcsálók okozta sérülések miatt. A városi és az állami hivatalok, a törvényszék és az egészségügyi intézmények 1906-ban 31 vonallal rendelkeztek. A szabadkai bankok igényeit 8 telefon látta el. Az intézmények közül telefont használhatott a Nemzeti Casino, a Zálogház, a Szabadkai Kereskedelmi Egyesület, a posta, gimnázium, az Izraelita hitközség és így tovább.
Amennyiben az első számokat azok kapták - éppúgy mint a többi nagyvárosban - akik az elsők között jelentkeztek, akkor az első szabadkai előfizetők között kell számontartanunk Lichneckert Andrást és Károlyt. Az elsők voltak az előfizetők között, és elsőként ébredtek rá a telefon jelentőségére a vendéglátásban. Lichneckert András bérelte a város előkelő Arany Bárány szállóját, testvére Károly pedig a vasútállomás étkezőjét vezette. A harmadik számot - vidékünk gazdaságának egyik húzóágazatában tevékenykedő - Sztántics Lajos malomtulajdonos kapta, Joó társ-tulajdonosával együtt. Sztántics azon kevés bunyevácok közé tartozott, akik szakítottak a vidék bevált gazdasági szokásaival, és a vállalkozók jövedelmezőbb, de egyben kockázatosabb világához csatlakozott. A technológiai újdonságok iránti nyitottságát - a leendő Margit-malom tulajdonosának - mi sem bizonyítja meggyőzőbben, mint az a tény, hogy 1895. november 25-én az általa üzemeltetett malomban gyúlt ki az első villanyégő a városban. A vállalkozói jegyzéken, azaz a "távbeszélő" névsorában a 4. és az 5. szám Macskovits Titusé, a diploma nélküli mérnöké, a városi főépítészé, aki családi házak és középületek tervezésével, valamint nagyszerű építészeti megoldásaival nagyban hozzájárult Szabadka középeurópai városképének kialakításához. Külön telefonnal, egy téglagyár tulajdonosa is volt, és ezen kívül egy másik készülékre is előfizetett, amit otthonába helyeztetett el. A 6. és a 8. számmal két nagykereskedőt, Rieger Mihályt és Bierman Jakabot lehetett hívni, a 7. számmal pedig Vermes Béla földbirtokost, aki drezdai, párizsi, londoni és zürichi diákoskodása után Budapesten fejezte be technikai tanulmányait. Tudomásunk szerint Vermes Bélát a politika kötötte le leginkább. A magyar parlament szabadkai képviselője, de nem tűnt ki különösebben ötleteivel vagy felszólalásaival. Az első tíz előfizető között található Antunovits Lajos, az egyik legnagyobb gőzmalom tulajdonosa és Hirsch J. Lipót szállító utódai. A 22. számtól kezdve a névsor alapján nagyobb városi hivatalokat lehetett kérni, de közben több magán számmal - három tekintélyes kereskedő: Hartmann Rafael, a Kunetz testvérek és Taussig Vilmos; három ügyvéd: dr. Fischer Jákó, dr. Mamuzsich Félix és Billitz Hugó; valamint egy másik malomtulajdonos, Prodánovits György nevével - találkozhatunk. A telefon előnyeit Szabados Sándor, a Szabadkai Közlöny szerkesztője az elsők között fedezte fel. A haladás mellett állt ki a szeszgyár, a legrégebbi szabadkai bank. Találkozunk egy kuriózummal is, a férfiak dominálta korban egy nő neve is megjelenik, Vermes Erzsébeté, a már említett Gábor leányáé. Egy gyermekorvos, Dömötör Miksa és a Kőolajfinomító-gyár zárja az első harminc helyet. A következő 4-5 előfizető hasonló foglalkozást űzött. A következőkben ügyvédek és kereskedők, ügynökök és malomtulajdonosok, néhány orvos, könyvkereskedő, nyomdász és bank váltja egymást a névsorban. A polgárok mellett megtalálhatunk még egy földbirtokost és egy lelkészt. Nemegyszer a szabadkai vállalkozók üzleti ügyeiket otthonukban is folytatták, ezért az irodáikon vagy gyáraikon kívül otthonukba is bevezették a telefont. Az említett Macskovits Titus mellett két telefonnal rendelkezett Reichl Ferenc, aki akkoriban társtulajdonosa egy téglagyárnak, Szilasi Fülöp ügyvéd, aki nyaralójában is használta a készüléket, ahol május 1-jétől október 30-ig tartózkodott. Két készülékre is előfizetett Prokesch Mihály, aki szintén téglagyárosként ismert, és Deutsch Zsigmond gabonakereskedő.
A telefonjegyzék egymagában - városunk polgárságáról szerzett ismereteinktől elvonatkoztatva - nem jelentene sokat. Az apró, "jelentéktelennek" tűnő mozaikkockák helyrerakásával, mint amilyen ez a jegyzék is, amit a hagyományos történelemkutatás figyelemre sem méltatott volna, alakíthatjuk ki az egyedüli helyes képet polgárságunkról. Meg kell emlékeznünk azokról az emberekről, akik Szabadkán valami jelentőset tettek a szellem, a gazdaság, az építészet stb terén, kialakítva ezzel Szabadka jelenlegi arculatát.
Kiss Gusztáv fordítása