Az igazság
Csen elhagyta a falut, hogy a szerzetesek közé lépjen, de a szerzetesek nem nyitották meg a kolostor kapuját előtte. Csen egyetlen csapással levágta a kezét, és a csonkot áthajította a falon. Erre már beengedték.
A faluban napok óta erről az esetről vitatkoztak. Egyesek szörnyülködtek, mások magyarázni próbálták az öncsonkítást. A leghangosabb, aki maga is a kolostorba készült, azt bizonygatta, hogy a mester kegyét egyedül a tökéletes önátadással és a világról való teljes lemondással lehet kiérdemelni. Csen tettében ezek az erények mutatkoztak meg. Van erre közbeszólt. Kinek az önátadása és mitől való elfordulás? Énünk teljes odaadása és a dolgokról való tökéletes elfordulás - válaszolta a kolostorba vágyakozó. Te úgy gondolod, hogy járatos vagy a tanokban, ám semmit sem tudsz! Ha csak ezt az egyet tudnád, akkor nem hogy kitárnák előtted a kolostor kapuját, hanem az egész kolostor beköltözne a házadba! - jegyezte meg erre Van.
Ezután Van elhagyta a falut. Útközben összefutott egy temetési menettel. Van közéjük vegyült. Az emberek sajnálkoztak és az elhunytat dícsérték. Arról beszéltek, hogy az élők sorából fiatalon eltávozott ember mennyire jólelkű és becsületes volt. Mindenkinek csak adni akart, és sohasem vett el senkitől semmit, még akkor sem, ha az jogosan járt neki! Ha pedig tudomására jutott, hogy valaki szükséget szenved, akkor azonnal fölkereste, és amennyiben módjában állt, segített is rajta. Kár ezért a nagyszerű emberért! - mondogatták. Ha valóban így volt, akkor nagy szerencse, hogy fiatalon meghalt! Így talán még megmenekül a pokol kínjaitól! - kiáltotta erre el magát Van, hogy mindenki meghallja.
Ten-ni megmenekül majd a pokol kínjaitól, mert nem esett meg a szíve az éhezők láttán. Azt mondta nekik, hogy a mester szava az igazi táplálék. Hallgassák inkább a mester tanítását, s ne a gyomruk korgására füleljenek!
Ezt olvastama a szecsuáni Keselyűhegy-kolostor krónikájában. Ebben a könyvben a ma is élő, messze földön híres csan-mester, Hej-jej emlékezéseit jegyezték le a tanítványok. Amikor viszont lementem a kolostor lábánál fekvő faluba, akkor a helybeliek hahotázva nevettek rajtam, hogy miféle történetek ezek. A parasztok elbeszélése szerint a nyomorgó és éhező Csen egy napon élelmet lopott Vantól, a falu leggazgadabb emberétől. Rajtakapták a szerencsétlent. A bosszúálló Van egészen a kormányzóig vitte az ügyet, aki, miként messze északon teszik a lopókkal, büntetésből levágatta Csen kezét. A munkaképtelenné vált, koldusbotra jutott Csen elkeseredésében megpróbálta fölakasztani magát, de mivel egy kézzel nem tudta jól megkötni a hurkot, a fáról leugorva a földre zuhant. Olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörött mindkét lába. A szerzetesek találtak rá, akik mesterükkel a kolostor felé tartottak. Egy koporsót cipeltek magukkal, mert elhunyt egy szerzetes társuk. A koporsót használták hordágy helyett, abban vitték föl a mozgásképtelenné vált Csent a kolostorba. Útközben összefutottak Vannal. Van miután meglátta, hogy ki az, akin segítenek, szörnyű átkozódásba kezdett, hogy a szerzetesek a bűnözőket támogatják. Mérge ezután sem enyhült, bepanaszolta a szerzeteseket a kormányzónál. Azt állította, hogy a Keselyűhegy-kolostor a bűnözők tanyája. A kormányzó régi viszályban volt a kolostorral, hiszen minden egyes szerzetessé lett paraszt adókiesést jelentett. Emiatti tehetetlen dühében őszült meg időnap előtt a gyér kecskeszakálla. Most kapva-kapott az alkalmon. Katonáival az éj leple alatt rajtaütésszerűen elfoglalta a kolostort. A bűnözőnek nevezett Csen kiadatását követelte. Hej-jej mestert kegyetlenül megkínozták, mert nem volt hajlandó megmondani, hogy hova bújtatták el Csent. Az egyik szerzetes, név szerint Ten-ni nem nézhette tovább mestere szörnyű szenvedését, és elárulta, hogy hol van a rejtekhely. Ugyanott rejtették el a kolostor értéktárgyait is. Kivonszolták Csent, és a helyszínen a fejét vették. A kormányzó ezután a kimaradt adó kárpótlása címén magával vitte a kolostor kincseit. Hej-jej mester csak egy hónap múltán épült föl. Kis híján az életével fizetett.
Ezt mesélték a falusi parasztok, és én nem akartam hinni a fülemnek. Fölsiettem a kolostorba, és Hej-jej mester elé járultam, hogy megtudjam mi az igazság. A parasztok ezt állítják, a krónika azt állítja, tisztelendőséged világítsa meg az elmémet, hogy mi az igazság! - kérleltem a mestert. Majd én megvilágítom az elmédet, és megismered az igazságot! - kiáltotta el magát erre Hej-jej mester, majd dühtől eltorzult arrcal botot ragadott, és úgy összevert, hogy még most is sajog a hátam, ha visszagondolok a történtekre.
Ez hát az igazság!
