Sirbik Attila
kettő között

Egy készülő kiállítás elé*

Martinelli-képek
"A félreértés jelentészavar-csapda"

A tájélmény, amely már mindig a felület alatti lágyan omló puha rés(z)ben hagyja maga után az égető karcolást, materializált formák élménykomplexekké alakulásáért kiált. Vágyja az átalakulás lehetőségét, miközben önnön élményeit hagyja elsuhanni, és a közelben lévő gyűjtőtérben egyre nő az energia. A kép sohasem marad ott belül, képtelen elfogadni annak tényét, hogy létezik belső. Minduntalan megtagadja önmagaságát. Viszont megerősíti a tőle (táj, élmény) való szabadulás. Mert mindig egyszerűbb kiűzni a vissza-visszatérő kép értelmét, mint a tőle való szabadulás lehetetlenségének fájó, maró elkeseredettségét vonni, vonszolni.

Vacsora
"A szemek csábítása a legközvetlenebb"

Amikor már a szavak arra sem képesek, hogy magukba zárják a kihagyás értelmezett lehetőségét, hogy mindig egy lépéssel előttük ott legyen már a következő mondat. (...) És a hiány sohasem a ki kimon kimondhat dhatatlanság bölcsőjének apró rezdüléseit írja körül, hanem a semmi helyett azt a többletet tartalmazza, amely képes kimondatlanul is felhasítani az értelem felszín alatti puha testét.

Elalvás előtt
"Az üresség vonzása"

A kagyló finoman málló kocsonyaszerű rándulásait csak elgondolni vélte, hiszen eszébe sem jutott, csakis a narrátor próbálta kényszerzubbony eleganciával rábeszélni-erőszakolni a hideg, lágy érzést, amelyet gyomortájon érzett volna.

A visszatérő álom
"A jelek semlegesítésének ezoterikus cinkossága"

Álmában megjelentek a Martinelli-képek, valami furcsa vacsorán csorgott a nyála, és kívülről, immár megmásíthatatlan kényszerzubbony-eleganciával erőszakolta magára az elalvás előtti álmot. És értelmet keresve egy szöveget olvasott a Kilátóban.

* J. Martinelli A visszatérő álom (Vacsora után, elalvás előtt) c. képkiállítása hamarosan Vajdaságban is látható lesz.