Bakos András
Égés

Úgy égtem, mint a Reichstag - magyarázza a kisfiú.

Arról mesél, hogy egyszer bedöglött a kapu biztonsági zárja, hiába próbálta elfordítani a kulcsot, nem bírta, és már mindenki elment otthonról, úgyhogy nem volt segítség. Előbb csak valami szokásos, könnyebb ellenállásra gyanakodott, de aztán rá kellett jönnie: a zár tényleg komolyan gondolja, hogy most nem engedi ki; pont most, amikor már egyébként is késésben van, legalább öt perce el kellett volna indulnia az iskolába. Persze, az ilyesmi a zárat nem érdekli. Vagy az is lehet, gondolta a kisfiú, hogy érdekli: nagyon is. Meg akarja leckéztetni, mintha nem kapna ő elég leckét az iskolában. Pedig kap. Na jó, legyen egy háromperces lecke, de nem több, egyezett bele a helyzetbe elég engedékenyen a kisfiú. A zárnak azonban nem volt elég a három perc, még többet akart. Na nem, gondolta a kisfiú, és elkezdett folyni a könnye, egyszerre mind a két szeméből. Ez is, hogy a fészkes fenébe van, hogy egyszerre; miért nem tanulták még, gondolta elkeseredetten, és egy füst alatt az iskolára is megharagudott. Még egy próbát tett, hátha a kulcsot meghatotta a sírás. De nem. Ezt a kulcsot okvetlenül le kell cserélni, sőt, a zárat is, mert nyilván ezek összejátszanak.

Na jó, okos enged, mondta végül a kisfiú, és picit örült, hogy épp ezt tanulták előző nap az iskolában. Csak az nem jutott az eszébe, hogy ez közmondás, vagy szólás. Visszament a házba, és fölhívta az anyját, aki csodálkozott, de nem haragudott: telefonált a kisfiú nagyapjának, aki, mint valami mentőangyal, azonnal beszállt az autóba, és elindult kiszabadítani a kisfiút.

Várakozás közben a kisfiú csak úgy, fél kézzel elkezdett játszogatni a zárral, jobbra-balra csavargatta a kulcsot, és akkor érdekes módon kattant egyet a zár: a kulcs gondolt egyet, és átfordult. Amikor a nagyapja odaért, a kisfiú már a kapun kívül állt. A kérdésre, hogy tudott kijönni, szégyellte volna azt válaszolni, hogy mégis ki tudta nyitni az ajtót. Inkább azt mondta, az anyja rosszul közvetített, mert nem a kinyitással volt baj, hanem a visszazárással. Tessék nézni, na, de érdekes, most meg épp bezárult. Egyszerűen nem lehet komolyan venni ezt a zárat.

A nagyapja mindebből persze azt a következtetést vonta le, hogy a kisfiúnak egyszerűen nem volt kedve iskolába menni. "Gyere, elviszlek kocsival" - mondta. "Kocsival? Erre a száz méterre?" - hőkölt hátra a kisfiú. "Ezek után bármi megtörténhet veled. Lehet, ott a sarkon kilép elébed egy elefánt, vagy egy púpos teve." "Te kóstolgatsz engem?" - kérdezte gyanakodva a kisfiú. "Á, dehogy." "Akkor jó."A kisfiú bement az iskolába, ahol látszólag könnyen tudomásul vették a késést. De amikor az első szünetben valaki azt mondta a hangzavarban, hogy hát igen, mindig a legközelebb lakók késnek el az iskolából, hirtelen minden szem őrá szegeződött. És akkor égett, mint a Reichstag, amiről még szintén nem tanultak, így aztán erről sem tudta, mi az.