Deissinger Ákos
Michael Jackson orra

Ramóna egy szépen sodort kenderkötéllel odakötött az öreg tölgyfához. Húzott rajta még egyet, és lassan zöldülni kezdett a kézfejem. A gyöngyöző fájdalomtól, ahogyan a fa sírni kezd, feliratot láttam az égen délibáb gyanánt, hogy az arc: a fej tenyere, meg hogy az orr: az arc nyelve, amiből arra következtettem, hogy a vágyam megbomlani készül, de a farkam ennek ellenére egyre merevebben az égnek állt.

Eltűnt Ramóna orra.

Gyűrűk műanyagból.

Ramóna orrát a kifakult piros Zetorban elpattant rugó vágta le. Állt a traktor mellett mobillal a kezében, üzenetet küldött. Egyelőre nincs meg a rugó, eltűnt.

A tölgyfához szorulva elzsibbadt kézfejekkel arra kértem, vegye le a fehér kötését. Minden ellenkezés nélkül teljesítette erjedő, fájdalmas kívánságom. És arcának nyelve a szélben mesélt, ringatózott. A földigiliszták gyűrűs testéhez hasonlóan újranőtt. Ott volt. De akár a gilisztáknál, egy picikét érezni lehetett a megszakítást. Ramóna nekem esett, és a Nena virágjai közül, mondjuk, a bolyhos katica lógott a levegőben.

Betolakodott, zörgött valami a fejemben. Michael Jackson orra.

A szomszédban a fehér szatellitantennába, amelyet Adán vont be műanyaggal az öreg Suta, belefeszült az orr a rugóval.