Ljiljana Žegarac-Tenjović
A vadgesztenyefás utca nyomában

"Ez a város a jugoszláv-magyar határon - szerb nevén Subotica, magyarul Szabadka -, arról a kettőségről árulkodik, amely származásra, beszélt nyelvre, történelemre és kultúrára vonatkozik, és arról, hogy az író sorsa nem véletlenszerű, s így szülőhelye sem."

Ilyen nyíltan beszélt Danilo Kiš szülővárosáról abban a beszélgetésben, amelyet Gabi Gleischman svéd kritikussal folytatott 1986-ban a később megjelentetett Élet és irodalom folyóiratban.

Majd tíz évvel ezután Boško Krstić szabadkai író és publicista elhatározta, hogy felkutatja Danilo Kiš szülőházát, miután az író párizsi tartózkodásának helyén emléktáblát lepleztek le tiszteletére. Claude Rouault francia író m,az emléktábla leleplezése alkalmával irónikusan megjegyezte: "Saját hazájában lassabban mennek a dolgok, és valószínűleg még sokáig jelöletlen marad az a ház, ahol Kiš élt és dolgozott." ". és, hogy az emlékek őrzésének létezik szerencsésebb vidéke." - e szavak is kutatásra ösztönözték Boško Krstićet.

Krstić kezdeti lelkesedéséből egy műfajilag is többrétű szöveg született. Az adatgyűjtemény és az irodalmi anyag felhasználásával, Kiš gyermekkorát is kutatva, az anyakönyvi kivonatot, a város történelmi archívumát és a családi fényképeket tanulmányozva, rekonstruálta Krstić az író eredetének drámáját. Így kereszteződnek a szöveg különböző szintjei: a kutatómunka esszéhez közelítő megfogalmazása, élet és halál a provinciában, Párizs valamint az önéletrajzi elemek átgondolt elbeszélő módja egységet alkotnak. Ezért a könyvet többféleképpen olvashatjuk: mint dokumentum-szöveggyűjteményt, mint esszét, vagy akár mint önéletrajzú művészi prózát. Műfajilag követi Kiš poétikus prózáját, a borgesi hibríd elbeszélő esszét.

Hasonlóan Kiš prózájának mélyebb rétegű poétikus elemeihez, Krstić is mélyre hatol a szerző gyermekkori élményeinek kutatásában. És itt is, mint Kiš trilógiájában, az író gyermekkori utcáját kutatva, irodalmi forma keletkezik a szöveg töredékes rétegeződése által. Szembetűnő a kompozíció mozaikszerű szerkesztése, a töredékszerűség és a folyamatosság hiánya. A széttördelt prózai szöveg szétszórva az időben, az adatokkal alátámasztott anyag mozgó képek képzetét ébreszti. Ez a filmszerűség Krstić nyomkereső elbeszélésében számos fénykép és fénymásolt dokumentum, megvilágítja Kiš életének és családjának szakaszait, de egyúttal szülővárosát is.

A szerző igyekezete, hogy elbeszélése módját dokumentumokkal hitelesítse, művészi modorosságának része. Krstić könyve Kiš elbeszélő módjának lényeges elemeit lemeztelenítve láttatja. A cselekmény lemeztelenítése, a titkok felfedése, számos önpoétikus megvalósulása - jellemző Danilo Kiš majdnem minden munkájára. Az elbeszélés váltakozó rétegeiben Krstić prózájában felfedezhetők a lírai meseszerűség, a Korai bánat (kisprózák), a Kert, hamu (regény), a konstruktivizmus elemei, a Fövényóra (regény), az értelmező párbeszéd, a Holtak enciklopédiája (novellaciklus), valamint Kiš egyéb poétikus prózai vonatkozásai: szövegközti részletek, palimpszesztus, montázstechnika, tükörjátékszerű részlete és a szövegközti közlés.

