Sinkovits Péter: A kaland 1.
Ahogy az egyik évszak a másikon áttűnik, a maradandóság sérülten elenyészhet, s vannak olyan napok, amikor még a nád zizegése is zavar. Felesége haldoklott. Stubendek Lóránt ott állt az ágya mellett ezen a reggelen is, a besötétített keskeny szobába már hullámokban özönlött a nyári hőség, meg rajokban az elüldözhetetlen legyek. Nedves ronggyal megtörölte az asszony sárgás arcát, a párnára igazította csomókba összetapadt ősz hajszálait. Lassan érkeznek majd a rokonok, mindennap jön kettő-három, megpróbálnak beszélni a feleségéhez, aztán sugdosva szörnyülködnek, a kis asztalkára gyümölcsöt tesznek, meg levest, amit csak melegíteni kell, s az aznapi újságot. Lóránt mostanság már ki sem mozdult a házból, a kertben talált ugyan némi foglalatosságot, s a lenti műhelyben is sorakoztak a megrendelt, félig kész székek, asztalok, szekrényelemek a gyalulatlan deszkák összedobált halmazában: máskor nagy rend honolt itt, Lóránt azonban e napokban türelmét veszítette, éppen csak belefogott valamibe, de abba is hagyta, a szánakozóan együttérző megrendelőktől pedig haladékot kért. Stubendek Lóránt amúgy egész életében Portugáliába kívánkozott. Ábrándjaiban tündökletesen csillogott a pálmafák övezte tengerpart, ahol nyugdíjas korában vásárol majd egy kicsinyke házikót, ott töltve el a nyarat és az őszt, a végeláthatatlan víztükör igézetében. Beszerzett évekkel ezelőtt egy portugál nyelvkönyvet, majd útikalauzt meg térképeket, s a könyvtárból is kikölcsönzött mindent, amit erre vonatkozóan talált - de tervét titokban tartotta. Felesége sem vette észre a növekvő literatúrát, az olvasmányok nem érdekelték, élete a rendtevésben merült ki, a napi veszekedésekben. Nem járt sehová, a szomszédokat is kerülte, hosszú házasságuk évtizedei alatt moziba kétszer sikerült elcsalni. Lányuk a háború idején Hollandiába vetődött, őhozzá, amikor már lehetett, évente egyszer-kétszer kiutaztak, később azonban ezek a látogatások is elmaradtak. Lórántot mindez mérhetetlenül zavarta, bántotta, hiszen az asztalosmesterséget kitanulva esztendőket töltött el Belgrádban, bekapcsolódva az élénk szakszervezeti mozgalomba, rendezvényekre járt, társasestekre, néhányszor még operába is. Bérharcok, sztrájkok, kultúrmegmozdulások, a vidékről beáramló színes embertömeg. Aztán visszajött ebbe a poros alföldi városba. A szakmában mindent elért, hiányos végzettsége ellenére egy időben őrá bízták a helyi általános iskolában a műszaki nevelést is. Az eseménytelenül zajló időben a tavaszok érkeztével megmetszette a gyümölcsfákat, lenyírta a bejárati sövényt, a cserepes virágokat kihelyezték az udvarra. Minden reggel besétált a központba, megvette az újságot, szétnézett a piacon, szót váltott az ismerősökkel, aztán irány haza, a műhely, ha kellett, begyújtott, felnyitotta a rádiót, mert az mindig szólt, óránként meghallgatta a friss híreket.