Szögi Csaba
A végtelen halotti csend

Nem. Csak ez a szó 
És nem számít, mikor, 
hol 
mondták el. Hiszen csak egy 
szó. 
Ott látom magam. 
Egy senki. 
Ki más. 
Ott látom magamat. 
Veled. 
Hát hallgasd. 
Hallgasd. 
Húsz évem minden búját 
és örömét. 
Csak sodródom az árral. 
Más nincs. 
Húsz hurokkal, húsz koronával. 
S számít-e vajon, mi lesz a 
mával neked s nekem, 
mert mit tesz a tűz a 
fával, 
arcod még szűz, 
hát ne várd ki, míg az 
élet kebledre sötét 
koszorút tűz, inkább 
játssz játékot, 
kegyetlent, 
szomorút. 
Tudom. 
Kérges tenyerem mily rút, 
arcom férges, 
s nem vezet erre semmi út. 
Hát fogadd el harcom, s 
feledd a bút, 
mit elmondtam néked, feledd, 
szerelmed pengeként 
lesújt. 
Így éltem minden békét, 
s háborút. 
Ott látom magam. 
Mint várom őt, torz arccal, 
mélán, 
könnyekkel küszködve, 
némán, s bár 
kétkedve hittem el bármit, 
tudom jól, csak egyetlen 
érzés, mi számít, 
a csend 
a végtelen halotti csend. 
Sodródtam, sodródtam az árral, 
húsz hurokkal, s húsz koronával.