Verebes Ernő
Vákuum
Van valami üresség már a csengésében is. Nem zeng, nem kattog, hangzásával is valami elhalót idéz. Talán a két u betű kelyhe tehet róla, amibe belecsepegtettük a semmit: a tegnapi harmatot, vagy a tavalyi "hót", ami hol van már.
A szomszédos két betű, a ká meg az em ott kíváncsiskodik a két u körül, mintha be akarnának lesni azok titkokat rejtő öblébe, míg a vé és az á a szó elején, már előre harsányan figyelmeztetik a ká-t meg az em-et, hogy a két u-ban úgysincs semmi, s ahol nincs, ott ne keress.
Egy idő után a ká meg az em nem is keresnek semmit a két u-ban, de hát a remény hal meg utoljára.
A ká meg az em mégis kíváncsi a két u-ra, vagyis arra, amit azok vélhetőleg a kelyhükben rejtegetnek, mert ha valamit rejtegetnek, akkor az a szó, hogy vákuum, nem jelentheti azt, hogy űr vagy légüres tér. Szóval olyasvalamit nem jelenthet, amire csak szó van, de amit az jelöl, nem létezik.
Ki tudja, hátha mégis van valami ebben a két u-ban, ez az, amit meg kéne tudni, még ha az, amit ők - a vé, az á, a ká, a két u meg az em - mint betűk így együttesen alkotnak, tartalmi szempontból nem is sokat ígér.
Váá...
És láss csodát, e pillanatban a két u, szemérmében mélyen megsértve, valami földöntúli szépségű hangzatot produkál, akár egy eolhárfa egy szélfútta hegy tetején.
A ká és az em pedig gyönyörteli szégyenükben legszívesebben lehunynák szemüket.
Ha volna hozzá szemük, ha volna hozzá fülük.
Ha volna hozzá szemünk...
Item
Nehéz arra gondolni, hogy ami a világűrt kitölti ugyanaz, mint ami a világűrt nem tölti ki. Azt szoktuk meg, hogy szegényebb helyeken az űr a semmivel van tele, gazdagabb helyeken viszont az űrben részecskék bolyonganak, némi por, meg kődarabok (na, ki találkozott eddig ilyenekkel), de ezek mintha még jobban aláhúznák azt a tényt, hogy az űr üres.
Tehát ahhoz, hogy elfogadhassuk, láthatóvá kell tennünk az űrt, ugyanis mi nem ismerjük a teljes üresség fogalmát. Sőt, úgy tűnik, menekülünk tőle, megpróbálván azt legalább némi jelentéssel kitölteni. Mert az ember nem arra teremtetett, hogy az üresség kiszolgálója legyen. Azzal, hogy létezik, már nemet mondott a nincsnek, ezáltal a Nem-nek is, vagyis Igent mondott, akármennyire is úgy tűnik, hogy ez időszakonként Nem igaz.
Szeretni kell az Űrt, s akkor az Istenné válik. Igen.
Útban a kimondhatatlan felé, számtalanszor ki kell mondanunk olyan szavakat, amelyek nem engedik, hogy eltévedjünk. Ezek a "kimondhatóságok" téglázzák ki azt az utat, amelyen lábunk tapos, s amelyet kíváncsi tekintetünk pásztáz.
A dolgok kimondhatósága csak addig terjed, ameddig a kimondhatatlan nem több, mint egy szó.
Vegyük az Igen-t. Általános értelemben olyan mondatszó, mely önmagában állva egy helyeslő mondatot fejez ki. Igen. Lehet ez vélemény, döntés, de mindenképpen olyan irányt mutató jel, amely a feltett kérdésre, történésre, tervre, életérzésre pozitívan reagál. Pl.: Megöljük őket? Igen! Na, de innen látszik, hogy nem mindegy, milyen szituáció előzte meg a döntést. Ettől függetlenül, az Igen irányultsága eredendően különbözik a Nem irányultságától, mely eleve valaminek a tagadását részesíti előnyben. Pl.: Megöljük őket? Nem! A legfontosabb tehát az indíték. De megfordítva: amennyiben az indíték maga is valamilyen pozitív erkölcsi szempontot képvisel, az igenlő válasz is elnyeri erkölcsi rangját. Pl.: Élve hagyjuk őket? Igen! Fordított esetben viszont a Nem eredendő erkölcsi értéke bizonyosodik be: Élve hagyjuk őket? Nem!
Jelentés és erkölcsi érték: olcsó koktél, szívószállal.
Földre kényszeríteni gondolatainkat, ez az egyedüli oka annak, hogy a szavakkal nem mint isteni kvantumokkal, hanem mint közlekedő motívumokkal bánunk, miközben a gondolatok két vállra fektetése során csak a szőnyeget gyömöszöljük.
Többet ér egy pillantás vagy egy cselekedet. Nem-et cselekedni ugyanis nem lehet, pillantani meg amúgy is muszáj, igen.
Kérdés: a vákuumban (űr) léteznek-e igenek és/vagy nemek?
A válasz egy újabb kérdést vet fel: ha vannak, akkor csupán Igenek vannak-e, ha viszont nincsenek, akkor pedig csak Nemek nincsenek?
És mi van, ha Igenek nincsenek, és Nemek vannak?
S ha már itt tartunk, hogy lehetnek Nemek, amikor azok csak az Igenek után lehetségesek, hisz tagadni csupán a valamit, míg teremteni a semmiből is lehet?
A kulcs: először volt az Ige(n). Aztán a Nem, meg a nem tudom: tyúk vagy tojás.