Vámos József
Dávid király gyásza
Bevezetés. Az előzmények.
Absolon, Dávid király fia a húga ellen elkövetett liliomtiprás miatt lépre csalja és megöleti fivérét, ezért az apja haragja elől kénytelen az országból elmenekülni. Évek múltával a király megvigasztalódik elvesztett fia miatt. Látja ezt Joáb, Dávid seregének legmagasabb rangú tisztje, és közbenjár Absolon hazatérésének érdekében. A király beleegyezik, de találkozni nem akar fiával, mintegy kiközösíti őt. Absolon idővel türelmét veszti. Joábtól segítséget kérne, de nem talál meghallgatásra, ezért a szolgáival felgyújtatja Joáb gazdaságát, s így sikerül elérnie, hogy az apja Dávid király elé járulhasson, vagy ölesse meg, vagy bocsásson meg neki teljesen. A király megcsókolja őt.
Később Absolon sereget szervez, s mikor elég erősnek érzi magát, a király ellen hangolja a népet, és egyre többen az ő oldalára állnak. Összeesküvést sző a hatalom átvételére. Dávid a maradék hűségesekkel futni kényszerül Jeruzsálemből. Akhitófel, a király tanácsadója a pártütőkkel tart, és az ő tanácsára Absolon a nép szeme láttára megfertőzi apja ágyasházát, s így adja tudtára mindenkinek, hogy átvette a hatalmat. Akhitófel engedélyt kér az új királytól, hogy sereget gyűjthessen, és azonnal Dávid üldözésére indulhasson és megölhesse őt, mielőtt biztos helyre menekülhetne, s így Dávid halálával az egész nép az új király mellé állna, de Absolon Kúsainak, Dávid barátjának véleményét is kikéri, aki más ötlettel áll elő: szervezzenek az egész országra kiterjedő támadást, és ne csak a királyt öljék meg, hanem mindazokat is, akik vele vannak. Absolon az utóbbi tanácsot fogadja el. A döntés hallatán Akhitófel, mivel nem az ő javaslatát hajtják végre, felakasztja magát. Kúsai titokban értesíti Dávidot, mi készül ellene, így Dávid megmenekül. Felkészül a fia elleni ütközetre. Megparancsolja, hogy őrá (Dávidra) való tekintettel a lázadó életét kíméljék meg. Az ütközetben Dávid szolgái győznek, és Absolon menekülni próbál. Öszvér hátán ülve egy erdőbe hajt, ahol egy cserfa sűrű ágai között a nyakánál fogva fennakad, az öszvér pedig elfut alóla. Még él, mikor rátalálnak. Hírül adják ezt Joábnak, Dávid király legmagasabb rangú tisztjének, aki korábban közbenjárt Absolon érdekében, hogy fogadják őt vissza, és a király parancsa ellenére Joáb háromszor szíven lövi Absolont. Fiának halálhíre lesújtja a királyt.
(2 Sám 13, 1-18, 32)
Tárgyalás. Dávid sírása
Édes fiam, Absolon, Absolon, édes fiam, sajog és zokog a lelkem, hogy nem vagy többé, mert átlőtték szívedet, mely fellázadt ellenem és sorsomra tört, bár haltam volna meg helyetted én, nyomorult lélek, kinek szívét nem fegyver, de gyász és jajgatás járja át, mert te nem vagy többé se közel hozzám, se távol tőlem, mert gyilkos kezek véredet ontották, hiába parancsoltam mindenki hallatára, hogy énérettem kímélettel bánjanak veled, nem hallgattak a szómra, s most bánat járja át szívemet, mert véremből vérem vagy te, csontomból csontom vagy te még akkor is, ha sorsomra törtél, mert magadnak akartad azt a hatalmat, mely engem illet, de te magadnak akartad azt, mert te uralkodásra születtél, termeted dicséretre méltó, tetőtől talpig hibátlan, csodált téged mind, aki látott, és én is szerettelek, bár nem mentem el hozzád, mikor hívtál, de megáldottalak téged, mert véremből vérem vagy te, és csontomból csontom vagy te, de nem ismertem alantas cselszövésedet, hogy lépre csalod saját fivéredet, ki éppúgy vérem nekem, mint te vagy vérem, és éppúgy csontom nekem, mint te vagy csontom, és jogos volt bár felháborodásod ellene, gonosz fertője miatt, de nem volt jogod hitvány csellel halálra adni őt, nem volt jogod helyettem ítélkezned felette, mert az ítélet engem illet, és üldözötté tettél engem, és elbujdostál, mint Káin a haragom elől, Édentől keletre, számkivetettségbe, de megvigasztalódtam a gyászom felől, s bár szívem és lelkem vágyott utánad, hogy megbocsássak néked, mert véremből vérem vagy te, és csontomból csontom vagy te, de szájam nem nyílt szóra, hogy visszahívjalak, mert nem méltó hozzám, hogy én hajoljak meg előtted, ám orcám elárulta búsulásomat, s volt, ki látta rajtam lelkem bánatát, és közbenjárt nálam a te érdekedben, ha már elveszett egyik fiam, ne legyen számkivetett a másik, hogy ne legyek örökké üldöződ, és ne legyél örökké üldözöttem, de szemem nem kívánt látni tégedet, csak azt akartam, hogy a magad földjén élj, és ne legyél idegenben bujdosó, de szemem nem kívánt látni tégedet, csak azt akartam, hogy ne legyek többé üldöződ, és ne legyél többé üldözöttem, ám te azt akartad, hogy színem elé jöhess, s vagy ölesselek meg, vagy bocsássak meg néked teljesen, és fejet hajtottál előttem, s földre borultál, és én megcsókoltalak téged, mert véremből vérem vagy te, és csontomból csontom vagy te, megbocsátottam néked a te nagy vétkedet, hogy tovább