Szabó Palócz Attila
Shakespeare-i vizeken
(Globe-ális hangjátékőrület három részben)
 
1. rész
Provincia
Hangok:
Három
Harmadik
Harmadika
Harmadszor
Harmadszorra
Óvodás kislány
Óvodás kisfiú
Óvodás gyermekek kara
Gipszteknő
Egyéb hangok
 
(Egyfajta prológusként egy kis hangorgiát hallunk, az események kellős közepébe csöppentünk, különböző hangeffektusok vezetik fel a cselekményt. Először kakaskukorékolást hallunk, a falusi reggel hangjai, a baromfiudvar ébredése, újabb kukorékolás, kapirgálás halk, sercegő hangja. Egy újabb, ezúttal hosszabb, talán természetellenesen is elnyújtott kukorékolás következik, baromfiszárnyak csapkodása, egy tompa koppanás. A baromfiudvar ébredésének hangjaiba kicsit távolabbról, mintha a szomszédos ólból jönne, disznóröfögést hallunk. Ugyancsak távolabbról edénycsörgés fémes hangja keveredik az állathangok közé, erőteljes, határozott léptek, gumicsizmák cuppogása. Disznótorra készülődik az udvar. A gumicsizmás lábak a sárban lépkednek, késeket fennek, újabb edényeket készítenek a közelbe. Egy azonosítatlan férfi kiadós, álmos hangú ásítását halljuk, fapapucs kopogása, elsuhanó hangok, egy-egy mondatfoszlány, amely megnevezett szereplőkhöz nem köthető:
- A nagykést kihoztad?
- Ki fogja a beleket kimosni?
- Van ott még egy kis targyi.
- A gyerekek megérkeztek?
- Látom, te sem sokat aludtál az éjjel!
- Van vagy százötven kiló, jó szalonna lesz belőle.
- Kiszolgált anyakoca ez.
- Én inkább megbúgatnám újra, mintsem, hogy levágjam.
Becsapódik az ajtó, pléhvödör idegesítő csörömpölése, dermedt csend.)
Harmadika: (teljesen nyugodt hangon, mintha nem is figyelmeztetést mondana, hanem kedvesen duruzsolna.) Vigyázz.
(Ismét a gumicsizmák sáros cuppogása, a röfögés hangjai mintha ijedtségről árulkodnának. További azonosítatlan, megnevezett szereplőkhöz nem köthető hangok:
- Kapd el a fülét!
- Húzd ki!
- Nem hagyja magát.
Dulakodás az anyakoca körül, a röfögés már visításba megy át, a jószág küzd a férfiakkal az életéért.
- Megvan a farka!
- Emeld meg, akkor nem bír kapálózni!
- Csak meg ne rúgjon!
Egyre erősödik a visítás, a férfiaknak a dulakodás hevében a megfeszült izmok által kipréselt nyögéseit halljuk.
- Az anyját.!
- Vigyázz a lábadra!
A visítás tovább fokozódik, még csak most éri el a maximumát, a nagy hangzavarba egy kutya eszeveszett ugatása is bekapcsolódik. Vad ugatás, elkeseredett visítás, nyögések, majd egy erőteljes, súlyos huppanás - a jószágot leterítették.
- Most kapd el!
- Fogd le!
- Vigyázz, meg ne rúgjon!
- Szúrd már, a fenébe is.!
A kutyaugatás nem lankad, a sertés visítása azonban egy idő után hörgésbe megy át, mint aki megadta magát. Edények koppanása, csörgés, valaki eldob egy nagykést, majd a hörgés lassan, fokozatosan elhal.
A disznóölés naturalisztikus hangjai ezzel véget érnek.
- No, megvolt.
- Bodri, az anyádba már.!
Valaki belerúgott a kutyába, a vad csaholás és az ezzel járó lánccsörgés helyét fájdalmas nyüszítés veszi át.)
Harmadszor: (mintha ott lenne ő is a társaságban, s a többiek szórakoztatásra csak félvállról elmesél egy viccet.) Székelyéknél a lagziban a rossz kölykök Viagrát csempésznek János bácsi köményesébe. Az öreg néhány perc múlva elmegy könnyíteni magán. Jön vissza: térdig nedves. Kérdik a kölykök: "Mi történt János bácsi?" "Há' kimentem pisálni, kigomboltam a nadrágom, elővettem, láttam, hogy nem az enyém, s visszatettem..."
(Felhangzik a nevetés a disznóölő társaságban.
Valaki felrúgta a pléhvödröt, irtóztató, vérfagyasztó csörömpölés. Dermedt csend.)
Harmadika: (miközben beszél, a háttérből mindvégig halljuk a disznótor hangjait, a csizmák cuppogását, a fapapucsok kopogását, az edények csörgését, a pálinkáspoharak koccintásának hangját, kivehetetlen félszavakat és mondatfoszlányokat, a kutya nyüszítését és a jószág által keltett lánccsörgést, víz csobogását, a pörkölő hangját; Harmadikától azonban mindez független, vagy inkább Harmadika független mindettől, mintha valahol egészen máshol járna; nemcsak nem vesz tudomást a háttérben zajló eseményekről, de számára mintha meg sem történnének.) Hol volt, hol nem volt, de lehet, hogy igaz se volt, az Óperenciás tengeren túl, az Üveghegyen innen, ott, ahol a kurta farkú kismalac túr, sőt még azon is túl, Hetedhétország kapuja felett, s ameddig a szem ellát, meg még azon is túl, ahol a világ végét sejtették a régiek, s ahol a hajók a tengerről is lebillenek, ha egyáltalán odáig érnek.
(Valaki felrúgta a pléhvödröt, irtóztató, vérfagyasztó csörömpölés. Dermedt csend.)
Harmadika: (mint fenn.) Vigyázz.
(Elektromos berendezés halk zúgását halljuk, a lemezjátszó tűjét finoman a lemezre engedik. Szerény, de kifejező, a hanghordozó jellegére és régiségére utaló recsegés-ropogás előzi meg a zenét. Felcsendül a közismert nászinduló, de a recsegés-ropogás még akkor is megmarad, amikor az nagyzenekari emelkedettségbe megy át.)
Harmadszor: Igen.
Harmadszorra: Igen.
(A nászinduló közismert főmotívuma ismétlődik. Ahogy az imént Harmadszor és Harmadszorra hangja fölhangzott zene közben az előtérben, ugyanúgy, a legteljesebb természetességgel tűnik most fel idézetként Viktor Máté hangja Asztrik főpap szerepében Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rock-operájából, ugyanazzal a bakelit hanglemezekre jellemző enyhe recsegéssel, mint a nászinduló is, az egész estés zenemű első kiadásáról, egy régi, kimustrált lemezről:
- Akarod-e a szent hitet megtartani és igaz módon megőrizni?