Danilo Kiš életének, munkásságának tényezőit Krstić átlényegíti sajátságos irodalmi szöveggé. Az életrajzi momentumok és a Kiš műveiből átvett prózai részletek alapjául szolgálnak a párhuzamos betéteknek, az esszé és az önéletrajzi próza egészének. De fordítva is igaz: a párhuzamos elbeszélő betétek összeköttetést alkotnak Kiš életrajzának és prózájának opszessziós témáival. Ezek a párhuzamos életrajzi, írói-önéletrajzi tényezők a szerkesztés mélyebb rétegeiben csak néha láthatók, ritkábban a kapcsolatok rejtett hálóját (hasonlóság, arányosság, párhuzamosság) teszik lehetővé, hogy az egyes témák és motívumok - mint valamilyen tükörjátékban -, megvilágítsák, egymást kiegészítve, és fokozatosan felépítve bonyolult prózájának arányos szerkezetét. Ily módon a sikoly motívuma láncreakció szerű párhuzamos tényekből összefüggő egységet képez: a vizek istenének sikolya a híres palicsi összelövöldözött kékvázából; Tolnai Ottó elmélkedése a kortárs költészetről, mint sikolyról ("mi minden történik velünk, hogy költészetünk sikollyá válik?"); jelenet a szerző életéből: egy középkorú roma üvöltözve síránkozott az utcán valakinek a halálán, ösztönözve a szerzőt, hogy elgondolkozzon a modern ember "visszafojtott, kulturált, halk bánatán"; Kiš Simon mágus című elbeszélésének színpadi adaptációja (A holtak enciklopédiája, 1991-ben előadták a kelebiai Majdánon) átszőtt Simon bukásának borzongató előérzetével (sikolyával), a valóságban szokatlanul kelet felől mennydörgéssel kísért felhőszakadás zúdult a nézőkre. Másnap reggel tudtuk meg Mihail Gorbacsov lemondását. Részlet Kiš elbeszéléséből: "Vajon Simon, a csodatevő, felsikoltott-e amikor az égi magasságból a hívők tömege elé zuhant?" - kérdi a szerző; idézet a Korai bánat című művéből: "Ősszel, amikor megkezdődnek a szelek, tompa sikollyal szédületesen zuhannak a vadgesztenyék."

Az elbeszélés részletének sikoly-motívuma a könyv magja, amely egybefogja a cselekmény szálait, egyúttal többszörös jelentést vetít Kiš emberi és alkotói lényéről, állásfoglalásáról, a korszerű művészetről és költészetről, valamint a mai urbánus ember életviteléről. A téma metafórikus: félelem, szörnyűség és halál. Ebben a részletben arányosan és jelképesen sugárzik mindez Krstić írásának elején és a vége felé. A vadgesztenyék jelzés értékűek, mint Kiš prózájának rögeszmés képei. E motívum ismétlése és fokozása az élet és a halál csodálatos játéka, az irodalom és az élet, a valóság és a valóságfölötti, a szükséges és a véletlen Kiš kontextusában adott. A vadgesztenye-motívum ismétlése, és az ellentétes párok fokozatosan elmossák Kiš költészeti eszményét, az élet és az írás párhuzamosságát, amikor az élet egyesül az elbeszéléssel, és az visszavezet az életbe. Lehetetlen szigorú határvonalat vonni az irodalmi és az életigazság között. Így az elbeszélés elején a gesztenyefa lombjain át látni az akasztottak balladája szobron a kommunista publicista Mayer Ottmár halálos görcsbe rándult lábát. Azután egy részlet következik a vadgesztenyékről, a Korai bánat kisprózából kibővítve közbülső részletekkel. Esszészerű futamban értelmezi az ehető- és a vadgesztenyét: "Valójában a vadgesztenye szelíd és az ehető a vad, állította barátom, de ezt senki sem ismeri el. Csak a természet tudja az igazságot. "A motívfűzér végén Krstić közli, hogy az akasztottak balladája szobor (alkotója, Glid Nándor, időközben elhunyt!) könyve írásának kezdetétől fogva baljós előérzetet sugallt.

