Nagy Farkas Dudás Erika versei

Emlékére

Ő is Dudás volt.
Más nincs is közös.
Talán tervet is
kovácsolt. Ősöm.
 
Arra majd vigyázok,
hogy ne legyek más,
ócska komédiás,
álmodott álom.
 
Egyébként mindegy.
Csalódna úgy is.
Tehát: előre,
lenni nélküle!

Csapdában

elmérgesedett seb
vérző hasadék
és rajta egyre nő
az eltakaró
rongyrakás
 
de eltömni reménytelen
már akkora a felület
mélyről buzog a forrás
szörnyeket táplál
a csorgó förtelem
 
elmennék
ide nincs közöm
 
késő a hárítás
süketek bámulnak
fekete tükrökön
sokszorozódom
 
csak egyszer indulnék el
nem enged súlyúk
százszor maradok
 
meghalnék nélküle
veszve a vérző sebbe
vagy mint a kő
hajnalra hidegtől repedve
 
ő is lehajol
figyel a neszre
hajszálnyi ér a titok
majd eljön és lemos
és lemos
marad a vasfogakon
egy cseppje
 
Határszéli keresztek
 
A Keleti százéves keresztje
földbe süppedve derékig.
 
(Mint ember, öregen,
földbe hajolva, görnyedve vár.)
 
Már nincs, aki rá emlékezne...
és sorban, ott a többi:
felbukkannak,
lassúléptű estben,
tétován.
Jönnek.
... kóborló kutyák
rejteke lesz tövük: kaparnak,
a Hentes kukájából
csórt cafatokkal
keverednek
őseink csontjai.....
(Az élet talán különb.)
 
Csak ennyi:
csendben ledőlve,
keresztre ül az este
belebotlik az árnyék,
holnap is.
 
Kishegyes
2001. augusztus 2.
 
a kívülálló azt hihetné
hogy nem fontos a dátum és a hely
a kívülálló mindent hihet
senki nem kéri számon tőle (a hitet)
belemagyaráz
beletenyerel
de egyetlen gondolatnyi csenddel
mindent megérthető
(nincsen gondolatnyi csend)
 
valaki lenni
verssornyi senki
magamban keresve
főve saját levemben
sehova seholba semmi
 
azután hajolni
kaparni keresni
kanálnyi poshadék
inni enni lenni
 
de kell madárrá lenni
utak felett lenni
lenni lenni lenni
 
elmenni elmenni
nem menni sehova
seholba komorba
búsba akolba
barmok magukban
 
de egyszer madárnyi
de egyszer útnyi
de egyszer egyetlen sornyi
 
lenni lenni lenni
levegőt venni
papírt venni
kik vagyunk mi
megkeresni