ne legyek üldöződ, és tovább ne legyél üldözöttem, hogy nyugalmat leljen a lelkem, és békét leljen a lelked, aztán mégis ellenem fordultál, te akartál ítélőbíróvá lenni a földön, hogy tehozzád járuljon a nép, teelőtted hajtson fejet és neked hódoljon, holott ez nem téged illetett, és te összeesküdtél ellenem, és hamis beszéded elhitetted a néppel, mely kész lett halálba is menni érted, de csak azért, mert nem ismerte a teljes igazságot, és meghasonlott a nép a király dolgában, és ellenem fordultak, kiket magadhoz csalogattál, hogy megszerezhesd magadnak a hatalmat, mely nem téged illetett, de én legyőztelek téged, és e győzelem miatt hasad meg most a szívem, mert jobban szerettem volna, ha inkább magam is elvesztem volna azokkal együtt, kik az én pártomon álltak, csak te maradtál volna életben, mert hiába rejtem el orcámat, hiába öltözök zsákruhába, hiába szórok hamut a fejemre, téged vissza nem kaphatlak, véredet ontották gyilkos kezek, hiába szóltam, hogy óvják meg életedet, szavamat semmibe vették, nem gondoltak arra, hogy mérhetetlen bánatot okoz ez nekem, hisz te nekem nem ellenségem voltál, hanem vérem és csontom, és a vér és csont köteléke erősebb, mint a gyűlölet taszító ereje, s bár földönfutóvá tettél engemet, mint ahogy földönfutóvá tettelek én tégedet annak előtte, mert uralkodni vágyott a szíved, amiért még arra is képes voltál, hogy elkövesd ellenem ugyanazt a gyalázatot, aminek elkövetéséért megöletted testvéredet, és üldöztél engemet, ki üldöződ voltam azelőtt, de megbocsátottam néked, mert véremből vérem vagy te, és csontomból csontom vagy te, és bűnödet eltöröltem, hogy otthon lehess a magad földjén, s ne idegenben bujdosó hazátlan, ki kegyelemkenyéren tengeti életét, s csak reméli a megbocsátást, bár én haltam volna meg helyetted, hogy most ne szakadna meg a szívem, és ne háborodna meg a lelkem búsulásomban, Absolon, édes fiam, édes fiam. Absolon!
(2 Sám, 18, 33)
Befejezés. A győzelem keserűsége
A király gyásza az egész népet lesújtja, nem örülhet a győzelemnek. Joáb elmegy Dávidhoz, és a szemére veti, hogy lázadó fia gyászával megszégyeníti minden szolgáját, aki kiállt mellette a harcban. Felszólítja őt, hogy mutatkozzon a nép előtt, és szóljon hozzá. A király enged a parancsnak. A hűséges alattvalók örömmel fogadják, hogy újra Dávid az uralkodó, a pártütők pedig megszégyenülve elvonulnak, aztán ők is megtérnek, és az országban helyreáll a rend.
(2 Sám 19, 1-15)
Függelék
Dávid egyszerű pásztorfiúból lett a zsidó nép felkent királyává. Harci sikerei révén népszerűvé vált, de ez egyúttal önhitté és gátlástalanná is tette őt. Megrészegült a hatalomtól, számára senki és semmi nem volt elérhetetlen. Családi élete erkölcs dolgában nem állt királyhoz illő magasságban, amiért idős korában súlyos árat fizetett. A megrontás és az emiatti bosszúból elkövetett testvérgyilkosság nemcsak Dávid király háza népének életét borította fel, hanem hatással volt az alig pár évtizede létrehozott ország még igencsak képlékeny állapotban leledző közösségtudatára is. A menekülő Dávid mellett jószerével csak a saját nemzetsége állt ki, a többi ellene fordult. A családi tragédia és a leszámolás mintegy előremutatott a Dávidot követő Salamon király halála utáni országszakadásra: a törésvonal mindkét esetben ugyanott húzódott, és a meghasonlás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy előbb az egyik, majd később a másik országrész is elvesszen. Minél magasab szintű az egyén (Dávid) hatalma és minél magasabbra kapaszkodik az erőszakkal párosult vágy (Absolon), az egyén tragédiája annál kevésbé csak az egyén tragédiája. A bomlásnak indult uralkodócsaládi közösség erkölcsi fertője posványba züllesztheti az egész ország hűséges (Kúsai), vagy ilyen-olyan érdekből hűségesnek hitt és mondott (Akhitófel) alattvalóit, állásfoglalásra kényszerítve ezzel azokat is, akik nem vágynak hatalomra, csupán élni akarnak. Az uralkodói hierarchia összeroskadna, ha nem állna mögötte az igazi erőhatalom, az általa felállított és a neki szolgáló hadsereg. A háttérben maradó, de az igazi terhet viselő erőnek (Jéhu) a döntő pillanatban tanúsított gerinces magatartása – hogy a parancs ellenére nem vonakodott lelőni a király fiát, – vetett véget a véres polgárháborúnak.
Záradék
Absolont megölték, Dávid megháborodott, a lázadás elült, és újra Dávid lett a király. Aztán ő is meghalt, de az erőszak, az üldözés, a menekülés, az árulás és a sírás azóta is él és virul kiirthatatlanul, s így egybemosódik óság és újság, mintha soha semmi sem változna.
Utasítás
A történet nem a képzelet szüleménye, ezért a helyszínnel, a szereplőkkel és az időponttal kapcsolatos esetleges áthallás gondolatának puszta gyanúja is merő rágalom, és a gondolatszabadságra vonatkozó törvény értelmében hivatalból üldözendő.
Megjegyzés: *** alatti rész utólagos kiegészítés.