Csak ez a mondat hangzik el, a rock-opera zenéje nem zavarja meg a nászindulót.)
Harmadszorra: (mintha a Viktor Máté hangján a hanglemezről idézetként elhangzott kérdésre válaszolna.) Igen.
(Ismét az említett rock-operából, ugyancsak Viktor Máté hangját Asztrik főpap szerepében a hanglemezről:
- Akarsz-e a Szent Egyházaknak és papjainak védője és oltalmazója lenni?
A rock-opera zenéjéből ezúttal sem hallunk semmit.)
Harmadszor: (válaszként.) Igen.
(Asztrik főpap hangja a hanglemezről:
- Akarod-e az országot atyáid igazsága szerint kormányozni és védelmezni?
A nászinduló hirtelen félbeszakad, a felrúgott pléhvödör csörömpölését halljuk, majd dermedt csend.)
Harmadika: (teljesen nyugodt hangon, szinte súgva.) Vigyázz.
(A nászinduló lassan, fokozatosan lábadozik, majd új lendületet véve új erőre és nagyzenekari emelkedettségre kap. A közismert főmotívum elhangzása után a legkisebb zenei törés nélkül a nem kevésbé közismert chopini gyászindulóba úszik át.)
Harmadika: (a gyászinduló kissé elhalkul hangjának hátterében.) Aznap reggel mondta be a rádió, hogy meghalt Szophoklész. Még az ágyban feküdtem, tulajdonképpen még ki sem nyitottam a csipámat, amikor meghallottam a hírt.
(A gyászinduló felerősödik, mintha mindent el akarna söpörni.)
Három: (ordító hangja a zenén keresztül.) Csend legyen!
(A gyászinduló még rúg egy utolsót, majd hirtelen, mintha ollóval vágták volna el, félbeszakad.)
Harmadika: S mondá, hogy legyen csend, s lőn a csend.
(Csend van.)
Óvodás kislány: (a nászinduló dallamára énekel.) Kösd föl magad. Kösd föl magad. Kösd föl magadra dicső kardodat!...
(Sok-sok fényképezőgép kattogását halljuk, számtalan lesifotós nagyüzemben dolgozik, vakuk villognak, melyek jellegzetes hangja semmi mással nem összetéveszthető.
A távolból egy hatalmas, százezres tömeg közeledik. Futó lépteik dobogása lassan, fokozatosan erősödik fel. Egyre ijesztőbb, egyre vészt sejtetőbb. Csak futnak, s ahogy közelednek felénk, egyre inkább érezzük, hogy veszett, menekülő rohanás ez. Nyögésüket, mondatfoszlányaikat, lihegésüket nem halljuk: csak dübörgő, fenyegető, menekülő, futó, rohanó lépteik robaját.
A távolban valahol félreverik, megkongatják a harangokat.)
Harmadika: (ismét teljesen függetlenül a körülötte zajló eseményektől.) Imádtam Szophoklészt, ezért nem is lehet meglepő, hogy nagyon fájdalmasan érintett a halálhíre. Szinte már fejből tudtam, annyiszor olvastam az összes művét, több irodalmi estjén is jártam, s amikor még újságíróként dolgoztam, egyszer még interjút is készítettem vele. Olyan jól sikerült, hogy a lapnál felterjesztettek prémiumra érte. A fotón pedig, amelyikkel a cikkemet, az elkészült interjút illusztráltuk, ott álltam mellette és kedvesen, barátian a vállamra tette a kezét, átkarolt. Fel volt tűrve az inge ujja, s a nyakamon éreztem feszes bőrének érintését. Képaláírásban csak annyit biggyesztettünk oda a felvétel alá, hogy: "Szophoklész, a neves tragédiaszerző, az idei irodalmi Nobel-díj egyik, s talán legesélyesebb várományosa munkatársukkal". Amikor aznap reggel halálhírére ébredve megtöröltem szemem, nem is igazán tudtam eldönteni, hogy a csipát akarom-e kitörölni belőle, vagy inkább a könnyeimet, de az adott pillanatban annyi máris bizonyos volt, hogy ha meg is kapja, már csak posztumusz kaphatja meg a díjat. Volt valami abban az érintésben. De igazából nem is csak abban, hanem minden érintésében, hiszen abban is, ahogy kezet fogott velünk, amikor megérkeztünk hozzá a lap fotósával vidéki lakására. Épp disznótorra készülődött az egész család. Nagy volt a jövés-menés, a sürgés-forgás. Volt valami abban a kézszorításban, meg a tekintetében is, ahogy nézett mindvégig, amíg beszélgettünk. A magnót egyszerűen csak kitettem az asztalra, nem kellett még azzal sem kínlódnom, hogy előre nyújtva egészen a szájához a kezemben tartsam, mint azt a régit, amelyiket ellopták az egyik koncerten, ahová ugyancsak tudósítani mentem. Ellopták vagy elveszítettük, ez soha nem derült ki, ezt az egyet soha nem sikerült megnyugtatóan tisztáznunk, de én mégis azt hiszem, hogy igenis, ellopták. Ferenc később még egy verset is írt hozzá: "Nőt még nem öleltek át úgy, ahogy én a pause-gombot időnként lenyomtam rajtad." Ezt az újat viszont untig elég csak letenni az asztalra, amelyiknél ülünk beszélgetés közben, s úgy is nagyon jó felvételeket készít. Igaz ugyan, hogy ha az asztalra teszed, akkor felveszi a motorzúgást is, a saját működésének zaját, de attól még a felvétel nagyon is használható lesz. Jó, talán csak sistereg egy kicsit. Csak őt néztem, mereven, a szemét, ahogy hátradőltem ott a karosszékben.
Harmadik: Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Kérdezte egy adott pillanatban. Nagyon zavarba jöttem, mert igazából fogalmam sem volt, hogy eltért-e a tárgytól. Csak ittam, magamba szívtam a szavait. a szememmel. az arcát kémleltem. a redőit, bőre repedéseit. a bőrét. a mélységeit. Kintről behallatszott az épp leszúrt jószág visítása, hörgése. majd semmi. az épp leszúrt jószág elhaló csendje. ha van olyan, hogy elhaló csend. ha a hang elhal, csend lesz belőle. de nem tudom, hogy elhalhat-e a csend. kihalt. igazából halálos csend volt az, ami a visítás és hörgés helyébe lépett. Csak a sürgés-forgás maradt, a disznótoros kapkodás, a jövés-menés. A gyerekek beözönlöttek az udvarról a velünk szomszédos nappali szobába. Addig kint voltak ők is az udvaron, a felnőttek, még ha akarták volna sem zavarhatták volna be őket korábban. Minden gyerek imádja végignézni, ahogy leszúrják a jószágot, s titkon, vagy nem is titkon, inkább toporzékolva, mintha csak azt mondaná, hogy "inkább engem vigyen fel a padlásra!!!", abban reménykedik, hogy ő foghatja a disznó farkát miközben. A rajzfilmről azonban már nem akartak lemaradni, no, hát az aztán számításba se jöhet, s egyébként is, az unalmas pörkölés már egyáltalán nem érdekelte őket. A haláltusának vége, gyerünk tovább. Mondd csak, kicsi kocám, van még valami a tarsolyodban? (A hátérből különböző közismert rajzfilmhangokat hallunk, majd a Foxi Maxi rajzfilmsorozat népszerű betétdala is felismerhetően felhangzik: "Ó, te drága, Klementina, csak tudnám, hogy merre jársz.") Teljesen dekoncentrált voltam.