Ebbe a logikai szövevénybe belekeveredett a szerző. Ez történt Kišsel is, amikor megdöbbenve látta, hogy a Holtak enciklopédiája címadó elbeszélésében a mesélő apja ugyanolyan szarkómától betegeskedik, akár csak maga. Hasonló érzéssel fedezte fel Krstić, hogy abban a kétemeletes sarokházban lakik, amely Kiš egykori szülőháza helyén áll. Gesztenyefák nem voltak a valamikori szülőház előtt, Kiš az újvidéki Bem-utcai (Ćirpanov utca) fákra emlékezett a Korai bánat című művében. Ma a gesztenyefák a valamikori szülőház előtt zöldellnek. Így folytatódik azt élet és az irodalom játéka, iróniája, sorsszerűsége a való és a valószínűtlen érzékfölöttinek, amelyben nem hiszünk, de létezik.

Kiš szülőháza nyomában számos sorsszerű összefüggés merül fel az író és a szerző életrajzi és poetikus-lelkű vonatkozásaiban. Ezek hatása segíti a szerzőt, hogy mélyebbre jusson. ".a bőr alá kaparva egészen a vérig", (Némely dolgok érthetetlenek, ha nem figyelmezünk a látszólag apró marginális vonatkozásokra, és valahogy nem érvényesül a tapasztalat és az érzelem.") Krstić személyes vonatkozású poétikus kommentárjai hasonulnak Kiš poétikus vallomásaihoz: (az olvasó érezheti az "ihlet igazát"., "az egzisztenciális követelmény vezet a műhöz, nem a hiúság." És mi lehet más az irodalomban, mint sikoly és kérdés, újra meg újra -, felelet nélkül.") Így jön létre Krstić prózájának rétegeiben a rejtett párbeszéd Kiš poétikus vallomásaival, de más írók gondolataival is. Ez a dialógus alapja Krstić magasfokú tudatos prózájának alexandriai-enciklopedikus leleménye, lelép az elbeszélés síkjáról, és kitárja az új párhuzamos világ valóságát.

Krstić könyvének szövevényes vertikális összefüggéseit Kiš és saját jellemző motívumai képezik, például Párizs mint életrajzi-irodalmi tényező, és egyéb irodalmihoz és sorshoz kapcsolódó vonatkozás (Danilo Kiš, Ödön von Horváth, Ady Endre, Eugen de Rastignac, Boško Krstić) lehetővé teszik a külső és közbülső tükröződést. E lelki és poétikus vonatkozások megerősítik a szerzőt (a "kiši) meggyőződésben, hogy a költészet és a való élet, a könyv és az eszme, az életsors és az irodalom sorsa egy mágikus körben forog.

A különböző párhuzamok és hasonulások létrehozása jellegzetes Kiš és Krstić költészeti létet jelentő meggyőződésében - mindez burkolt motívikus mesélés felé mutat. Egyfelől szerző is Kišsel vallja a fantasztikum mindennapi lehetőségét: ".metafizika, amelyben nem hiszünk, de létezik." Másfelől ilyen összefüggések létrehozásával hidak épülnek a múltba -, a szerző tudata, akár Eduard S. tudata -, igyekszik legyűrni a halálfélelmet, amely kezdettől fogva oly mélyen beivódott egzisztenciális elbeszélésének rétegeibe. (Ki mindenki nézelődött erről a helyről? És mit látott? És mit gondolt? És mit érzett? Valóban mi lehetett előbb?) Erre támaszkodva kevésbé kifejtett motívi rétegű meséléssel, Krstić kutatása valami után, ami ténylegesen létezett de eltűnt a múltban - átlényegült láthatatlan kötelékké, amelyet a szerző létrehoz az élet és az irodalom, az élet és a halál, a múlt és a jelen távlatában. Az írás a megfoghatatlan kötelékek hatásává válik, az élet folyamatosságában a megakadást igazolja az idő múlásában. Egyúttal ez lehetőség is, hogy legalább ideiglenesen győzedelmeskedjen az ürességben és a földi élet múlandóságán.

