Török Arnold
Ki-s-ülés

Döntetlenre áll a harc köztem és az élet között. Elvágtam a fontos szálakat. Teljesen egyedül vagyok. Kicsit mámorosan lépkedek. Sör és greentown. Egyre gyakrabban. De legalább én vagyok magamnak. Féregként rágódok magamon. Lanyhadt démoniság. Szaftos-sárgabarack-hangulat.

Letegezem a világot.

A radiátoron ülve, a folyékony gáz morajlását hallgatva meredek ki az ablakon, a kiskertet nézve, tiszta, friss szemekkel. Lassan, szinte észrevétlenül alakul át a látvány Erdély hegyes-havas világává. Utazok. Vagyis inkább egyszerre vagyok két helyen. Mármint Újvidéken leledzek, de mégis Csíkszeredán. És inkább ott.

Átlopódzom a szoba másik végébe, és eloltom a lámpát. Sötétben egyedül lenni hihetően magányosabb. Most még nyugodtabban élvezhetem. Hideg acélpenge-kezemmel beletúrok már-már zsírosodó hajamba. Megadom magamnak az érintést, amit egyes-egyedül hiányolok. Így egy kicsit más. Mármint az is jó szórakozás, ha csak elképzelem, hogy milyen borzoltsági szinten áll pillanatnyilag a hajzatom. De amint sikerül vizualizálnom, már nem is érdekes. Így hát inkább ki sem próbálom, nem mintha elveszejtő időpazarlás lenne, csak nem, és kész.

Határozottan a körmömet rágom. Csekély, de állandó idegesség motoszkál bennem. Lassan lüktet, szótlanul, megszokottan. De azért néha idegesít. A faszba is. Mi a kurva anyjáért vagyok ideges? Bassza meg!

Keretek, határok, szopás az egész. Menni akarok, és nicsak, egy tábla: TILOS! Jól van, jól van, na. Megfordulok, megindulok 142 °-os szögben az előző állapothoz viszonyítva, erre nicsak, újra egy tábla: TILOS! Oké, oké, nem akarok én kötekedni. Odább - most már - somfordálok néhány lépéssel, és reményleni merem csak, hogy itt nem ütközöm akadályba. A kilátások jónak tűnnek, mikor is elém ugrik egy (már-már megszokott) tábla: TILOS! Tudom, tudom. Vagyis hogy nem tudom. Hitetlenkedve nézelődöm, gondolkozni ösztökélgetem magam. Hirtelen szemembe villan egy padocska. Megmenekültem! Leülök, és kitalálom a megoldást. Egy lépés választ még el tőle, amikor (szinte hihetetlen) egy tábla nő ki szempillantás alatt a betonból: EZ ITT SZERBIA!!! Aha, értem. Nincs megoldás.

Török Arnoldia, Sancwald az én felségterületem. Szerbia nagyobb, Sancwald viszont összehasonlíthatatlanul szabadabb. Kötetlen, hallgatag-hangos, otthonszerű. És hihetetlen, de szerb iá-nak hála, szegényebb is.

Hohó! Égeti a seggem a radiátor. Leugrok róla, és röptömben hallom megkorranni a gyomrom. Fasza, hogy a kenyerem itt száradozik az ágyon; megyek, legalább az éhséget elverem a háztól.