76. ÚJRA AZ ŰRBEN
BELSŐ.
A gép belsejében.
Öntik az üzemanyagot a tartályba.
JÓCÓ: Nem sajnálod itt hagyni őket?
SZTIPÁN: Sajnálom. Persze. A lányom. A déduno-
kám. De ez nem az én világom.
Jócó hevesen bólogat.
JÓCÓ: Az enyém se.
Sztipán kidobja az ajtón az üres
kanisztert. Leülteti Jócót.
SZTIPÁN: Itt ülj. Fogódzkodj.
Ő is leül a pilótaszékbe.
Bekapcsolja a motort.
Nem vagyok képes elviselni ezt. Innen el kell menni!
Jócó helyesel.
JÓCÓ: Így van! El kell menni!
Sztipán hátranéz.
SZTIPÁN: Nem garantálom, hogy visszatalálunk
a mi időnkbe. Jól meggondoltad?
JÓCÓ: Megyek veled. Akármi lesz velünk.
Sztipán elkapja a kormányrudat.
SZTIPÁN: Innen el kell menni! Isten segíts!
Fölrántja a rudat.
A gép fölszáll.
A kamera lenéz. Elhagyjuk az udvart.
Aztán a várost. Aztán Közép-Európát.
Aztán Európát.
A földet látjuk távolodni.
JÓCÓ: Tudod, Sztipán, téged Mándó vár, engem
meg Júle. Nem érdemes nélkülük élni. Nem érdemes
szőlő nélkül, szüret nélkül, homoki bor nélkül élni.
Sztipán az ablakhoz lép.
SZTIPÁN: Ha utazni akarnak az időben, majd
kitalálják maguknak, hogy kell csinálni. Mi meg-
keressük saját életünket…
Jócó fölugrik a székből,
kinéz az ablakon.
Befogja a szemét.
JÓCÓ: Ugye, Sztipán, vár engem a Júle valahol..,
A kamera kinéz az ablakon.
Harsog a zene.
Szállunk a csillagok között.
Sokáig szállunk.
Szinte már unalmassá válik,
De nem hagyjuk abba.
S erre a csillagok közti száguldásra jön rá a
LEJELENTÉS