- Honnan a vonzódás a vajdasági magyar irodalomhoz?
- Gyermekkoromban gyakran jártunk Palicsra, Szabadkára, Zentára, s az 1970-es években kisgyerekként alig tudtam betelni a vajdasági, az isztriai, a dalmáciai fortyogás és pezsgés tapasztalatával, a játékboltok, áruházak, édességüzletek szédítő túlkínálatával, no meg a "stripek", kazetták, lemezek, könyvek minél vadabb begyűjtésének vágyával. Az 1980-as évek elejétől tinédzserként már tudatosan vadásztam a szubverzív kulturális javakra. Az Új Symposion folyóiratot hamar bújni kezdtem, döbbenetes hatása volt rám és a barátaimra, a felénk sugárzó élményvilág, a radikalizmus, amellyel a művészetet, az irodalmat, a zenét megközelítették, nagyon inspirált bennünket. Kiállításokra, rock-koncertekre, diszkókba, mozikba jártunk át, százszámra hordtuk haza a könyveket, a különböző nyelvű nyugati vagy jugoszláv magazinokat. Egyetemistaként sem mondtam le erről az érdeklődésről, s mesterem, Ilia Mihály mindenben támogatta próbálkozásaimat, nagy-nagy odafigyeléssel irányította felkészülésemet, lenyűgöző tudásával, sőt saját könyvgyűjteményének átengedésével segítve elmélyülésemet számos témában.
- Azoknál a szerzőknél, akiket vizsgál, többnyire közös vonásként jelen van a határkeresés, a határ mint az emberi létet valamilyen módon meghatározó jelenség körbejárása. És itt nemcsak a fizikai valóságban meghúzható, területileg lokalizálható határvonalakra, hanem generációs határvonalakra, az átmenetiségre, a köztességre, a szembenállásra, vagy éppen hátat fordításra, azaz valamiféleképpen a kényszerű mindig Mást keresés létállapotára is gondolok.
- Elsősorban a különböző identitások párbeszéde, a plurális kódok érvényesülése, érvényesítése foglalkoztat. Azok a közléshelyzetek, amelyeket a kisebbséginek nevezett individuum határozott jelenléte árnyal és bonyolít. Mindazon beszédalanyoké, akik a maguk származását, többnyelvűségét, tapasztalati evidenciáit, kapcsolatrendszereit nem hagyhatják figyelmen kívül, mert éppen a hangsúlyozásuk révén tudják megérteni a különböző kultúrák szimultaneitását és relacionalitását. Olyanokról beszélek, akik a szűkebb és tágabb körű otthon alapvető értékeit nem az idegentapasztalat kárvallottjaiként vagy az alanyiság kötelező (nép)nevesítése érdekében kísérlik meg hitelesen képviselni, hanem inkább a honosság interszubjektív problematikájaként igyekeznek a (kisebbségi) sorsértelmezés horizontjába állítani.
A határvonalak meghúzása, a határterületek kijelölése gyakran konfliktusokat gerjeszt, hiszen nemcsak a központi rangot, a fokozati szinteket, az elsőbbségi szerepeket biztosítja, hanem a kívülit, az átellenben levőt is állandóan létrehozza. A soketnikumú valóság, a heroikus önmeghatározás, a közösségi funkció programszerű hirdetése azonban nem mindig segíti az egymáshoz közeledés, egymáshoz közelítés elfogadó viszonyformáinak kiépülését. A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy a speciális kategóriájának kijáró kelet-közép-európai igazságszolgáltatás, balkáni dresszúra, többségi fegyelmező gyakorlat kevésszer méltányolta és ritkán igényelte az univerzális értékek, szellemi kincsek érdekében történő nemzet(iség)i fellépés sikereit és garanciáit.
- Az irodalom belső köreit kutatva, tapasztalatai szerint figyelembe vehető-e a mindenkori környezet, mint hatást gyakorló erő illetve a hétköznapi történések lüktetése a vizsgálódások során? Vagyis lokalizálhat- e a művészeti alkotás, attól függően, hogy szerzője a világ mely pontján lakik, vagy az ilyesféle elhelyezés teljességgel lehetetlen?
- Hazaérni, otthon lenni nem feltétlenül geográfiai kérdés. A vidék sem mindig helyi érvényű színtérként, nyomasztó realitásként tételeződik. Tágas látóhatárral könnyebb a szomszédos más és távoli más világokra tekinteni, a dialógusra épülő kapcsolatrendszer az egymás mellett élő nyelvek és kultúrák egybefonódásában, kiegyensúlyozott keveredésében is kiteljesedhet. Ha a Másik általi önmegértést támogató folyamat nem alkalmi jellegű, meg-megtorpanó lendületű, viszont nyitott, toleráns szemléletet tükröző, akkor az egyetemes kultúra sajáttá lokalizálása, az autonómia és a szuverenitás szellemében, képes lehet megszabadítani a nemzeti görcsöktől meg a szembenállás rögzült szokásformáitól.
A nemzeti önismeret, valamint a kulturális emlékezetformák (ön)reprezentációjáról alkotható elképzelések esetenként megnövelhetik az igényeket a művészeti kapcsolattartás és a kölcsönös irodalmi (újra)ismerkedés területein. A tudományos, értékelő tudomásulvétel és véleménycsere ekképpen válhat az önként választott vagy a születés szerinti hovatartozás művészeti és irodalmi kinyilvánításának kezdeményezőjévé, fokmérőjévé.
- Az irodalom kutatása során a tudós egy bizonyos fajta elméleti apparátussal rendelkezik. Az ön által vizsgált vajdasági irodalmak esetében találkozott-e olyasfajta jellegzetességekkel, amelyek vizsgálatához egy újfajta elméleti szótár megalkotására volt szükség?
- A kelet-közép-európai térség színes etnikai mozaikjának nyelvi változatossága, a különböző régiók és alrégiók párhuzamos jelenségei, rokon vonásai, s nem utolsó sorban az elmúlt bő másfél évtized sorsfordító eseményei új megvilágításba helyezték az egymás mellett élő nemzetek viszonyrendszerét. A nyelvi, művelődési, politikai, gazdasági stb. arculatváltás lényeges történelmi összefüggések, eleddig kevésbé hangsúlyos térségi ismeretek elsajátítását tette lehetővé a szomszédság helyzetében élők számára. A rurális léptékű kultúratípusok, a területi dimenzionáltságból fakadó előítéletek mélyén rögzült tapasztalatok, azonosulási minták, identitásproblémák feltáráshoz valóban nem árt egy olyan szótár használata, amely a kölcsönös reflexió értelmét nyomatékosítja. Ehhez elsősorban a kulturális antropológia, a kulturális geográfia, a tranzíció, a migráció problémáit és a minoritárius beszédhelyzeteket vizsgáló szakirodalom adhat támpontokat. Vizsgálódásaim során magam is ezekre támaszkodtam - mondta Virág Zoltán.
