Szajbély Mihály
Kosztolányi Vitorla, négy sarokpontra feszítve

Ebbe a szövegbe mindenki beleírhatja a maga legkedvesebb Kosztolányi sorait. Változtatni rajtuk csak kicsit szabad, múlt időt jelenbe áttenni, itt-ott szavakat, segédigéket, esetleg félmondatokat beszúrni. Neveket átírni szükségtelen, forráshelyet jelölni tilos. Amit mások beírtak, itt-ott törölhető, hogy ne csak dagadjon, de alakuljon a szöveg, hadd hulljanak, szülessenek újjá mindig újabb Kosztolányi sorok.

Ahogyan az egyik évszak a másikon áttűnik, most éppen tavasz, napsugár az íróasztalon, zöldborítós Kosztolányi. Tél, 1931 karácsonya, amint Ludasra megy Anyikával, megállnak a befagyott palicsi tó előtt. A kocsi vár. Néznek. Mint az északsarki vidék. Már tudja, hogy anyika szemét operálni kell. Szíve fáj. Azt hiszi, hogy meg fog vakulni. Karjába kapaszkodik és vezeti. Végtelenül szeretettel. Nyáron 6 kilométert tettek meg gyalog Palicstól Ludasig, és oly fürgén, hogy boldog volt: milyen fiatal az ő anyikája. Enyhe és derűs nap, kék és balzsamos, lanyha és bársonyos. Vasalt nadrágot visel, könnyű tavaszi felöltőt, betétes lakkcipőt. Este, kapuzárás után, pár fiatal lány csenget a szemben lévő kapun. Fehér ruhát viselnek és piros bőrövet. Mint bálteremben állnak a máskor ellenséges utcán, késő éjjel, s mikor nyílik a kapu, még mindig várakoznak, fájdalmasan búcsúzkodnak el a tündéri éjszakától. Bécs, téli délután, egyedül ül a szobában és ír. Több töltőtolla van. Akadnak közöttük olyanok, melyek kaparnak, nem fekszenek a kezére. Ezeket néhanapján előveszi, s félretéve a jókat, pusztán részvétből és irgalomból ír velük. Most fázik a keze. Szemben vele egy korcsolyapálya, szól a kíntornás, de sohasem megy megnézni, hogy hol lehet az a pálya, és kik vannak rajta. Nagy, hideg szelek. Annyit sír. Előtte utcalányok járnak-kelnek egész télen. Szűz életet él, ellenáll, még csak nem is önfertőz. Angol órán: Do you tell me the story of your life.

*

Ha körülnéz, azt látja, hogy megint tél. Tátraszéplak igazán rokonszenves. Szereti ezeket a hegyeket, mert Visegrádot juttatják az eszébe, s az étterem elszórt asztalkáit is, melyek közt az érdeklődés és kíváncsiság villamos áramai futkosnak. Keres egy női arcot, melyen kissé megpihenhetne zaklatott lelke. Sehol semmi. Ha a világ csak ennyire érdekes, mint ezen a világfürdőn - mondja annak, akivel ebédel -, akkor egy pillanatig se kívánnék élni. Van itt egy titkárnő, tüdőbeteg, halvány, szlovák leány. Máriának hívják. Vele beszélget legszívesebben. Talán a neve miatt. Rózsaszínűre sül az ibolyántúli sugarakban, óraszámra sétál a hegyek között. Ahogyan ropog a lába alatt a hó, azt gondolja: Mária.

*

A falikárpiton a légyott. Nyári reggeleken - megfigyelte: mindig pont fél tízkor - bronzcsillárja alatt tíz-tizenkét légy jelenik meg. Minden nőbe szerelmes, minden szobalányba, ápolónőbe, nappaliba és éjjelibe, minden műtősnővérkébe. Ó, a női karok között alélva élni! Mennyire megvetendőek az úgynevezett épelméjűek. Azok alig beszélnek a halálról. Itt mindenki róla beszél. Arcába csap ifjúsága szívszorongató és lüktető éterszaga. "Addig bokrétázza asszonyom, addig pogácsázza Pipera uramat, míg meg nem szeplősíti férjem uram ágyát." Egy erdőn halad át, valami tisztásra ér, s ott a napsütötte, halványzöld füvön, fák keretében, néhány pipacsot meg szarkalábat lát. Úgy jegyzi fel ezt a napot, mint valami történeti adatot. Conti utcai bordélyházban szombat este egy munkás megsértette valamelyik nőt. K-nak nevezte, erre a többiek, mintegy varázsütésre lekapták lábukról a lakkcipőt, és a sarkával egyszerre húszan, harmincan - nekitámadtak. Ezt a jelenetet - dühös, beteg amazonok egy férfi ellen - tulajdon szemével látta. Pannika tizenhét éves, s délelőtt úszósapkában fürdik a kék tóban. Szeme valamivel világosabb kék, mint a tó. Úgy bámulja őt, mint az évszakok áttűnését, az örökké megújuló természetet. Diákkorában csak Arisztotelészt csodálta így a nagy tudásáért, mint most Pannikát csodálja azért, mert van és él.

*

Arcok. Lovas Pista, a zavart tanár, aki nem tudja a magyart. Sógornőjének ura, akinek levágták a lábát, szerelmes egy sánta nőbe. Újgazdag nő zöld-arany cipőben. Utcai nő, lanyházó esőben, délután, esernyő alatt. Száján egy behegedt seb, már meggyógyult, de olyan, mint egy rózsaszín bársonyos hernyó. Esti és Kismariska. Csáth Gáza, morfium, halál. Állatkínzások. Ady, Babits, Karinthy, 3 Holló, Molnár. Ragyogó vasárnap délelőtt fiatal ezredes sétál két kisfiával. Egy toronyőr élete - reálisan. Rajz Sándor becsenget egy kövér házmesternéhez és meglövi. Parasztköltő, Basky bácsi. Legyek körhintája. A vak tanár, aki felolvastat magának. Gőzfürdő, köténnyel, meztelen emberekkel. Gyermekkori rémület. Ronda kelések. Költészet? Szavak titkos párzása. "Shakespeare, the man is transparent and inscrutable." Arcok, szavakban őrzött, áttűnő Kosztolányi-tekintetek. Betűjáték 300 000 betűre. Agymunka. I dont't know = nem t'om. A kultusz merev szobor-arca, jaj, ezen az arcon nem tűnik át semmi.