-
- Nyugtalan lesz a tenger,
- kedvesem, ha mindig csak
- hazafelé... Ithakára gondolsz,
- jobb beletörődni abba,
- hogy elmúlunk itt, mint a
- fűvön lelt reggeli harmat,
- ha megsimogatja a fény,
- amint a szigetek mögül
- rendre álmosan előbukik
- egy másNAPos korong
- formájú izzó parázs-fej,
- mely hozzád hasonlóan
- delejes testem körül bolyong...
- és ezen csábos szavak után
- szemeim dörzsölni kezdtem
- és mindkét zúgó fülem
- ugyancsak jól hegyeztem
- mert "a fehérkarú Nauszikaa
- énekelni kezdett", ahogy
- ezt egy királylány teheti:
- szertelenül és kihívóan,
- bár hangja valós értékét
- én föl nem foghatom,
- csak álomi szépségét,
- amint frissen mosott
- ruháitól szabadulni látszott,
- vagy csak a tenger felől
- támadt cinkos jó fuvallat
- göngyölgette ki előttem,
- vakulni indult szemeim előtt,
- aki álmában is partra vetődött,
- elcsigázott, tegnap még
- Odüsszeusz nevű férfi valék:
- tehát messzire elkóborolt,
- és időnként az istenek
- irgalmából s kegyéből
- ködbe vesző, láthatatlan vándor,
- ki csak nyomorult irháját
- mentené a viszontagságos
- jelenben, de most bizony
- bevallhatóan hebegve ámul
- az eléje tévedt káprázaton,
- merthogy épp eleget járt-kelt,
- csavargott fényes bulvárokon,
- s kóborolt sötét sikátorokban,
- de főleg képzeletében lett
- rettentő kalandokra éhes,
- fölmálházott, elszánt utazó,
- s lám, Nauszikaa mindig
- a legváratlanabb helyen
- és pillanatban bukkant föl
- előtte, mindig szembe jön,
- és mosolyog rá sejtelmesen...
- de nem mert szemébe nézni,
- sosem, mert talán hitte is
- rendületlenül, hogy várja
- a ködökön túl mégis Ithaka...
- őrizte még szemei mögött,
- legbelül azt a képet....
- és Naszia hercegnő lépett
- Nauszikaa helyébe,
- mintha a meghosszabított világ
- jelentette volna be magát
- valami előkelő szállodába,
- mondjuk utószezonban,
- levélhullató, álmos fürdőhelyen,
- de a szeszélyes-szép Naszia már
- a mohó utókorra spekulált,
- ezért mobilja állandóan fülelt,
- majd különös jeleket adott,
- de Odüsszeusz már döntött
- és búcsúzott is: - csók Naszia
- hercegnő, ég veled Nauszikaa
- királylány, mert lám, valami
- mégiscsak hazafelé von,
- bár ti tudjátok titkomat,
- a keserű valót: Odüsszeusz,
- ha egyszer véletlen hazaér is,
- már rég nem az, aki volt...
-
-
- De gyönyörű lesz majd
- a visszatérés, ha nem is
- a napfényes Ithakába...
- most szépen elgondolom,
- hogy a világ túlvégéről
- jövök hozzátok, drágáim,
- szakállasan és sírsoványan,
- vagy még az emlékezet
- előtti szűz időkből,
- hetykén és fiatalon,
- és zavartan porolom
- magamról az anyaföldet,
- s leverem a csillag-
- szemétként szitáló
- időtlen meteorport...,
- és úgy, mint a
- szeretetre sóvár,
- küszöbre kitett
- árva gyermek,
- pólyáló nagy
- havakat képzelek,
- s kéken-csikorgón
- becéző fagyot,
- meg éppen egy
- szentkarácsonyestét
- mikor hozzátok
- végre betoppanok...
- még a helyem se hűlt ki,
- csak a félig ivott kávém...
- míg az asztal sarkán évekig
- tömény szurokká nemesedve
- hűséggel várt és várakozott,
- mert messze földön híres
- koffein-emlékezete nem
- feledte: aki innen elmegy,
- az ritkán lesz visszatérő,
- gonddal terített asztalnál
- újra régi kedves vendég,
- s pont ezen a szép,
- áldott karácsonyestén
- gyöngül el úgy a szíve...
- hogy a boldogságtól forró
- könnye hirtelen kicsordul,
- mert a sohase vágyott,
- ilyen-olyan utókorából
- csak a sűrűn szitáló porhó
- csillogó szövetébe írva
- jelként marad ott majd
- két emberforma lábnyom...
- azt mondja: talán a költő,
- talán az apostol János
- ott az asztalnál, ahogy
- egymás mellett ültek,
- mikor már mindenütt
- angyalok lepték el a várost,
- s a krónikák szerint ide
- aztán könnyen berepültek,
- "Ne szóval és nyelvvel
- szeressetek,
- hanem tettel és igazsággal!",
- talán mindketten mondták,
- egyszerre, de mintha csak
- valami visszhang ütődne
- vissza, vagy egyszercsak
- mintha még éjfél előtt egy
- ismerős dallamú harang
- kondulna hosszan az éjben,
- kérdezem is: hát megszületett?
- Istenem, lehet hogy mégis
- végleg hazaértem?
