Sándor Zoltán
Dr. Furcsaszerelem Avagy hogyan kell megtanulni szeretni a bombát*

Világ boldogtalanjai egyesüljetek! - áll az ajtón. Lenyomja a kilincset. A sötét előcsarnokból a föld gyomrába vezető lépcsőházba jut. Tapogatózva végigszökdécsel néhány száz lépcsőfokon és egy hosszú, homályos folyosón találja magát. Felgyorsítja lépteit az enyhén lejtő úton, és mindössze néhány perc leforgása alatt megérkezik a kijelölt helyre. A vasajtó előtt egy nő köszönti. Kissé előrehajolva, szétvetett lábbal áll, és tehenek módjára pisál. Okkult rítus a földalatti latrinán. Megpillantván az újonnan érkezőt, kelletlen ülepét jobbra-balra riszálva elébesomfordál és Ámor mámorában ringatózva pacsijával szőrbozótjához nyúl. Kurva és kerítő egy személyben. Bájolva felkínálja húsosfazekát. Eredménytelenül. A férfi a zsúfolt terembe lép. Az alacsony mennyezeten elhelyezett színes égők megmeredt szempárokat világítanak meg előtte: izzóvörösben vonagló arcokat, sötétkék szemkarikákat, sárgás-zöldes ráncokat - és a köztük lévő hatalmas űrt. Akasztófadíszek karácsonyfa villódzó fényében! Búskomoran vihogó elefántcsonttoronytöltelékek. Fejüket lehorgasztott impotens akadémikusok nagyképű életuntsága. Szuvasodó fogaik közt - szórakozottságból! - kísérleti kísértethistóriákat mondanak el egymásnak. Lefricskázzák homlokukról a halál derét és delejes lelki állapotban azzal kérkednek, hogy seggnyalóik ismét valóságos ditirambusokat zengnek róluk. Imígyen szól az újság! Porke Madonna! Giccszivatar és kálvária! Nyálas önképzőköri locsogás!

A sarokban repedtpofájú őgyelgők toporzékolnak. Egy tolókocsiba biggyesztett hadirokkant pernahajder beadja nekik sületlen dumáját. Kulisszatitkokon csámcsogó statiszták üres halandzsázása. Pokoli lárma. Csatakiáltások. Részeg kukák hangpróbája. Kopott öltönybe öltözött középkorú férfi dzsessz-mollban fújja szakszofonát. Egy zongorista, egy nagybőgős és egy dobos kíséri szomorú játékát. A zenészek előtt két pár andalítóan lötyög. Temetőtrágya keringője.

A férfi kihúz zakója belső zsebéből egy üveget, nagyot belekortyol, majd a flaskót visszahelyezi a helyére, és bejjebb merészkedik. Felcicomázott külsejű, kéjsóvárgó gyárilányok hada mellett halad el, pacsuliillatú, vérvörös melltartó mögött rejtőzködő boszorkányok söprűkön nyargalnak körülötte, a falnál egy negyven körüli hölgy az ereit szabdalja, mellette egy idős férfi a nedves, korhadásszagú kőfalba veri a fejét, közben azt ordítozza: Teljes lelkemből gyűlölöm! Kicsinálom, mint a szart, átkozott patkány! Néhány méterre tőlük két félkarú vigéc, a hideg padlózaton fetrengve, orrba-szájba adja le egymásnak az ütéseket. Az egyik kést ránt elő és fogait vicsorgatva mondja: Na most lássalak, te egértakony!

