Szögi Csaba
Szeptemberi ölelés

 

Magányomban reszket hiányod

távoli, csendes szerelem

sötéten meghúzódom hálóm mélyén

figyellek

s alattomban megérintelek

csendes a vágyódás

lappangó

az éhség elviselhetetlen

kínoz

alattomos vagy Te is

ahogy nézel

ajkaink sötétek

mint a Pestis

micsoda bűn, micsoda mennyei bűn

a szemed mesét suttog

kárhozat

Eljött az ősz

Ott a távolban még madarak szállnak,

itt sötét álomíze hallatszik a fáknak.

Mély csönd zúg a falamon, eltűntek

az árnyak, a beteljesült vágyak elég-

nek a magánytól. Neked sem örülhetek,

kedves, ha nem vagy mellettem. A sápadt

mosoly, mit arcomra húz a belenyugvás,

nem más, mint egy utolsó ajándék a napok-

nak, amíg Te voltál. Homályba festett ab-

lakok, egy sóhaj visszhangja a vonalban,

egy parfümbe mártott rongydarab. Mi má-

ra megmarad, ennyi. A nyomok jajszavát

a házad elől elsöpri az ősz.