Sándor Zoltán
A szoba

"A szoba: létünk filmkockáinak a mozgástere." S. Z.

A szoba a személyes metafizikánk feltérképezését hivatott elméleti folyamat gyakorlati kiindulópontja. Az anyaméh külső - evilági (túlvilági?) - folytatása. Önmegvalósítást szorgalmazó színpadi tér kezdőknek és haladóknak.

Mértanilag tekintve, négyszög alakú. Hosszúságának és szélességének arányait tartva szem előtt bölcsőre és koporsóra emlékeztet. Fizikailag átmenetet képez a kettő között.

A keleti végében egy tévé és egy ajtó helyezkedik el, nyugatra viszont egy ablak néz, amely alatt, az íróasztalon, számítógép hever. A nyitott ablakon keresztül egy diófa jelenleg csupasz ágai incselkedően leskelődnek be a szobába, elrejtve a bennlakó kilátását a külvilágra, az ajtó pedig egy másik, látszatra különböző, de az emberi lét labirintusszerű voltát hirdető misztikus jellegű filozófiai posztulátum értelmében vett nézet szerint, lényegében a szobával teljesen identikus szobába vezet. A két képernyő között ágy van, a vele szemben lévő falon pedig néhány ezer könyv húzódik végig a falon.

A fiatalember - a bennlakó! - a számítógép előtti széken ül, cigarettázik, és a padlózatot borító szőnyeget bámulja. Egyes feltevések szerint, fordul meg a fejében, az ember jellemét és természetét a szoba alatt mélyen a földben csörgedező vizek létezése, azoknak iránya, forgása és kavargása, valamint a szobaberendezés milyensége és a szobából való kilátás határozza meg.

Leveri a hamut, és felpillant a sötét monitorra. Mindez marhaság, jutnak eszébe egykori barátnőjének a szavai, a Te elveszettséged - állítólag ilyen! - azzal magyarázható, hogy még mindig előző életeidet, reinkarnációidat éled. Az, amit pedig Te most a saját életednek hiszel, aligha több egy álomnál, még helyesebben fogalmazva: egy lidércnyomásnál.

Elnyomja a cigarettát, és tenyerébe fekteti a fejét. Zavartságod és bizonytalanságod még hét évig fog tartani. A tudatlanság sötétje még kerek hét esztendeig fog uralkodni feletted - mondta a hajadon távozása előtt. - Csak azután fogod majd megszülni önmagad, és elkezdeni élni jelenlegi életedet.

Szemhéját dörzsölgetve folytatja a morfondírozást. Ezek szerint az alattam folydogáló patak, amelynek éjjelente hallgatom a csobogását, semmiféle hatást nem gyakorol életemre?! Felemeli a fejét, és alabástrom ujjai között feltekint az ablakra. Na meg a szomszéd diófájának, amelynek ágai a szobámba nyúlnak, semmilyen szerepe sincs életem kialakításában?! Borzasztó, hüledezik, akkor meg minek ültette?! Mennyi hiábavaló erőfeszítés, felesleges időpocsékolás egy emberi életben, hogyne bizonytalanodnék el!

Hirtelen felugrik a székről, egyet fordul a szobában, majd az ágyra veti magát. De mi van akkor, ha a Ő tévedett, sejlik fel benne a gyanú csírája. Mit tehetek abban az esetben? Csak tehetetlenül forgolódhatom az ágyamban, hátha ily módon sikerül jobb belátásra bírnom az alattam hömpölygő víztömeget, és csak reménykedhetek, hogy a szomszéd hamarosan magától is ráébred arra, hogy kivágja a diófáját, mert amíg ez nem történik meg, addig aligha beszélhetek bármilyenféle kilátásról is az életemben. Na és a szobaberendezés. Feláll, fordul egyet saját tengelye körül. Létem filmkockái két képernyő között elevenednek fel és játszódnak le, jegyzi meg magának kurtán, kissé talán önironikusan, itt aligha van hely bármit bárhová is áthelyezni. Figyelmesen szétnéz a szobában, megáll a hatalmas könyvespolc előtt, aprólékosan szemügyre veszi a kötetek gerincét, hosszasan bámulja őket, és egyszer csak a temérdek könyv között egy keskeny hézagot pillant meg. Jobb tenyerét óvatosan a mélyedésbe illeszti, néhány másodpercig mozdulatlanul áll, majd mintha áramütés érte volna, villámgyorsan kihúzza tenyerét a mélyedésből és a számítógép elé rohan.

Miközben a billentyűzet fölé hajol, már tudja, mi a teendője. Már tudom, hogyan egyesítsem a két elméletet! - dörmögi, szinte önkívületi állapotban, magában: önmagának. Írni fogok! Írni! Hét éven át! Feljegyzem önnön valóságomat, és az eredménnyel betöltöm a hiányzó rést a szobában - és életemben! Tenyerével megmozdítja az egeret, a rezzenésre a monitoron eloszlik a sötétség, új file-t nyit és a foszforeszkáló szürkeség előterében pillanatok alatt felsorakoztatott betűkkel egy teljesen új életet - szubjektív Új Kor-t! - indít saját útjára.A szoba a személyes metafizikánk feltérképezését hivatott elméleti folyamat gyakorlati kiindulópontja. Az anyaméh külső - evilági (túlvilági?) - folytatása. Önmegvalósítást szorgalmazó színpadi tér kezdőknek és haladóknak.