A férfi megcsóválja a fejét és még néhány lépést tesz a terem belseje felé. Atlétatrikóba bújt, izmos szerzetes misét celebrál. A szertartás végén az oltár hüvelyébe dugja kitetovált önmagát. Ékesszólásának hangzatosságára és tettének hatására a felcsiholt vágyakkal felvillanyozott nyáj - vérebek falkája - ujjongva egymásnak esik. Szemük kifordul, szájuk szögletéből vékonyka nyáladék tajtékzik kifelé. Üvöltözve ropják a csárdást: vérszopók és ondónyelők karöltve. Szövethasadás, többszólamú röfögés, nyüszítés, el-elakadó krákogás, nyivákolás és nyögdécselés, szétdobált bugyik, gatyák és genitáliák tárlata. Velőtrázó jelenetek egymásutánja. Hozsanna a magasságban! És a patakokban csörgedező testnedvek áporodott bűzében. A nagyságos asszony cellulitos valagában. A kivénhedt világ ösztönigényeit szorgalmazó leprás csűrhe életének a folyama...

Megáll, lábujjhegyre pipískedik és az egymás hegyén-hátán ringatózó testhalamazon keresztül megvizsgálja a tömeget. A szemközti sarokhoz érve megmeredt a tekintete. Végre!

Hömpölygő hullámok hófehér habjai közül kirobbanó acéldrót módjára tódult be tudatunkba a bomba, mint egy vesztaszűz omló palástja alatt duzzadó mellbimbó. Áldott legyen az a bomba, amely kiszabadította elhunyt testvérünket a fájdalom völgyéből! Amely ezer meg ezer szilánkra robbanva szét belevésődött húsába, belefurakodott zsigereibe, kettéhasította az agyát és a máját! Áldott legyen a pillanat, amikor rátalált! Mi most sírunk. És fáj. De gondoljunk csak rá, és ne önmagunkra! Fáj, mert mi ittmaradtunk! Itt! Ezen a gennytelepen, ebben az életben, amelyben eluralkodott minden, amit nem akartunk, de amit csakis mi idéztünk elő. Önnön tévhiteink túszaiként himbálózunk magánpoklunkban. A földalattitól a föld alá menekülünk. Hasztalanul. Józan észjárásunk naponta hajótörést szenved a tények kegyetlen zátonyán. Áldott legyen a bomba, amely mindettől felszabadította szeretett testvérünket! Áldott legyen, mert áldást hozott rája! Porból lettünk és porrá leszünk, mondja a Szentírás. A por létünk alapeleme, és szent minden, ami ráébreszt bennünket erre a többszörösen elfelejtett igazságra. Oh, bomba, aki visszavezetsz bennünket a porba, áldott legyen a te neved, jöjjön el a te robbanásod, emberi találmányok közül te legnagyobb! Bomba! Isten ostora a hitetlenek, Isten áldása az igazhívők számára! Áldott légy te...

- Szabad? - szakítja meg a férfi az asztalrakönyökölt, és halkan sírdogáló lány gondolatmenetét.

A lány felpillant a váratlan jövevényre, de nem válaszol a feltett kérdésre. A férfi kihúzza az asztal alól a széket, és karhossznyira helyet foglal a lánnyal szemben. Néhány percig némán szemeznek.

- Látom, nincs sok kedved a társalgáshoz. Zavarlak?

A lány felemeli az arcát és komor tekintetét a férfira szegezi.

- Nem zavarsz, de neked mihez lenne kedved, ha éppen az édes bátyád temetéséről jönnél? - mondja, majd nem várva a választ kérdésére, sóhaj közepette hozzáteszi. - Átkozott sors, vagy minek is nevezzem. Nevenincs ármánykodók irracionális cselszövése. A falánk természet fondorlatos értelmetlensége. Fogalmad sincs, mi minden lakozott a testvéremben. Zsenge álmok érlelődtek benne. És most? Semmi. Volt-nincs. Kész. Potom áron kiárúsított élet.

Kiábrándultan ráborul az asztalra.

- A mélypontodon lehetsz - szögezi le a férfi, és alabástrom ujjaival megsimogatja a lány lágy hajszálait. - Akarod, hogy egy kicsit szeretkezzünk, talán némileg kiengesztelődnél tőle?