Harmadik: Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Ismételte meg határozottan nekem szegezve a kérdést. Csak nyögni tudtam, nem jött ki hang a torkomon, mintha a hangszálaimra telepedett volna valami. Valami kór. Valami ismeretlen kór. Valami kiismerhetetlen kór.
Harmadik: (visszhangzik.) Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Visszhangzott fejemben.
Harmadik: (visszhangzik.) Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Visszhangzott a szobában.
Harmadik: Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Visszhangzott az egész házban.
Harmadik: Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Visszhangzott még az udvaron is.
Harmadik: Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Visszhangzott az egész faluban.
Harmadik: Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Visszhangzott később a felvételen is.
Harmadik: Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: A fotós közben kint téblábolt az udvaron a disznótorozó, pálinkázgató rokonság körében. Ahogy az már lenni szokott, leállították a szívesen látott vendéget. Ő igazából akkor még be sem jött a házba, nem járt még bent. Ahogy megérkeztünk, rögtön hátrament, s végignézte, és persze végig is fotózta az egészet attól kezdve, hogy bementek az emberek a jószágért az ólba. "Nagybátyám volt a főkolompos disznóölés ügyében. Soha nem engedte volna meg senkinek sem, hogy helyette szúrja le", mesélte később Szophoklész. Amikor a főszerkesztő megtudta, hogy épp disznóvágás lesz Szophoklészéknél, amikor mi az interjút megyünk elkészíteni hozzá, rögtön megbízta a fotósunkat, hogy készítsen arról is egy képriportot. Vidéki disznótor a híres tragédiaszerző udvarán! Ez kell az olvasóknak - mondta --, végre valami igazán életszerű! Egyébként is csak nagyon ritkán tudunk eljutni a provinciába, használjuk hát ki az alkalmat, "ha már úgyis ott vagytok". És különben se pazaroljunk arra benzint, hogy majd egyszer külön leutazunk egy hétköznapi vidéki disznótor miatt.
Harmadik: (továbbra is visszhangzik.) Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: A nappaliban valaki kikapcsolta a tévét. A gyerekek ugyan zúgolódtak emiatt, de erélyes szóval, meglehetősen otrombán leszidta őket valaki emiatt. És elzavarta a gyerekeket a boltba. Nem tudom, ki lehetett, talán Szophoklész felesége, vagy valamelyik rokon, tényleg nem tudom. Nem hiszem, hogy a felesége lehetett volna, mert mégiscsak. de ki tudja? Pedig tényleg nagyon jó ötlet volt ez akkoriban a tévésektől! Szombaton és vasárnap kora reggel sugároztak egészen hosszú rajzfilm-összeállításokat azzal a címmel, hogy: Hagyd aludni a papát és a mamát! Őrült jó ötlet, hiszen a gyerekek délelőtt járnak iskolában, koránkelésre vannak programozva, s bizony hétvégén is megébrednek. A felnőttek meg, ugye, csak hétvégén pihenhetnék ki magukat. Hány hajnali veszekedésnek voltam már szem- és fültanúja például a nővéreméknél is, amikor a kora reggel ébredő csemeték nem hagyták aludni dicső őseiket.
Óvodás kislány: Anyúúú. ne aludj!
Óvodás kisfiú: Kelj fel, anyúúú. légy szíves.
Óvodás kislány: Anyúúú. éhes vagyok!
Óvodás kisfiú: Apúúú. azt ígérted, elviszel horgászni.
Óvodás kislány: (nyafog.) keljetek már fel!
(Csecsemősírást hallunk, majd egy rock koncert legvégének hangjait, amikor a közönség skandál:
- Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza!
Valaki felrúgta a pléhvödröt, irtóztató, vérfagyasztó csörömpölés. Dermedt csend.)
Harmadszor: Engedje meg, hogy bemutatkozzam.
(Felhangzik Izrael állam himnusza. A zene nem szól túl sokáig, épp csak annyi ideig, hogy felismerhető legyen. Később sem szakad meg, csak elhalkul, s az előtérben megszólal Harmadszorra. Miközben beszél, a zene a háttérben mindvégig megmarad.)
Harmadszorra: Ahogy a Cinema filmmagazin is megírta egyik márciusi számában. Nem tudom már, melyik március lehetett, de ahogy így elnézem, nagyon jó márciusnak kellet lennie. Szóval, ahogy a Cinema filmmagazin is megírta abban a bizonyos márciusi számában, "1948-ban új ország született: Izrael. Miközben Hollywood viszonylag későn mert először foglalkozni a holocausttal, ami végső soron Izrael megalakításához vezetett (hiszen a Schindler listája csak 1993-ban készült), 1965-re már két látványos mű is feldolgozta az első izraeli-arab háborút: Otto Preminger Exodus (1960) és Melville Shavelson Cast a Giant Shadow (1965) című filmje. Az első film néhány zsidó menekült példáját kiragadva mutatta be útjukat saját nemzetük megalakítása felé, a másik pedig >Mickey Markus amerikai tiszt történetét meséli el, aki a fiatal Izrael államnak segített az arab államok elleni védekezésben és az izraeli hadsereg megszervezésében közvetlenül a megalakulás után. A cionizmus nevében harcoltak még (nem mindig osztatlan sikerrel): Paul Newman, Lee J. Cobb és Sal Mineo (Exodus); Kirk Douglas, Yul Brinner, Frank Sinatra, John Wayne és Senta Berger (Cast a Giant Shadow)."
(Ismét felhangzik Izrael állam himnusza, de megint csak annyi ideig, hogy felismerhessük, akkor pedig egy olyan effektus szakítja meg, mintha a lemezjátszó tűje végigcsúszna a lemezen.)
Harmadik: (üvölt és visszhangzik.) Eltértem volna a tárgytól?
(Felhangzik az Električni Orgazam együttes Keine Macht Den Drogen című zeneszáma. Fülsértő és dobhártyaszaggató erősséggel szól a zene.)
Három: (ordító hangja a zenén keresztül.) Csend legyen!
