Szögi Csaba
Az utolsó szép gondolat

 

Ó, Pán, te örök gyermek, segíts! Engem

lehúznak a vermek. Megtört, kéjes, va-

rázslatos éjen elöntött a szégyen. Nem tu-

dok már szállani. Csak kutyák jöttek.

Fényes szőrük elborította az eget. Lucifer sem

emleget. Csak fekszem a porban. Fázom.

Örömöm nincs a borban. Nem tudok már

szállani. Ténfereg a kín. Ó, mily szép vagy.

De rücskös arcodból elcsorog a szín, mál-

lik a hajad, tested nincs már, agyad nem

volt, rég féleszű voltál, de ne lenne más,

csak a régi arany csomagolás, s röppen-

nénk néha, mint a lótetű éjjel, versenyt

úszik a fénnyel, vetkezz!, fetrengnénk a kéjjel.

De így! Nem fogok kefélni egy fekéllyel.

Ősök, ősök, ezer pogány hős zaja di-

csér, parti csér, vagy mifene, egy ma-

dár, ki más fészkére hálni jár, ez a

kakukk, mondod te, én erre azt mon-

dom, dél van, ez minden gondom, őseim

dobálják korongom, az egyik nomád,

vándor, a másik kötélen végezte, tán

déli szél illatát érezte, ezért zsebkését

magára fényezte, hogyne, patyolat ingemet

mocsokká vérezte, ez volt hát a múlt, ennyi,

meg hogy háromévesen megfojtottam két

macskát, két kölyökmacskát, érted?!, ez

a múltam, háromévesen gyilkoltam vé-

resen, anyám torkának annyi, s most hol

van ő, hová lett a lelke, mert lelkem a

sátánnak a telke, hiába lennék jó, ká-

rog agyamban sötét holló. Nekem már

nincsen szavam

 

Ülök a parton. Züllött, vérszínű fák sorjáznak

elő a sötétből. A lábam lógatom. Csak úgy.

Agyamban milliónyi dögcédula kering, majd

egyenként lehullanak. Kívánj valamit! Csend

vesz körül. S lásd, még a Hadak Útja is az

én káromnak örül. A sajgó lombú cserjék

lehajtott fővel hódolnak. Ne félj, amíg engem

látsz, szólott a süket, mire a vak így felelt: hallgas-

suk hát együtt a fenséges zenét. Ám forró

csövek nyomják el a visszhang szavát, s

a bagoly is elrekedt. Aztán lépések si-

koltnak az éjben, a régi, kopott beton-

járda nyögdécselő lapjain. Kavics csi-

kordul. Felnézek. Már vártalak, Turul!

Mondtam is: Telt kebel, hosszú, pihés combok

legyenek gyógyszerem. De lukas az óvszerem.

S kedvem sincs már.