Csányi Erzsébet
Tavi csókolással

A költő különös csókja lehel életet azokba a József Attila-i tájakba, ahol nád, csobogás, kékellő derű van, áramló könnyűség, s e tájak mégis oly kietlenek, nélkülünk valók. A tar ágak karcos szerkezetei a tiszta űrben, a semmi ágán ringanak, fáj látni az "éles szürkületet".

Mértani pontossággal leszűrt elemek bukkannak fel a teljesen elvarázsolt, szürrealista versekben is, ez adja meg nekik egy nagyon konkrét valóság zamatát.

De természetes működésétől immár megfosztva a világ.

A teljességből vett metszetek buborékká, varázsgolyóvá duzzadnak, s benne ott ragyog időtlenül és valóságosan egy költői bensőségesség, mint "jéglapba fagyva tejfehér virág".