Mérey Katalin
Kérdések

Tömörkény. Mindig szerettem. Egyik kötete B. Szabó előszava miatt különösen kedves, a másik válogatás, a gyerekek kapták, szép, 1981-es kiadás azzal a megjegyzéssel, hogy "Kilenc éven felülieknek". Jaj! Megvan a Napos tájak is; szép, régi, félvászon, Singer és Wolfner-féle 1940-es kiadás, a Homokos világ pedig... jaj, istenem, a Homokos világ 1910-es első kiadása a következőképpen:Tömörkény István: Homokos világ, elbeszélések.

Magyart a magyarnak. A jelmondat alatt cserépből kihajtó virágmotívum, majd Budapest, az évszám, és alatta: Singer és Wolfner kiadása. A végén, az utolsó lapon a kiadó fölsorolja Tömörkény addigi köteteit, 4-et sorol föl, 3, illetve 2,80 korona az áruk, kötve 5. Az én példányom fűzött, és az első oldalon, mindjárt a Tömörkény István fölött, az író saját kezű ajánlása: Tomics Helén kisasszonynak, kislányom barátnőjének szeretettel küldi ezt a könyvet Tömörkény István, Szeged, 1910. Az első világháború négy év múlva fog kitörni, az apám hatéves.

A következő lapon, az első novella fölött az apám aláírása, az évszám 1918. Az apám már 14 éves, és ugyanolyan, de pontosan ugyanolyan az aláírása, mint később, fölnőtt korában. Hogy került hozzá a könyv? Ki volt neki, nekünk Helén kisasszony, Tömörkény kislányának barátnője? Hány éves lehetett a barátnő a könyv megjelenésekor, és vajon elolvasta-e a nagy izgalommal neki ajánlott könyvet, mert hogy izgatottan ajánlották, az egyértelműen kitetszik a kapkodó, bizonytalankodó betűkből és például abból, hogy az évszám egyik számjegyét tévesen kezdték. '18-ban még tartott a háború, azt hiszem, már állóharcok folytak akkor, s előrevetette árnyékát az, ami jőni fog, mert jőni kell. Mit tudott, mit fogott föl, mit tudatosíthatott mindebből egy tizennégy éves? És főleg: hogy jutott a Tömörkény által dedikált kötethez? Tömörkény egy évvel azelőtt meghalt, de a barátnő? Ugyan miért adta ki a kezéből? Elmentek? Kivándoroltak? Volt még 18-ban kivándorlás? Mi történhetett? A kötet elég megviselt, sárga födőlapja foltos, a széle szakadozott. Maga a könyv is olcsó, szinte háborús kiadvány, a belső címlap egy kicsit félrecsúszott, olyan pofon csapott, ám lehet, hogy csak azért, mert csupán fűzött példány, nem ötkoronás kötet. Amerikában élő rokonaink között volt egy Helén, akit csak A HELÉN néven emlegettek, és most nagyon bánom. Miért nem kérdeztem meg?

Az apám tehát egy évvel Tömörkény halála után szerezte meg a kötetet. Tudott róla? És mit tudhatott róla? Miért tartotta meg, hiszen nem díszkötésű, nem olyan, hogy a könyvespolc első sorába kívánkozzon. Nem kérdeztem meg. Végleg elmulasztottam.

Azt sem kérdeztem meg tőle, tudott-e József Attiláról. Kortársak voltak, bár határ, országhatár választotta el őket; az apám csak egy évvel volt idősebb Attilánál. Amikor így összeszedem az évszámokat, elfog a tehetetlenség. Legalább valaki, egy tanár vagy bárki legalább egyszer, egyetlenegyszer mondta volna, kérdezzétek meg... kérdezősködjetek... hiszen ha más nem, a Tiszta szívvel minden olvasókönyvben benne volt, minden évzárón elmondta valaki. A nővérem olvasta, ismerte, szerette, és halála előtt nekem adta Attilát; talán ő megkérdezte. Én őt sem kérdeztem!.Nem kérdeztem, tulajdonképpen semmit sem kérdeztem, holott állandóan fenyegetett a nem szabad. Nem kérdeztem, miért nem szabad annyi mindenről beszélni, miért kell bizonyos dolgokról hallgatni, miért nem szabad az iskolában sem a templomról, sem az Istenről (a mai napig megtorpanok, hogy nagybetűvel kell-e írni), sem a könyveinkről, sem az olvasmányainkról, sőt még arról sem beszélni, hogyan és mit mondunk otthon. Még arról is hallgatnunk kellett, hogy mit ebédeltünk. Nem kérdeztem, mitől félnek és mitől féltenek.

Számomra most már nincs bizonyosság, csak sejtés, bizonytalankodás, tapogatózás, keresés. Mi van azok számára, akik fiatalabbak, jóval fiatalabbak, mint én? És mi azok számára, akiknek a nagyszülei nem emlékeznek, mert elégedettek, mert megelégszenek azzal, ami a fölszínen van?

Keserves dolgokat olvasok mostanában, keserves dolgok történnek velem, keserves dolgok történnek ebben és ezzel a hazával, és nagyon keserves az, ami az odaátiakkal történik az odaáti hazában, akárhol állunk, és akárhonnan nézzük a másik hazát. Ez a boldog egy, amivé szaporodtunk, nem egy, nem boldog, nem tiszta, nem a miénk és nem mi vagyunk.

Az idő elszökik, ellopja, és örökre elrejti a rosszul őrzött emlékeket, azt pedig, amit meghagy, aljasan megváltoztatja, más-más ruhába öltözteti. Csal. Megcsal és elárul. Nemcsak az emberekre, az eseményekre is másként emlékezünk. Mi magunk is, nem csupán más és más. Kinek győzelem, kinek vereség; nekem megszállás, neked visszacsatolás; ennek fölszabadulás, annak világvége; az egyiknek megoldás, a másiknak keserű kudarc.

Legalább megkérdezni tudtam volna!