A lányt látszólagosan felkészületlenül éri a meghívás, hirtelen felemeli a fejét és vizsla tekintetével jól szemügyre veszi a férfit.

- Hallatlan! Az, hogy per pillanatban ezzel a gyülevész népséggel együtt rontom a levegőt, még korántsem jelenti azt, hogy erkölcsrendjével is azonosultam. Persze, hogy nem akarom. Meg különben is, hogyan lehet egy kicsit?!

- Nem tudom - adja fel a férfi. Előhúzza butykosát és megkínálja a lányt. - Vodka, csak nincs poharam.

- Nem baj - mondja a lány, megmarkolja az üveget és jól belehúz. A tömény ital hatására arcizmai összerándulnak, egész teste beléremeg. - Te mi járatban vagy errefelé? - kérdi, miközben a palackot az asztalra helyezi.

- Miattad jöttem.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Kísértelek. Már évek óta figyellek.

- És miért csak most szólítasz le?

- Mert csak most vagy szomorú. És egyedül.

- Na és mi baj van abban, ha valaki vidám és társasága van?

- Nem veszi észre, hogy a másik szenved miatta.

- Ez az én bűnöm kellene, hogy legyen?

A férfi válasz helyett csak megvonogatja a vállát.

- És miattam vagy boldogtalan? - érdeklődik kissé irónikusan a lány.

- Hááát... Igen. Azt hiszem, hogy szerelmes vagyok beléd.

- Szerelmes vagy belém?! Vagy csak meg akarsz dugni?! Én nem hiszek a szerelemben. A szerelmet a szegények találták ki, hogy ingyen baszhassanak.

A fiú néma marad. Arckifejezése sem árul el semmit.

- Hát legyen! - dönt határozottan a lány, villámgyorsan felpattan, rövid, fekete szoknyája alatt bugyijához nyúl, lecsúsztatja lábaszárán, kilép belőle és a férfihoz megy. - Na vedd ki! - parancsolja neki.

A fiú néhány pillanatig bizonytalanul bámul a lányba, majd sietős mozdulatokkal lehúzza sliccét és kiemeli szerszámát. A lány az ölébe ül és a dereka körül átkeresztezi lábát.

- Mozdulj már meg! - rivall rá. - Egy kicsit jobbra - utasítja. - Na így jó. Erősen szorítsál, szerelmes faszikám!

Négy percen belül már készen is vannak. A lány zsebkendőjébe felitatja a belőle csöpögő forró spermát, visszaül a helyére és üggyel-bajjal felhúzza magára a bugyiját. A férfi közben gyufát sercint, cigarettára gyújt és elégedetten nézi. A lány észreveszi az öntelt tekintetet és szája mosolyra kunkorodik.

- Na most boldog vagy?

- Igen - hangzik a válasz. - Áldott legyen a pillanat, amikor megpillantottalak, és áldott legyen a bomba, amely összehozott minket...

A lánynak elakad a lélegzete. Rátámaszkodik az asztalra, kissé előrehajol és jobban szemügyre veszi a férfit.

- Te... te vagy a pap?

- Nem babám, én a bombázó vagyok - mondja a férfi flegmán mosolyogva.

- És a bátyám... Te szemét! - hördül fel a lány, de alighogy felpattan, sírva fakad és visszaroskad a székbe.

- Ne sírj, hisz tudod, hogy semmi értelme sincs. Akárcsak ama önámításnak, hogy te különbözöl. Kitől és miben?

- Szállj le rólam a moralizálásoddal, te utolsó tetű, ocsmány gyilkos! Hogy... hogyan tehetted?

- A cél szentesíti az eszközt, nem így tanította a jó öreg Machiavelli? - mondja a férfi, a nadrágon keresztül megvakarja nemi szervét, egy kézcsókot küld a lánynak, és eltűnik a sokaságban.

* A címhasonlóság Stanley Kubrick egyik filmjével nem a véletlen műve