Átmenet
Az eddig folytonos szürkületnek vége,
dicsérni illik a Napot,
a törvényt, amely immár világos,
hangoztatni, hogy az árnyék szelleme halott.
Tagadnod kell, valaha is bűnös lélekre hatott,
hogy sohase büntetett, feledd el:
hogy nevelt, és széles bizalmat növelt
- és hogy sokáig úgy volt, döntő az esély,
emberré lehetne általa nem ember.
A Nap ezt az élményt nem is ismeri,
a rebbenő lelkű esti földközelt,
mert megtorol inkább, a nézőt bünteti,
verőfénnyel ver, és szemet elfakít
- ismételtetéssel dehogyis tanít.
Azt hittük, a régiből mindenki tanul,
s hogy átveszi helyét az átmenetnek
egy egyetemes fenség, amelyet szeretnek,
azt érezni mégis, amit a félhomály adott,
megváltoztatni nem hagyja magát,
azt legfeljebb szétveri majd a ragyogás,
ha felnyársalja a nyitott ablakot.
Dicsérni illik - mondom - a Napot,
és vele mindent, ami felvilágosult,
legalább is, míg a sereg elvonult,
ha kibírja elme, és el nem borul.
