Gobby Fehér Gyula: Meglepnek más arcok. Forum Könyvkiadó. Újvidék. 2004
Nyolc év alatt jelent meg Gobby Fehér Gyula százegy elbeszélést tartalmazó, Újvidéki dekameron elnevezésű sorozatának négy kötete. A sort 1996-ban a Tekergők indította, majd 1999-ben következett a Sötét árnyéka, 2001-ben A tűz közepéből, 2004-ben pedig a sorozatot záró, a novellavilágot berekesztő Meglepnek más arcok, amely az előző kötetek háromszor negyedszáz elbeszélésével szemben huszonhat szöveget tartalmaz, mintegy mellékdalként lezárván az opust, megerősítve, hogy szerkesztett novellavilágot hagyott maga mögött a szerző, ugyanis az előző kötetekben is vagy az első, vagy az utolsó szöveg bevezetőként vagy utószóként keretet adott a többi elbeszélés olvasásához.
Az új kötetben a vonatkozó névmás kérdő névmásra cserélésének nyomán alakított című, Mikor megérkeztem Újvidékre elbeszélés első személyű narrátora hatalmas színpadként éli meg a várost, amelyben számtalan dráma játszódik, és az érkező még választhat, melyik történésnek lesz, lehet szereplője. Az alig pár oldalnyi szöveg ennek a képzetnek megfelelve néhány mondatos fragmentumokból áll egybe, mindegyik a címbe emelt mondattal kezdődik, és mindegyik egy mikrodrámát jelenít meg. Az egységes elbeszélői hang mögött egymástól elkülönülő perszónákkal megtörténő események füzére áll, s a szinte szüzsészerűen tömörített történetek kockáiban is, és egészében is élvezhető mozaikká állnak össze, interpretációjuk az olvasói ráhangolódástól függően egyetlen elbeszélő hangjává integrálhatja az elmondottakat, vagy meghallja az elbeszélői szólam mögött a többiek beszédét.
A világ dolgainak fragmentumokká való tagolása a gyermekkort idéző Makacs faggatózásod sora önéletrajzi elbeszélésben éles vágásokkal elkülönített emléktöredékek szöveggé formálásában ölt alakot. A részeket, a történet-töredékeket itt az elbeszélő személyének változatlansága és a kronotoposzok állandósága fűzi folyamatos narrációba, ugyanakkor a történetszálak eldolgozatlansága széttagolja az elbeszélés folytonosságát. A gyermekkor Ezeregyéjszakáját idéző elbeszélő ugyanúgy számtalan novellát vagy akár regényt sűrít elbeszélésébe, mint az Újvidékre érkező különböző személyek élményeit egyetlen elbeszélői hangba integráló narrátora. Kifejtetlen történetek temetői lennének ezek az elbeszélések, vagy csak ennyit érdemelnek meg a történetek? Is-is, gondolom. Gobby született elbeszélő, a történetmondás a természetes közege, amire az Újvidéki dekameron negyedik kötetében külön utal is: "Ezer életet élhettem, de annak az egynek, ami csupán az enyém volt, annak a felületén lubickoltam." Azután pedig: "Mintha az egész életem mással történt volna. [.] Mintha más írta volna ezeket a történeteket. [.] mintha maguktól születnének ezek az esetek, s magától alakulna könyvvé a róluk szóló szöveg."
Ez a történetmondói alapállás az egyes szám első személyű elbeszélésben talál alkalmas megszólalási módot, s ennélfogva a történetekre való rálátást is az első személyű elbeszélő szemszöge határolja be. Különösen a Dekameron-típusú szövegeknél (pl. A pogányok öröksége ) tapasztalható az az eljárás, amelynek során Gobby a különböző elbeszélő perszónákat jelzés nélkül játssza át első személyű narrátori szólamba, egyik mondatban még harmadik személyben mutatja be a leendő elbeszélőt, a Féllábú kocsmájában történeteikkel egymást szórakoztató Tragacsot, Magót, Blazseket és a magának monologizáló Féllábút, a következő mondatban már első személyre vált, sőt, ha az elbeszélő mástól hallott történetet idéz, akkor egy másik első személy hangjára kapcsol, vagyis teljesen kiiktatja az idézést és a folyamatos jelen idejűség képzetét kelti. Ennek az ikerdarabja a Fényes gyűrűk utcája keretes elbeszélés, ahol Rózsika, Kertészné, Julis és Eszter mesélik egymásnak történeteiket, kocsma helyett - a cukrászdában. E szövegnek különösen az első története emlékeztet a hajdani nagyszerű Gobby-parabolákra, valamint a fantasztikumba forduló novelláira, akárcsak a Bocsásd rám kezed valósággá váló álomszituációja.