(A zene hirtelen félbeszakad.)
Harmadika: S mondá, hogy legyen csend, s lőn csend.
(Csend van.)
Óvodás kislány: (dúdolja a dal szövegét.) Drogen, drogen über alles, über alles in der velt.
(A telefon szabad jelzését halljuk.)
Harmadszor: Kérem, tárcsázza a következő számot.!
Harmadszorra: Igen!
Harmadszor: Kilencvenkilenc.
Harmadszorra: (folyamatosan ismétli a tárcsázott számokat; közben pedig halljuk, ahogy tárcsáz a telefonkészüléken.) Kilencven.kilenc.
Harmadszor: Harminchat.
Harmadszorra: (megismétli.) Harminchat.
Harmadszor: Egy.
Harmadszorra: (megismétli.) Egy.
Harmadszor: Négy-nulla-kilenc-nulla.
Harmadszorra: (kitartóan ismételget.) Négy-nulla-kilenc-nulla.
Harmadszor: Négyszázhuszonhárom.
Harmadszorra: (mint fenn.) Négy-kettő-három.
(Egy ideig a telefon szabad jelzését halljuk, majd a készülék egy idő után nem jelez semmit, süket a vonal. Teljesen váratlanul megszólal egy hallhatóan rögzített, felvételről bejátszott férfihang:
- A hívott számon előfizető nem kapcsolható, kérjük, forduljon a tudakozóhoz.
Írógépkattogás, valaki felnyit egy dobozos sört, eltörik egy üveg az aszfalton, hányás, öklendezés hangjai, mély, tántoríthatatlan, férfias horkolás, a lépcsőházban visszhangzó, könnyed, nőies léptek távolodó kopogása, ébresztőóra csörgése.)
Harmadika: Aznap reggel, amikor a rádió bemondta és világgá kürtölte Szophoklész halálhírét, Ferenc az ágyamban ébredt. Előző este valami házibulin voltunk. Utólag, amikor beszéltünk róla, többször is acid party-nak neveztem, mert olyan jól sikerült és hangulat is legalább olyan frenetikus volt. Extasy meg diszkódrogok persze nem voltak, kiöregedtünk mi akkorra már abból, helyette inkább csak alkoholt fogyasztottunk töméntelen mennyiségben. Pedig nem is úgy kezdődött. Nem is valami nagy bulinak indult az egész. Sőt, egyáltalán nem volt tervbe véve, hogy mi aznap este még majd bulizunk is. Tulajdonképpen épp az volt a legszebb az egészben, hogy teljesen spontán kezdődött. Csakis ezért sikerülhetett ennyire jól.
(A telefonkészülék foglalt jelzését halljuk.)
Harmadika: Katival úgy beszéltük meg, hogy délután három órakor találkozunk a színházban, s utána kimegyünk a piacra viaszt venni, mert depillálni akarta a lábát. Jön a tavasz, ha nincs máris itt, habár sokan meg épp arról beszélnek mostanában, hogy az idén nem is lesz rendes tavaszunk, hanem csak valami kis néhány napos mímelése az egésznek, amivel a természet majd ki akarja szúrni a szemünket. Valami kis akármi. Szóval, hogy igazából ősz sem volt, hanem egyből jött a tél a nyár után. Engem valójában nem foglalkoztatnak, és soha nem is foglalkoztattak ezek a dolgok, csak úgy mondom, mert beszélnek róla. Jön a tavasz, Kati pedig egész télen elmulasztotta depillálni a lábát, szőrös, mondja. Olyan szőrös, mint egy. Gyantával még sohasem csinálta, én meg szinte még nem is csináltam mással, mindig azzal szoktam, egyedül, otthon. Habár egyszer elmentem a kozmetikushoz, de aztán meg is fogadtam gyorsan, hogy én bizony oda többé be nem teszem a lábam. Megvettük tehát a piacon a gyantát, aztán meg elmentünk Katiékhoz, de még útközben szóltam neki, hogy találkoztam délelőtt Zolival és Tibivel, s ők is arról beszéltek, hogy délután be akarnak nézni hozzájuk.
(A telefonkészülék foglalt jelzését halljuk.)
Harmadika: Katinak és Andrisnak aznap volt a második házassági évfordulója, de ez már csak akkor derült ki a számunkra, amikor mindannyian ott voltunk náluk. Nem is tervezek nagy ünneplést, hiszen majd csak két héttel később, vagy lehet, hogy volna az akár már három is. Szóval úgy tervezték, hogy harmincegyedikén rendeznek majd egy hatalmas bulit házassági évfordulójuk alkalmából Andris apjának vidéki házában, mert az ő lakásukat ehhez kicsinek tartották. Igen ez egy keddi nap volt, tehát Szophoklész szerdára virradóra halt meg. Árpival viszont én meg azt beszéltem meg, hogy ő is Katiékhoz jön majd értem. Amikor Kati meghallotta, hogy mekkora vendégsereglet érkezik hozzájuk délután, rögtön vett a gyanta mellé orosz salátához való zöldségféléket, amolyan előre elkészített, lefagyasztott süteményeket, amelyeket csak be kell dugni a sütőbe és perceken belül készen vannak, meg egy kiló, szintén előre elkészített, pljeskavicát.
(A telefonkagylóból most azt halljuk, hogy a hívott számon ugyan kicsörög a telefon, de senki sem veszi fel. Az ötödik csörgés után bejelentkezik az üzenetrögzítőn egy férfi hang:
- Önnek pechje van, nekünk pedig üzenetrögzítőnk! Ez a négy-nulla-kilenc-nulla-négy-kettő-hármas telefonszám. János, Olga, Emil, Géza és Jenő lakása. Sajnos, nem vagyunk itthon, vagy legalábbis nem vagyunk abban a helyzetben, hogy felvegyük a telefont. A sípszó után, kérem, hagyjon üzenetet, vagy küldjön faxot. Ha kívánja, diktálja be telefonszámát, és mi visszahívjuk.)
Harmadika: (hanghordozásából érezzük, hogy az üzenetrögzítőre beszél.) Amikor megérkeztünk Katiékhoz, Árpád már ott volt. Akkor még nem is akart sörözni, később azonban beadta a derekát és engedett a rábeszélésnek. Össze-vissza nyolc hónapja volt már, hogy egyáltalán nem ivott alkoholt. Kati beszámolt Andrisnak arról, hogy mi mindent vásárolt össze, ki mindenki várható még hozzájuk aznap délután, s hogy ő gondoskodott kajáról, Andris meg most szépen gondoskodjon piáról. S akkor még senki nem számított arra, hogy majd Mari, Kálmán és Ferenc is bevágódik még.
(Telefoncsörgés. Harmadika a harmadik csörrenés után felemeli a kagylót, s hangját ettől a pillanattól kezdve úgy halljuk, mintha a vonal másik végéről beszélne hozzánk.)