A szerző, az élet krónikásaként, közlésébe beleszövi a dokumentáris elemeket, kiépítve az objektív-dokumentáris elbeszélésének rétegeit. Az elfogulatlan objektív adatokat követik a megbízható életrajzi kommentárok, az esszészerű elbeszélő részletek, személyes látószögből. Mindez igazolja a párhuzamosságot és a szubjektív mesélést. Belülről építkezve a szerző is részese megformált világának, és a látszat kétszólamúsága (szerző-mesélő) elbeszélésekor feloldódik. Egyúttal alátámasztja az élet és az írás érzetének párhuzamosságát, az írás mint a lét illúziója berögződik a szerző tudatába, az élet és az irodalom tényezői úgy, ahogy érkeznek a történések, az értelem és az asszociatív mechanizmus utasítására. Az életet itt az irodalom igazolja - élet az irodalommal. Krstić írása mint "élettel való írás" megerősíti Kiš elgondolását, hogy a művészet vagyis az irodalom "helyettesíti az életet". Párhuzamos valóság.

Kiš szülőházának nyomában a felmerülő alapelv, amely az irodalmat a könyv és az eszme körbenjáró folyamatának fogja fel. A mese valójában nem létezik, csak számos félrerakott dokumentum, elfelejtett sorsok - ezekből kell felépíteni az elbeszélést. Krstić posztmodern poétikus elbeszélő módon, a feladott szöveg alapján, a folyamatot és az eredményt deduktív kutatással a költészet szolgálatába helyezi. Kiš poétikája alapvető eszköze e bonyolult prózának, míg egyéni előadásmódja a költői elemeknek szerkezetében a művészi eredmény mércéje. Az elbeszélő elemek világosan feltüntetett Kiš önpoétikus kommentárjaihoz csatlakoznak a könyv első részében -, a második részben beleszövődnek a szerkezeti elemekbe, a szerző eredeti írói lelkületét "tükrözve".

Az örökségi tapasztalat: "az alexandriai könyvtár" szerint a szerző-elbeszélő idegen szövegekkel alkalmaz, poétikai elveket és elbeszélési szerkezeteket fogad el, mint lehetőséget az összegyűjtött anyag rekonstruálásának egy új elbeszélés részére, hogy a montázstechnika segítségével új távlatokat nyisson a meglévő szövegnek. Ugyanakkor ez az eljárás lehetővé teszi, hogy a szerző-elbeszélő az új elbeszélésébe beépítse alkotói személyiségét. A dokumentumok bősége, az idegen szövegrészletek, az idézetek ezt nem akadályozzák. Ellenkezőleg, a változatos és bőséges anyagot Krstić az alexandriai irodalom szellemében átlényegesíti egyéni irodalmi valósággá, ily módon érdekes szinkretizmust alkot dokumentáris-elbeszélő és esztétikus írásának. Új artisztikus eljárásként a szöveg Krstić könyvében fokozatosan rekonstruálja képzetét, a csodálatos párhuzamot, az élet és az irodalom, az író és a műve között. Ezt teljességében megvalósítja prózájának szerkezetével.

POST SCRIPTUM.

A valóság és a képzelet játékának logikáját igazolja találkozásom a "Vadgesztenyefás utca nyomában" című könyvvel. Újabb csodálatos összefüggések világosodtak meg előttem: a vadgesztenyefás utcában amelyben Kiš gyermekkorát töltötte, nagyanyámmal szedegettem kisgyermekként a lehullott gesztenyét (emlékeimben elraktározva mint drága relikviumokat). Anyai nagyapám 1933-tól a szabadkai vasúton volt alkalmazásban, ugyanott dolgozott Kiš apja is 1920-tól 1938-ig, valószínűleg ismerték is egymást; szülőházam is szemben volt Krstić (Kiš) házával; végül, a vadgesztenyék Kiš prózájában jelképpé váltak, mint tényezői annak a városnak, amelyben korai gyermekkorát töltötte. Isten része az alkotásban! La part de Dieu.

(Fordította: M.M.)