Fekete J. József
A könyv története

Frédéric Barbier: A könyv története. Osiris Kiadó, Budapest, 2005

A szerző a könyvtörténet egyik, ha nem a legnevesebb francia kutatója, aki szakmai vizsgálódásait mostani könyvében egész sor interdiszciplináris kutatás eredményével támasztotta alá. Nagytanulmányában ezért nem csupán a könyvnek, vagyis a szellemi tartalmat hordozó médium tárgyiasulásának a történetét dolgozza fel, hanem annak összefüggéseit is a történelemmel, földrajzzal, politikatörténettel, közgazdasággal, kultúrhistóriával, eszmetörténettel, vallástörténettel, a tudomány és a technika történetével, művészet- és stílustörténettel, sajtó- és médiatörténettel, föltárja az összefüggések láncolatát, és a könyv történetének megírásával a jövőbe (vagy bár a jelenbe) is elkalauzolja olvasóját, fölvázolja az ezredforduló informatikai és médiaforradalmának várható és tapasztalható hatásait, következményeit.

A tanulmány - amelynek tartalomjegyzékében kilenc oldalon böngészhetünk -, a paleográfiától indulva az írás létrejöttét a társadalomfejlődéshez köti, és ezt azzal bizonyítja, hogy az írás valamilyen formája földrajzilag egymástól távoli helyeken, de a társadalom hasonló fejlettségi fokán az i. e. IV. és III. évezred utolsó, illetve első századai táján jelent meg. Fontos megállapítása, hogy az írás nem a hagyományőrzés eszköze, hanem gyakorlati célokat szolgált, ennek köszönhető viszonylag gyors fejlődése, amely a mássalhangzók jelölésétől a magánhangzók beiktatásán keresztül az írásjelekkel, tipográfiai jelzésekkel tagolt írásig vezetett. Azt ugyan mindenki tudja, hogy az ókorban a könyv tekercs (volumen; rotulus) formában volt használatos, de elgondolkodtunk-e azon, hogy a rotulus olvasása csak folyamatos lehetett, mivel nem lehetett benne "visszalapozni", ami kizárta a később kialakult rekurzív, visszatérő, visszalapozó olvasást, és hogy ez az olvasási eljárás mennyire hasonló a számítógépes szövegolvasáshoz, ahol a képernyőn ugyanúgy követi szemünk a betűket, mint valaha a volumeneken?

Az írástudás és a könyvek birtoklása a hatalom és a társadalmi rang megtestesülése volt, nem csoda, hogy az egyház hosszú időn át nem volt hajlandó kiengedni kezéből a könyvek fölötti ellenőrzést, bizonyos könyvek olvasását pápai rendelet tiltotta 1549-től egészen 1948-ig, de az ókori hódítók sem kedvelték a legyőzöttek könyveit, az alexandriai gyűjteményeket három század alatt három hullámban semmisítették meg az egyiptomi főváros leigázói. Később bölcsebbek lettek a hódítók is, inkább elkobozták és gyűjtötték az ellenség volumenjeit. Barbier ezzel kapcsolatosan írja, hogy az írásbeliség, s különösen a nyomtatott betű a közrend fenntartásának eszközéül szolgál a társadalom feletti ellenőrzést megszilárdítani kívánó hatalom kezében. Az írott betűvel ellentétben a szóbeliség, a kiáltás, az összecsődült emberek zsivaja magában hordozza a rendetlenséget, amelyet a hatalomnak el kell nyomnia, vagy - jobb esetben - meg kell előznie.

A mai kor könyvének elődje, a kódex már a késő ókorban föltűnt, és mintegy kétezer éve a nyugati világ első számú íráshordozója, de a benne rejlő fantasztikus lehetőségeket tulajdonképpen csak a Gutenberg utáni harmadik nemzedéktől fogva használta ki az emberiség. A kódex könnyű kezelhetősége változást okozott az olvasási szokásokban, az előre- és hátralapozás, valamint a jegyzetelés lehetősége folytán háttérbe szorult a szövegek közösségi, hangos, kántáló olvasása, és helyét átvette a leírtak egyéni, elmélyült tanulmányozása, vagyis a diakrón olvasás szinkrón olvasásba ment át, bár a szerző úgy véli, ehhez nem jelentéktelen módon hozzájárultak a csendet előíró szerzetesi regulák is. Az olvasás történetéről egyébként 2001-ben jelent meg magyarul Alberto Manguel nagyszerű monográfiája, ami 1998-tól olvasható angolul, ám az olvasás történetével is foglalkozó Barbier ezt a munkát nem veszi figyelembe. Francia lévén legtöbb példája e nyelvterületről származik, ugyanakkor a nyugati világ eseményeivel kronologikus párhuzamban tárgyalja a mohamedán népek és a Távol-Kelet könyvészeti eseményeit, a nyomdászat és a sajtó története kapcsán pedig Amerika is bekerül látókörébe. Úgy tűnik, Barbier mindent tud a könyvről, tanulmányában megismerkedtet a könyv alapanyagának elkészítési technológiájával, kezdve a papirusztól a pergamenen át a papírgyártás ősi és modern eljárásaival, egészen az e-book numerikus bit-képének létrehozásáig, a nyomdagépek fejlődésével, a betűmetszéssel, a szedőgépek működésével, a könyvillusztrációk készítésével és stílusával, a könyvek tervezésével, kötési technikákkal, terjesztésükkel, raktározásukkal, az olvasási szokásokkal, mindezek koronkénti változásával. A tetszetősre tervezett könyv áttekinthető fejezetekre és alfejezetekre oszlik, a fejezetek végén pedig rövid összefoglaló segíti az előbbiek memorizálását, és a változások által kiváltott következmények áttekintését. A könyv egyetlen, de az olvasó szempontjából megbocsáthatatlan hibája, hogy a jegyzeteket a kötet végén közli, nem pedig szél-, vagy lapalji jegyzetek formájában. Igaz, hogy a tudományos dolgozatok formai előírásai így követelik meg, de éppen a könyvről mindent tudó Barbier ne tudná, hogy a XXI. század (laikus) olvasójának nincs ideje folyton előre- és hátralapozni egy négyszáz oldalas kötetben?

Az indusztrializálással teljesen megváltozott feltételek mellett működő, és a középkorral szemben más szereposztású könyvszakma számára is érdekes adat lehet, hogy az 1493-ban kiadott, 326 lapos Nürnbergi krónika összesen 1809 fametszetet, köztük vélhetően a fiatal Dürer keze alól kikerülteket tartalmazott, és 1800 példányban jelent meg, Luther bibliafordítása 1522 és 1542 között 445 kiadásban látott napvilágot, és művei három év alatt, 1517-től 1520-ig mintegy 300 000 példányban találtak vásárlóra. Persze a XIX. században megjelenő új médiumok, a távíró, a telefon, majd a mozi rádöbbentették a könyvvel foglalkozókat, hogy a könyv is csupán egyetlen médium a sok közül, és semmiféle hegemóniára nem tarthat számot, dominanciája rég megszűnt, csak ezt mi most kezdjük érzékelni. A hálózati társadalom kommunikációs dömpingje és a nem alfabetikus rendszerek eluralkodása az írott betű fölött azonban nem tántorítja el Barbier-t meggyőződésétől, hogy "a különféle médiumok és adathordozók (papír, számítógépes lemez, CD, elektronikus könyv) mindegyike fennmarad és előnyeik ötvöződnek".