Harmadika: Írd és mondd, összesen hét sörösüveg volt Katiéknál a házban, s abból is az egyik tele. Andris ezt felbontotta, és áttöltötte egy korsóba, hogy az üveget becserélhesse. Árpád ekkor kezdett inni, mert Andris odanyomta az orra alá a korsót, ő meg végül is nem tudott már tovább ellenkezni. Együtt mentek át a szomszédos kis boltba feltölteni a tartalékokat. Mi meg, csajok, a konyhában tömörültünk, és ekkor már Marival is kiegészülve azon fáradoztunk, hogy lecsupáljuk Kati lábáról a szőrt. A pasikat meg közben beküldtük a szobába. Kati meg még rá is parancsolt Andrisra, hogy tegyen fel valami hangos zenét, ne hallatsszon be az üvöltözése, ahogy kiabál fájdalmában.
(Harmadika leteszi a telefont, halljuk, ahogyan a kagyló koppan a készülék testén. A hangja ezután már újra természetes.)
Harmadika: Ferenc reggel, az ébredés után látta rajtam, hogy nagyon rossz hatással volt rám a hír, amit a rádióban hallottunk, Szophoklész halálhíre. Minden áron beszélgetni szeretett volna velem, meg akart vigasztalni, de én meg épp ezt nem akartam, illetve épp ezt akartam az adott pillanatban a legkevésbé. Az igazat megvallva, nem is jutott velem valami sokra.
Óvodás kislány: Egy lehetséges párbeszéd.
(Az első lehetséges párbeszéd végéig egy nagyvárosi forgalmas utca hangjait, zajait, morajait és robajait halljuk a háttérben.)
Harmadika: Jó napot! A főnöke?
Harmadik: Ma még nem láttam.
Harmadika: Be fog jönni?
Harmadik: Lehet, hogy már itt is van.
Harmadika: Hol?
Harmadik: Nem tudom, de üljön le és várja meg, nekem, sajnos, mennem kell.
(Ajtócsapódás. Csend. Megszűnnek a nagyváros zajai.)
Óvodás kislány: Egy másik lehetséges párbeszéd.
Harmadika: Igaz?
Harmadik: Talán.
Harmadika: De mégis?
Harmadik: Sok.
Harmadika: Nagyon?
Harmadik: Nagyon. Te is?
Harmadika: (kivár.) Végül.
Harmadik: (közömbös.) Mindegy.
Harmadika: Az.
Harmadik: Nézz körül! Mit látsz? Sehol egy ember, sehol egy állat, sehol egy növény!
Harmadika: S te hol vagy?
Harmadik: Valahol biztosan.
Harmadika: S te vagy?
Harmadik: Lehet.
Harmadika: Mint a pókok?
Harmadik: Vagy egészen másként.
Harmadika: Mint?
Harmadik: Futok. (Szünet.) Most is. Ebben a pillanatban is. (Szünet.) Szeretnék elfutni előlük.
Harmadika: (valamivel rövidebb szünet után.) Szeretsz?
Harmadik: Félek.
Harmadika: Mitől?
Harmadik: A haláltól.
Harmadika: Vége.
Harmadik: Azt te csak gondolod. Most kezdődik.
Harmadika: S hogy mennyiben más, mint szeretnénk, azt csak a lovak nyerítése jelzi. Ám futva a Gonosz elől, gonoszakká válhatunk csak a Földön, s bár tudni és tisztázni szeretnénk létünk értelemét, a valótlanságok valós gyökereibe ütközünk.
Harmadik: Mikor tegnap este kinéztem az ablakon, s megláttam a lassan ködösülő faleveleket, egy gondolat fogant meg agyamban. Jó volna tengerek árján úszva elmondani a világ legalantasabb dolgait.
Harmadika: Nem épp bőrünk felszíne-e az, amit oly sokszor tapostunk már sárba a legfényesebb szónoklatok garmadával, s ha fázunk, nem épp e réteg-e az, amelyik elzárja a melegséget?
Harmadik: Sirassuk el sorsunk keménységének fájdalmait, s bár múló napjaink férgesek mind, szépnek tűnnek az apró galádságok.
Harmadika: Önmagunkat csukjuk börtönbe saját el nem követett vétkeinkért, s önmagunkhoz könyörgünk a szabad holnapért. Elindultam, elindulhattam volna talán keskeny ösvények tövisekkel teli útjain, hogy anyám meddő méhének termékét keressem, de szólva bűvös erőkkel, fejemben ma már más dallam rivall. Köszöntve, ahogy bőgnek a marhák, egy feje tetejére állított világra. Vajh, ha lenne még egyszer gondolat.!
Harmadik: S az őrjöngő sereg nem látja tán, mi bűn van ott, hol az igazságot keresi.?
(Valaki felrúgta a pléhvödröt, irtóztató, vérfagyasztó csörömpölés. Dermedt csend.)
Harmadika: (teljesen nyugodt hangon.) Vigyázz.
Óvodás kislány: Harmadik lehetséges párbeszéd.
Harmadika: De ezúttal nem közted.
Harmadik: .és köztem.
Óvodás kislány: És egészen más környezetben.
(A háttérben ettől a pillanattól erdőszéli hangokat, a természet hangjait halljuk.)
Harmadszor: Szevasz.
Harmadszorra: (megszeppen.) Megjöttél?
Harmadszor: Amint láthatod.
Harmadszorra: Mi újság?
Harmadszor: (közömbösen elhadarja.) Lezuhant egy repülőgép, százhetvenkét halott, államcsíny Peruban, elhunyt az argentin külügyminiszter, meggyilkolták a kolumbiai belügyminiszter fiát.
Harmadszorra: (a szavába vág.) Ez tényleg semmi.!
Harmadszor: (hosszabb szünet után.) Elvesztem.
Harmadszorra: Miben?
Harmadszor: Magamban.
Harmadszorra: És?
Harmadszor: Semmi, szabadságot kérek.
Harmadszorra: Mennyit?
Harmadszor: Egy hét elég lesz.
Harmadszorra: Rendben van.
Harmadszor: Köszönöm szépen, akkor megyek is.
(Ajtócsapódás.)
Harmadszorra: Marha!
(Egy kínai gongütés hallatszik, majd gamelán zenekar kezd játszani.)
Harmadszorra: Még ma is tisztán látom azokat a pillanatokat. Sötét volt, de én mindent láttam.
(A gamelán zene itt egy pillanatra megszakad. A szünetben mobiltelefon csörgése hallatszik: valami többszólamú csengőhangot hallunk.)
Óvodás kislány: Egy lehetséges monológ.
(Újra felhangzik a többszólamú csengőhang, majd folytatódik a gamelán zene.)
