Balogh István
Csak egy csörlő sivít

Beszédes Istvánnak

A szürkületnek vége, mondja a költő,
Napot dicsér, szemvilágot oltót,
A fény mégsem rostálja,
Őserőnk bár forrása,
Egymástól az igazat és pondrót.

Ilyesmire kevés ám egy emberöltő!
Szürkületet szürke szül,
Bűn-bűzös színkeverék.
S akiknek mindez elég,
Nem élhetnek emberül.

Parányoknak tánca nem szembeötlő,
Csak fénytől vonítnak veszetten!
Átkozzák őket földek és vizek,
Gyomrok, lépek, tüdők , vesék, szívek,
Fényes szemek: fényük veszetten.

Ne káromolj, testvér, teremtés ködlő
Forrongása szabályos játszma.
Előre eldöntött, határozott
Lépés. Égi batár hozott
Szürkén szürke, fakult világra,

Létednek, tettednek lelkeden árnya,
Felhő-kócsagodnak már nincsen szárnya.
Égre repülni meddő játék,
Élni, élni, lenne ajándék!
Csikorog, veszettül sivít egy csörlő,
Határokat kerít kegyetlen körző!

2005. 04. 17.