Nagy Abonyi Árpád
Made in Yugoslavia

Odakle si?

Iz Jugoslavije.

Zar postoji takva zemlja?

Ne, ali ja sam ipak došao odande.*

Most, hogy túl vagyunk legújabb nemzeti performanszunkon, azon a bizonyos népszavazáson, s nemzetünk öreg, ám tündöklő arcára felkerült egy újabb bájos szeplőcske; s egyben megtudtuk, hogy nem kell izgulni, maradunk, akik voltunk, jugók, ha úgy tetszik, bárhol is éljünk, nyugodtan ülök le a konyhaasztalhoz egy csésze teával a kezemben.

Tehát tartalékmezre nem sikerült szert tenni, de sebaj, itt van nekünk ez a régi, kissé kopott, s már eléggé unott, ám végtelenül ismerős. "Kicsit savanyú, de a miénk" - mondhatnánk Pelikán elvtárs szavaival majdnem, az önsajnálat visszataszító perceiben, ha épp vigasztalódni akarnánk hamiskásan, de én nem akarok: nem sajnálom magam (Bástya elvtárs messze van!).

Szóval most eme újszerű, furcsa nyugalom különös érzésével eltelve kavargatom a forró folyadékot csészémben, s közben az asztalon heverő jókora könyvet méregetem, és a mellette lévő piros-fehér-kék csomagolású rágógumit, a Bazookát. Igen, igen, a Bazooka Joe, a jó öreg "fogtöméskiszedő", ahogyan egykor becéztük! Emlékeznek még? És lám, csak most figyelek fel a hasonlóságra, a könyv borítójának fordított színkombinációjára (kék-fehér-piros). Szép ez a csaknem-kontraszt, e három szín; sohasem gondoltam, hogy így (is) lehet őket variálni...

A könyvet és a rágógumit Szabadkán vásároltam még kora ősszel. Azóta az asztalomon tologatom őket ide-oda, mint afféle ottfelejtett felesleges tárgyakat; de nem, csupán halogatom a velük való közelebbi kontaktust, s közben csaknem kéjesen figyelem, vajon meddig tart még e hosszúra sikerült násztánc? Hát eddig!

Az asztalomon heverő kötet címe: Leksikon YU mitologije. Közös kiadás: a belgrádi Rende, és a zágrábi Postscriptum adta ki, 3000 példányban. Kétségkívül sajátos, mondhatni rendkívüli vállalkozásról van szó: "Ovo je pokušaj da se sakupe opća mjesta jugoslavenske popularne kulture, da se - u obliku leksikona - artikulira kolektivno jugo-pamćenje. Ne zbog prošlosti, već zbog budućnosti. U postmodernom vremenu brzog zaborava biti će vam zahvalni za saznanje što je značio šuškavac a što Cockta. Istražimo kartu kolektivne memorije, zajedničkog kulturnog i životnog prostora" - írta a kötet kapcsán a lexikon egyik fő iniciátora és szerkesztője, Dubravka Ugrešić, a jelenleg Amszterdamban élő horvát származású írónő.

A könyv ötlete az egykori Start magazin szerkesztőitől ered, ám az előkészületek a balkáni háborúsorozat kitörésekor abbamaradtak, s csak a kilencvenes évek második felében kezdte el újra az ötlet megvalósítását a horvát írónő. A lexikon címszavai Ugrešić írásbeli felkérésére készültek: a potenciális válaszadóknak és munkatársaknak kellett összegyűjteni minden olyan dolgot, fogalmat, amely számukra az egykori Jugoszlávia mindennapi mitológiájának és a hétköznapok kultúrájának részét képezte, azaz mindent, ami eltűnt vagy eltűnőben van, de érdemes arra, hogy valamiképpen mégis fennmaradjon. A válaszok e-mailon és klasszikus postán érkeztek. Így állt össze a lexikon több száz címszava, amelyek közül íme néhány: Adria; Alan Ford; Argo juha; Bajadera; Beneš, Marijan; Crtani film u 19:15; Ćata; Doček Tita; Džuboks; Đačka pašteta; Ekskurzije; Eurokrem; Fića; Fla-Vor-Aid; Frižider Obodin Cetinje; Haustor; Heroj Tito; Indexi; Juke-Box; Kalimero; Klik-klak; Ko to tamo peva; Letovanje na hrvatskom primorju; Miss YU; Morava bez filtra; Nedeljno popodne; Otpisani; Profesor Baltazar; Radne akcije; Salaš u malom ritu; Stojadin; Šoping u Trstu; Šurbek, Dragutin; Univerzijada; Vegeta; Yassa, Zdenka sir; Životinjsko carstvo stb.