Harmadszorra: (a telefonba beszél, időnként megszakítva, mert figyel a vonal másik végén lévő beszélgetőtársára; a háttérben időközben mindvégig hallatszik a gamelán zenekar játéka.) Halló! Igen, én vagyok. (Szünet.) Hogyan? (Újabb szünet, majd emeltebb hangon folytatja.) Az újság nem készül el ezen a héten?! (Szünet, majd dühösen kiabálva folytatja.) Nem érdekel engem a gép meghibásodása, a szerződés az szerződés. (Szünet. A folytatásban egyre inkább begerjed.) Nem értem meg! Azért mert nem akarom megérteni!... Ha a nyomda nem végzi el idejében a munkát, bíróság elé viszem az ügyet! Ha egy-két napról lenne szó, még tolerálnám, de egy egész hét az már sok.! Ami sok, az sok! Végeztem!
(A gamelán zene hirtelen megszakad.)
Óvodás kislány: A negyedik lehetséges párbeszéd.
(Biciklicsengő csilingelése. Ismét az utcán vagyunk.)
Harmadszorra: Üdvözlöm főnök, hogy szolgál a kedves egészsége?
Három: Köszönöm, jól! És az Öné?
Harmadszorra: Az is, hogy lekopogjam. (Lekopogja.)
Három: Erre jártam, gondoltam, benézek.
Harmadszorra: Jól tette, főnök, maga itt mindig szívesen látott vendég.
Három: Mikor jelenik meg a következő szám?
Harmadszorra: Nyomdában van, a többi már az ő dolguk.
(Több tucatnyi kereplő hangja szakítja félbe a beszélgetést, zajos, hangoskodó tömeg halad el a társalgók mellett. A kereplők hangja mindent elnyom, még a saját skandálásukat is, amiből csak foszlányokat hallunk:
- Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza!)
Harmadika: (hangja kiszűrődik a skandáló és kereplőkkel tüntető tömeg zajából.) Sakk! Matt!
(Folytatódik a lármázás.)
Harmadika: (hangja ismét áttör a tömegen.) Büdös disznó!
(Folytatódik a skandálás és a kereplés.)
Óvodás kislány: (akárcsak Harmadika hangja, az övé is áttör a tömeg zsivaján.) Az ötödik lehetséges párbeszéd.
(A lármázás egy igen rövid ideig még folytatódik, majd lassan, de biztosan távolodni kezd, s fokozatosan egészen elhalkul. A folytatásban folyamatosan halljuk még a háttérből, de egészen halkan.)
Három: (kiabál.) Kelj fel! Kelj fel! Kelj fel! Kelj fel!
Harmadszorra: (mint akit most riasztottak fel mély álmából.) Heee.?
Három: (megdicséri.) Jól van, ez a beszéd!
Harmadszorra: (hirtelen és dühösen.) Hol van?
Három: Elvitték.
Harmadszorra: Mikor?
Három: Még tegnap.
Harmadszorra: Azóta nem jött?
Három: Nem.
Harmadszorra: Vissza kell jönnie!
Három: Nekem ugyan nem hiányzik.
Harmadszorra: De nekem számadással tartozik.
(A lármázó tömeg hangja végleg eltűnik a háttérben.)
Óvodás kislány: Még egy lehetséges monológ.
(Ismét a gamelán zenekar játékát halljuk.)
Három: Minden reggel szüleim az óvodába visznek. Ott aztán csuda jó, mert ott van a sok gyermek. Reggeltől délig, míg értem nem jönnek, boldogan játszadozunk, nem hullhatnak könnyek. Van ott sok játék, autó tucatszám, s az óvó néni mondja: "jók legyetek ám!" De amikor eljön értem apu, s bezárul mögöttünk a kapu, szomorú vagyok egy kicsit, de tudom, hogy holnap újra láthatom Fercsit, Atit, Ibit, Szilvit, s újra együtt vonatozunk, bárkit befogad majd vonatunk.
(A gamelán zene elhalkul, a háttérben ismét a disznótor hangjait halljuk.)
Harmadszor: (mintha ott lenne ő is a társaságban, s a többiek szórakoztatásra csak félvállról elmesél egy viccet.) Két székely beszélget: "Te, figyelj mán! A fiam belepisilte a nevét a hóba!" "És mi van abban?" "Hát csak annyi, hogy a lányod kézírásával..."
(Felhangzik a nevetés a disznóölő társaságban.)
Harmadszorra: (hangja bemondóként a közelben álló rádióból.) Kedves hallgatóink, pontos időjelzést adunk. Az ötödik sípszó szőr óra bőrpercet jelez!
(Elhangzik az öt sípszó, gyermekkacaj, majd hangos diákzsivaj. Mindebbe beúszik a zene: az Električni Orgazam együttes Keine Macht Den Drogen című zeneszáma.
Fülsértő és dobhártyaszaggató erősséggel szól a zene.)
Három: (ordító hangja a zenén keresztül.) Csend legyen!
(A zene hirtelen félbeszakad.)
Harmadika: S mondá, hogy legyen csend, s lőn csend.
(Csend van.)
Óvodás kislány: (dúdolja a dal szövegét.) Drogen, drogen über alles, über alles in der velt.
Harmadika: Ferenc egyértelműen és minden köntörfalazás nélkül kijelentette, hogy nem jön velem a temetésre.
Harmadik: Arra ne is számíts, hogy én veled megyek ennek a pasinak a temetésére!
(A távolból egy hatalmas, százezres tömeg közeledik. Futó lépteik dobogása lassan, fokozatosan erősödik fel. Egyre ijesztőbb, egyre vészt sejtetőbb. Csak futnak, s ahogy közelednek felénk, egyre inkább érezzük, hogy veszett, menekülő rohanás ez. Nyögésüket, mondatfoszlányaikat, lihegésüket nem halljuk: csak dübörgő, fenyegető, menekülő, futó, rohanó lépteik robaját.
A távolban valahol félreverik, megkongatják a harangokat. A harangzúgásra a közelből egy másik harang hangja válaszol, ám ez ezúttal temetésre szólít.
Szophoklész temetésén vagyunk, a temetőben lágy szellő lengedez.)
Három: (papként.) Kedves testvéreim, társaim a gyászban! Egész nemzetünknek kijár ma a gyászruha, hiszen népünk egyik legnagyobb szülöttjét helyezzük ma örök nyugovóra. Szophoklészünk már életében klasszikussá lett, ezért megilleti őt a különleges, rendhagyó szertartás. Honi színjátszásunk legnagyobb neveit, kiemelkedő színművészeinket kértem fel arra, hogy itt, ma, ebben a szomorú percben, mielőtt hatalmas tragédiaköltőnk testét végleg elnyelné a sírgödör, adjanak elő részleteket a legismertebb és legmaradandóbb tragédiáiból, s ezzel is tegyék emelkedettebbé gyászos pillanatunk. A megkérdezettek mindegyike elvállalta ezt a megtisztelő feladatot, így most elsőként. (Bemondja a Harmadszor szerepét játszó színész nevét.) .a Papnak Oedipus királyhoz intézett szózatát adja elő az Oedipus király című tragédiából Babits Mihály fordításában. Hallgassátok velem, testvéreim, társaim a gyászban, a szerzőnek kijáró kegyelettel.