Máskor, Az elemi tények című elbeszélésben például egyetlen ember nyolc önéletrajzát mondja el, ami teljesen más szándékú eljárás, mint az ezer életet is élő kisfiú emléktöredékeinek sorjázása a Makacs faggatózásod sora fragmentumaiban. Ez utóbbinak ugyanis a nosztalgia az előhívója, míg az előbbi az ironikus szemlélet jegyében fogant. "Önéletrajzot írni a legnehezebb műfaj. Az ember sohasem tudhatja, mi derül ki." Ezt, az egyébként a novella hősének tulajdonított mottót olvashatjuk a szöveg fölött, amely majd fölsorakoztatja Varga Rudolf nyolc életrajzát, és a mindentudó elbeszélő azonnal párhuzamba állítja azok elemi tényeit a valósággal, amiből végül bőséggel áradó, szellemes, kacagtató humorú történet kerekedik. Csakhogy az egymással szöges ellentétben álló életrajzok a huszadik század különböző, keserű korfordulóihoz kötődnek, s mindig az időszerű követelményekhez való simulás szándékával fogalmazódnak meg. Gobby tehát nemcsak a gumigerincű ember elé tart görbe tükröt, aki elvtelenségével hasonult jelenének elvárásaihoz, hanem ironikus távolságot teremt a múlt század történelmével szemben is, elbizonytalanítva a döntést: a kor formálta-e a maga elvárásai szerint a kor emberét, vagy az ember alapvető tulajdonsága a mindenkori hatalomnak mutatott kaméleoni mimikri-öltés. A Szövetséget a te szolgáidnak elbeszélés tovább élezi a magatartás kérdését: két egykori iskolatársat hoz össze, évekkel utolsó találkozásuk után, két palack sör elfogyasztásának idejére, ami alatt kiderül, hogy egyikőjük dacból maradt vajdasági magyarként a szocialista Jugoszláviában, arra várván, hogy egyszer kimondhatóvá legyen, mi történt a második világháború után az itteni magyarokkal, a másik pedig beállt a bűnöket elhallgató Párt soraiba, s magyar káderként igyekezett pozícióba jutni, meggyőződése szerint egykor majd (sors)döntő pozícióba. Gobby itt már nem kertel, nem ironizál, hanem közvetlenül fogalmazza meg a vajdasági magyarság múltbeli és jelenlegi traumáit. Ebben a novellában nemcsak a hangütés, hanem az elbeszélő személye is változik: a történetnek van narrátora, s ő beszéli el a két iskolatárs dialógusát.
A vajdasági film forgatására készülő Gyuricza (Ittam idegen vizeket) számtalan forgatókönyv-változattal próbálkozik támogatást szerezni munkájához, amelynek célja az ironikus társadalomábrázolás, a kritikus szemügyre vétel mulatságos esetekbe való ojtása, s Gyuriczában nem nehéz felismerni Gobby alteregóját.
A Szent Miska történetét földolgozó Szent bolond című Gobby-regény (1976) szürrealista betétjeire emlékeztető montázstechnika többször megjelenik az Újvidéki dekameron negyedik kötetében is, a Bagoly a romokon mellékszála például a baglyok természetrajzi leírását használja késleltető eljárásnak, A gyümölcs zsengéje pedig gasztronómiai traktátust montíroz a szövegbe, azzal, hogy itt ebből a mellékszálból lesz a főszál, ami a klasszikus novellaszerkezetre leginkább hasonlítva fokozatosan gerjeszti a feszültséget, mindaddig, amíg ki nem pattan, hogy a férj gasztronómiai igényességéből fakadó kitörés mögött a valós, de eltitkolt vita-ok a család gyermektelensége. Az Öv helyén kötél című elbeszélésben a montírozást a Sándor Iván-féle kopírozásos eljárás váltja föl, aminek során különböző léthelyzetek és időszakaszok történései egymásra másolódnak, és a két cselekmény egy szinkron idejű eseményt alkot, ami egyszerre kép- és látomásszerű. A konkrét, valós személyeket és időt megidéző történet színésze, Nagygellért János Dürrenmatt Play Strindberg című darabjának próbájára igyekezve, különös szituációba keveredik, aminek során nem a maga szavait mondja, hanem Kurt szerepének szövege hangzik el Nagygellért hangján, átvetítve a színházi szituációt a valós helyzetre, amivel a diaporáma egymásra csúszó képeinek hatását éri el a szerző.
Erre rájátszik a képet és a hangot egyszerre kezelő, Az örök mellékvágány című forgatókönyv(nek álcázott novella), amely az Újvidék-Zombor vasútvonal mentén, Újvidéken épült Darányi-telep, később csak Telep elnevezésű városrész magyar lakosságának sorsáról fölvillantott képek nyomán tudatosítja a vajdasági magyarság keserű sorsának alakulását, a Monarchiából való kiszakadást megelőző évektől lefelé ívelő görbe mentén, el egészen a jelenként jelzett közelmúltig.
A negyedik kötet elbeszéléseinek biblikus vonzatú címadása és a szerző történetindításainak szentenciázása ("Ha nagyon sokáig félsz valamitől, odajön hozzád"), illetve hasonló jellegű, eseményeket összekötő mondatok ("Aki lábujjhegyre áll, nem áll szilárdan. Aki túlságosan nagyokat lép, könnyen kibicsaklik a lába.") a sorstörténetet helyezi az üdvtörténet helyébe, és rátelepszik a történetek hangulatára. Az utolsó szöveg már nem is novella, hanem személyes emlékekből sorjázó anekdotafüzér neves magyar (magyarországi és vajdasági) írókról, aminek kötetbe kerülését az utolsó, a 26., Ne rejtsd el a te orcádat című szöveg mondata magyarázza: "Pirinyó világot teremtettünk." Pirinyót, de teremtettünk. Pirinyót, de világot. Teremtettünk: mi, írók - véli. Gobby Fehér Gyula megteremtette az újvidéki Telep irodalomba épülő világát - a Telepről indult, s oda is tért vissza, közben azonban a vajdasági magyarság szemléletes tablóját is megszerkesztette, miközben végigjárta a novellaírás számtalan formai lehetőségét is.