Ha a legfiatalabb generációk számára nem is, de a középnemzedék és az idősebbek számára valószínűleg ismerősen cseng néhány címszó a felsoroltak közül.

Tulajdonképpen nem csoda, hiszen egy nemrégen letűnt korszak ikonográfiája valójában a kötet, egyfajta Nevetés és felejtés könyve, másrészt viszont éppen az emlékezés enciklopédiája. Anyaga két-három generáció valós tapasztalata, éppen az, amely kimarad majd a tan- és történelemkönyvekből, ám egykor mégis egy sajátos identitás lényeges összetevője volt. Igaz, sokan azt állítják, hogy Jugoszlávia, és olyan, hogy "jugoszláv" valójában sohasem létezett, s mindez csak Tito elvtárs ravasz trükkje volt, azaz a jugókommunizmus kotyvaléka, amellyel felhígították a valós nemzeti identitást. Könnyen elképzelhető, hogy igazuk van, ám nemcsak az ördög, hanem nyilván a "jugoszlávság" is a részletekben lakik, azaz lakott.

Dubravka Ugrešić az Emlékezet elkobzása** c. esszéjében megjegyzi, hogy a balkáni népek a múlt megsemmisítésének mesterei: síremlékek, könyvtárak, templomok, kultúrtörténeti értékű emlékművek semmisülnek meg háborúik során, de a saját történelmükhöz sem kegyesebbek: egyszerűen kitörlik, vagy könnyedén átírják önnön históriájukat is. A többnemzetiségű Jugoszlávia szétesésével a jugoszláv kollektív emlékezet konfiszkációja kezdődött el, s ugyanennek a nemzeti emlékezet konstrukciójával való felcserélése. A háború csupán felgyorsította és radikalizálta e folyamatot.

Az elfelejtett múlt azonban a lélek ismeretlen sikátoraiban lapul ugrásra készen. Olykor váratlanul toppan elénk, máskor viszont csupán a nosztalgia hívó szavára kúszik elő rejtekéből.

A nosztalgia mechanizmusai persze igen összetettek és nehezen kiismerhetőek, akárcsak emlékezetünk topográfiája. A nosztalgia nem kontrollálható, és mondhatni, valójában nem más, mint agyunk szubverzív tevékenysége. A nosztalgia nem ismeri az értékek hierarchiáját: fragmentumokkal, illatokkal, ízekkel, érintéssel, hanggal, melódiával dolgozik.

Mondják, hogy ez a kötet a "jugónosztalgikusok" bibliája lesz. Meglehet, de végül is megérdemlik: a jugónosztalgikusok az utóbbi évtizedben a politikai és morális diszkvalifikáció alanyai voltak, afféle antipatikus alakok, gyanús személyek, akik az iránt sóvárogtak, amit az aktuális társadalmi-politikai kánon szerint illett volna - ha nem is megtagadniuk - de legalább elfelejteniük.

Ám vajon mit tehetünk majd mi, ha egyszer csak, hátunk mögé osonva, vállon vereget bennünket is a nosztalgia? Nem sokat. Mihelyt megérezzük parfümjének édeskés illatát, lesütött szemmel vagy emelt fővel, de kénytelenek leszünk konstatálni: íme, itt van újra. Aztán a többi már megy magától.

* "Children of Atlantis: Voices from the Former Yugoslavia", ed. by Zdenko Lešić, Central European University Press, 1995

** Dubravka Ugrešić: Kultura laži, Biblioteka Bastard/Arkzin, Zagreb 1996

Leksikon YU mitologije, Rende Beograd & Postscriptum, Zágráb, 2004