Harmadszor: (valóban emelkedetten, a szerző iránti mélységes tisztelettel.)
Igen, hazám uralkodója, Oedipus,
itt látsz bennünket, minden korból, itt ülünk
oltáraidnál: olyan is, ki zsenge még
nagy útra, vagy kit öreg évek súlya nyom;
én, Zeusz papja, és ezek mind, ifjaink
virága; és a többi nép is lombosan
ül a tereken, Pallas kettős temploma
előtt, s Isménos jósló hamvai körül.
A város, amint magad is látod, nagyon
megingott, és nem tudja fölemelni már
fejét a véres zavarok poklaiból,
pusztulva földje gyümölcsös bimbóiban,
pusztulva a legelő gulyákban s a nők
meddő szüléseiben; rajt ütött gyűlölt
lázzal a gyújtó isten, a vad döghalál,
és Kadmos háza megürül, s a fekete
Hádés sirással, jajgatással gazdagul.
Nem istenek párjának nézlek én, s akik
tűzhelyedhez ültünk, e gyermekek, hanem
emberek elsejének, az élet gonosz
csapásai közt, s engesztelni az eget:
ki jöttél és föloldoztad Kadmos városát
a kemény dalnok harácsától; és pedig
mi nem vezettünk, nem mutattunk módokat,
csupán az isten oktatott megváltani
életünket - így mondják, és mi így hisszük is.
Most hát, óh, mindnyájunk királya, Oedipus,
mindnyájan im hozzád fordulva kérlelünk,
találj valami segítséget, istenek
sugallják bár, vagy ember adja ötletét.
Mert úgy látom, hogy a tapasztalt emberek
tanácsa hajt leginkább eleven sikert.
Kelj, halandók legjobbja, fogd föl városunk,
kelj, vedd gondodba! mert e föld még máig is
megmentőnek hív régi nagy jótettedért.
Ne emlékezzünk majdan kormányodra úgy,
hogy álltunk előbb és elestünk azután:
de biztonságba vinni fogd föl városunk!
Mert akkor is szerencsés madár vezetett
szerencsét hozni nékünk: légy a régi most!
Ha már úgy vagy e földön, ami vagy ma: szebb
embereken, mint pusztaságon lenni úr!
Mivel semmi a torony, semmi a hajó
A benne-népes emberektől özvegyen.
(Szerény, visszafogott taps.)
Három: (papként.) Köszönöm a kiváló tolmácsolást. (Ismét bemondja a Harmadszor szerepét játszó színész nevét a megfelelő toldalékkal: -nak/-nek.), valóban gyönyörű élmény volt előadását hallgatni. Most pedig szeretném felkérni. (Bemondja a Harmadszorra szerepét játszó színész nevét.) ., hogy lépjen ide mellém! Ő egy rövid részletet fog előadni nagy halottunk Élektra című tragédiájának karénekeiből Devecseri Gábor fordításában.
Harmadszorra:
Ó, lány, lány, borzalmas anyád
gyermeke, Élektra, miért
olvadsz szüntelen siránkozva
érte, kit egykor anyád, a ravasz, megölt,
sírsz soha nem nyugvón, Agamemnónért,
kit durva kéz leterített; vesszen, aki ilyet
mível, ha illik így beszélnem.
(.)
Hádész mindent eltemető
mocsarából nem tudják jajaid
föltámasztani őt, sem a bús ima;
mégis a kínodat így növeled tovább
szertelenül, s elemészt örökös bajod,
pedig ez nem ad soha gyógyírt sebeidre. Mondd,
miért akarsz gyötrődni folyton?
(Szerény, visszafogott taps.)
Három: (papként.) Köszönöm a tisztelt színművészeknek a kiváló tolmácsolást, s külön köszönöm, hogy előadásukkal emelkedettebbé tették ezt a szomorú percet.
(Felhangzik Izrael állam himnusza, de úgy, mintha a szertartása része lenne, s emelkedettségében is idomul a hangulathoz. A zeneműből csak egy egészen rövid részletet hallunk, éppen csak annyit, hogy felismerhessük. Amikor a zene elhalkul, felhangzik Harmadszorra hangja.)
Harmadszorra: (hangja hátterében a himnuszt továbbra is folyamatosan halljuk.) Ahogy a Földünk országai című könyvben is olvasom. Szerkeszette: D. gergely Anikó, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1982. Szóval, ahogy a Földünk országai című könyvben is olvasom: (Felolvas:) Területe: 20.700 km2. Lakosainak száma egy 1978-as becslés szerint: 3.545.000. Fovárosa: Jeruzsálem. Hivatalos nyelve: ivrit és arab. Pénzneme: izraeli font. Az ENSZ 1947-ben Tel Avivot jelölte ki Izrael fővárosának. 1950-ben az izraeli kormány Jeruzsálemet (nyugati részét) nyilvánította fővárossá, ezt azonban a nagyhatalmak nem ismerték el. 1980 júliusában az izraeli parlament törvényjavaslatot fogadott el Kelet-Jeruzsálem bekebelezéséről.
(Ismét felhangzik Izrael állam himnusza, de megint csak annyi ideig, hogy felismerhessük, akkor pedig egy olyan effektus szakítja meg, mintha a lemezjátszó tűje végigcsúszna a lemezen.)
Harmadik: (suttogva - enyhe visszhanggal a hangján.) Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Nem is értettem már semmit sem.
Harmadik: (üvölt és visszhangzik.) Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Visszhangzott fejemben.
Harmadik: (üvölt és visszhangzik.) Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Visszhangzott később a felvételen is.
Harmadik: (üvölt és visszhangzik.) Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Amikor egy kicsit kezdtem volna felocsúdni, már mindenre túl későn volt, túl késő volt ahhoz is, hogy bármit tehessek. Lassan, fokozatosan, apró mozaikkockánként kezdtem felfogni, hogy mi is történik tulajdonképpen. Tulajdonképpen. velem. Ott táncoltam Szophoklész dolgozószobájának közepén anyaszült meztelenül, és sokkal világosabb volt bent, mint azelőtt, mint korábban, amikor még az interjút készítettük. Mintha hetvenezer, akárha számlálhatatlanul sok reflektor fénye csapódott volna egyszerre az arcomba. Anyaszült meztelen voltam, és ott táncoltam a szoba közepén, dobáltam magamat, valami zene is szólt, angolul: fame, I. I'm. I'm gona live forever.
