Balogh István
Generációm, zentai gimi

 

(Szloboda Jánosnak, osztályfőnökünknek,

meg tinéktek, kenyeres társaim,

negyven év után)

 

Tavasz táncol Tiszán gesztenyékkel!

Ifjúságunk, szerelmünk gomolyog.

Létünkkel játszunk, itt vagy, ott vagyok!

Angyal kiált, szívem eresszék el!

 

Szorító karmok! Parti fák alatt

Ez az én városom, puha fészkem:

Ágakon ringató, árva szélben

Könyörgő, esdő, gyónó alkonyat.

 

Sorakoztunk szépen tizenheten,

A kezdetnél. Néked izenhetem,

Kidőltünk néhányan, Urunk. Szélben

 

Meghajoltunk, hívásodra léptünk,

Átpártoltunk, változott a képünk.

Tizennégyen, ős-jegenyék, épen!

 

(Talán igaz ez a tizennégyes létszám, mondom én, gyarló diák, mert lehet, hogy nem ez a való. Szőke folyóm, kicsi tündér, ott lent, korzó alatt, gimink mellett, érzed, érzed, ugye átérzed e tragédiát?)

2005. március 24.