(Felhangzik Alan Parker rendező Fame című filmjének címadó dala. A háttérből, Harmadika szavainak aláfestéseként halljuk.)
Harmadika: A fotósunk pedig ott ugrált körülöttem, és megállás nélkül kattogtatta a fényképezőgépet, folyamatosan villogtatta a vakuját, aktfotókat készített rólam, miközben én táncoltam, és kajánul vigyorgott, habár ő azt valószínűleg mosolynak szánta. Nagyon zavart, idegesített, rá akartam szólni, hogy hagyja abba, ne csinálja, menjen onnan, engedjen leülnöm, engedjen felöltöznöm, de valahogy nem hagyták el szavak az ajkamat, valahogy nem tudtam megszólalni, mintha valamilyen furcsa erő hipnózisban, vagy inkább révületben tartott volna. (Énekel:) Fame, I'm gona live forever. (Ismét beszédhangon folytatja:) Szophoklész továbbra is ott ült a karosszékben az asztal mellett, előtte az asztalon az új magnóm, még mindig bekapcsolva, s a kazetta még mindig forgott benne.
Harmadik: (kaján nevetéssel.) Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Szophoklész kényelmesen hátradőlt karosszékében és kaján vigyorral az arcán azt figyelte, hogyan táncolok, bal lábával pedig a dal ritmusát dobolta a parkettán. Élénken figyelte, hogyan ugrál ott körülöttem a fotósunk. (Elsírja magát.) Ez az utolsó emlékem erről a napról, ezekről az eseményekről, semmi másra nem emlékszem. Ez az utolsó emlékem a fotósról is. (Sírós hangon, zokogását visszafogva énekel.) Fame, I'm gona live forever. Fame.
Harmadik: (kaján nevetéssel.) Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Másnap vagy harmadnap reggel, nem is tudom már, mennyi idő telhetett el közben, Szophoklész ágyában ébredtem. Hanyatt fekve aludtam, s ugyanolyan anyaszült meztelen voltam, mint tánc közben néhány nappal korábban - vagy, ötlött fel bennem: azóta?! Nem tudtam, mi történhetett, nem is sejtettem, hogyan kerülhettem oda, de hogy még egy pokrócot, egy takarót sem dobtak rám. Szophoklész ott ült az ágy szélén, s meztelen volt ő is. A szeméremszőrzetemet simogatta, és ezúttal nagyon kedves mosoly ült az arcán. Pezsgő állt éjjeliszekrényen. Szophoklész a jeges vödörbe nyúlt, és kiemelt egy maréknyi jégkockát. A mellemre terítette az egészet.
Harmadik: (kedves, lágy, selymes hangon.) Eltértem volna a tárgytól?
Harmadika: Kérdezte. Nem, dehogyis, csak folytassa - vágtam rá egyből. Nem éreztem semmi furcsát, s az sem lepett meg, hogy végre meg tudtam szólalni. Kívánja autorizálni az interjút? - kérdeztem.
Harmadik: (mint fenn.) Ugyan, dehogy.
Harmadika: Legyintett. A fotósnak viszont nyoma veszett. Senki sem tudott róla semmit a házban: nem tudták, mikor tűnt el, nem tudták, hova lett, nem látták, nem hallották. Csak az esti órákban talált rá valaki a folyóparton. Ott feküdt kiterítve, széttrancsírozott testtel a víz szélén. Egy disznóölő kést szúrt valaki a torkába. Körös-körül szétfröcskölődött a vére. Látszott rajta, hogy kemény, megerőltető haláltusát vívott. Látszott a testén, hogy nem kímélték, hogy kivéreztették a torkán vágott seben keresztül, látszott rajta, hogy sokat szenvedett, sokáig kiabálhatott, üvölthetett, visíthatott, és valószínűleg sokáig is höröghetett még a halál beállta előtt. Szinte hallottam utolsó nyögéseit, ahogy az arcára pillantottam, annyira kifejező volt az a tekintet.
(Felhangzik ugyanaz a sertésvisítás, majd pedig a hörgés, amit korábban, a disznótoros jelenetben hallhattunk.)
Harmadika: Ahhoz fogható fájdalmas arckifejezést soha életemben nem láttam még.
(Vangelis szerzeményét halljuk La petite fille de la mer címmel. A továbbiakban ez festi alá harmadika monológját.)
Harmadika: A fényképezőgép ott hevert a holttest mellett, annak semmi baja nem esett. Én vittem vissza később a fotóstáskájával együtt a szerkesztőségbe. Amikor a laboránsok aztán előhívták a filmeket, akkor értek bennünket még csak az igazán nagy meglepetések. A disznótorról egyetlen felvételt sem találtunk. Ott volt azonban a felvételeken a fotós halálának minden egyes apró momentuma, minden egyes stációja. Nagyon aprólékos munkát végzett az a titokzatos valaki, aki megörökítette a brutális gyilkosságot. Ugyanakkor azonban annyira ügyesen is dolgozott, hogy a gyilkosnak egyetlen porcikája sem látszott egyik fényképen sem. S ott voltak a rólam készült felvételek is, ahogy ott táncoltam Szophoklész dolgozószobájának közepén anyaszült meztelenül. Teljes pőreségemben csodálhattak meg a laboránsok. És ott volt az a bizonyos felvétel is, amelyik aztán az újságba is bekerült az interjú mellé. Fogalmam sincs, mikor készülhetett.
(A zene fokozatosan elhalkul, majd végül el is hal.)
Gipszteknő:
Hogy a világ ne kérdje szüntelen:
Mi érdemem volt arra, hogy szeress
Még holtan is, felejts el, kedvesem,
Hisz úgy sincs bennem semmi érdemes.
Hogy kegyes hazugsággal valamit
Emelj, az kéne, hogy tetézve rakd
Rám, halottra, a kedves díszt, amit
A fukar igazság önként megad.
Hogy ne lássék hamisnak hű szived
Amiatt, hogy szeretve túldicsér,
Földeljék el velem a nevemet,
S akkor szégyen egyikünket sem ér.
Mert szégyen rám, amit versbe szedek,
S rád, hogy silány művem is szereted.
(Szerény, visszafogott taps.)
Három: (papként.) William Shakespeare LXXII. szonettjét. (Bemondja a Gipszteknő szerepét alakító színész nevét.) .adta elő Szabó Lőrinc fordításában. Nyugodjék békében!
 
(Halljuk, hogyan kopog a koporsó tetején a rálapátolt föld. A sírásók lassú, de ütemes mozdulatokkal dolgoznak.
Ezzel a kopogással a háttérben hangzik el a lejelentő.
Vége.)