Balázs Attila: Világsarok (Non-stop)
Röpke kísérlet szóra bírni Mrozekot
K. Az ön egyik leghíresebb drámája az Emigránsok című dráma. James Joyce-nál olvastam, hogy az írónak igazából el kell mennie hazájától messze, hogy világosan láthassa a dolgokat. Meglegyen a szükséges távolság, s ebből a szempontból zavartalanul alkothasson. Ehhez mit szól?
M. Hát, igenis meg nem is. Igaz is, nem is. Csak bizonyos kiigazításokkal tudok egyetérteni ezzel a kitétellel. Írói szempontból teljesen egyéni habitus kérdése. Maradéktalanul igaz bizonyos írók esetében, másokéban nem. Például, mit mondjak, nem tudom... nem tudtam elképzelni a hazáján kívül élő Hrabalt, úgy, hogy Bohumil Hrabal Bohumil Hrabal maradjon. Ugyanakkor remek írókat ismerek, akik a haza határain kívül élik vagy élték le életüket. Szükségtelen nevek felsorolásába bocsátkozni. Szóval, igaz is, meg nem is. Az adott író függvényében változik. Íróembere válogatja.
K. Hrabalt említette. Jut eszembe erről a kelet-közép-európai irodalom fogalma. Ez valami jellegzetes fogalom, tárgykör? Van egyáltalában ilyen, hogy kelet-közép-európai irodalom? Eszik vagy isszák?
M. Na, hát... Tudja, én nem vagyok igazából jó, nem szoktam jeleskedni az ilyesfajta elméletek gyártásában. Kelet-közép-Európa részem, én meg része vagyok Kelet-Közép-Európának, ezt tényleg így érzem, de az ember - vagy az ember bizonyos típusa - hajlamos nem figyelni a levegőre, amelyet beszív. Vagy hajlamos éppen csak azt a levegőt elemezni, amelyet belélegez. Ez is a végletek között mozog. Tudom, hogy egyes írók megteszik, ízlelgetik, méregetik a levegőt, és még nagy sikerük is származik belőle. Például jut eszembe Kundera, aki ezt teszi, az ilyesmi azonban nem az én töprengéseim része. Egyébként meg minden specifikus az ég alatt. Mindannyiunk az, különleges, csakhogy én erre fittyet hányok, engem nem érdekel az én saját jellegzetességem.
K. Azonban ha valaki eljut olyan messzire, mint Mexikó, és olyan hosszú időt tölt is ott, mint ön, onnan nézve talán valamiféle új Európa-érzése támadhat.
M. Így van, ez igaz. Támadott is. Nagyon másmilyen érzés, efelől biztosíthatom. Végtére azért is mentem oda, hogy egy új földrészt lássak, egy új kontinenst fedezzek föl a magam részére. Nem is csupán hogy lássak, felfedezzek, hanem ott élve huzamosabban meg is tapasztaljak. Más csak röpke ideig látni Mexikót, és más ott élni. És hát persze, nagyon nem európai, erről biztsosíthatom önt. És onnét nézve Európa is egészen más, meglehetősen idegen.
K. Köszönöm, volt is egy ilyen érzésem. Ellenben - összehasonlítva - lát-e valamiféle fejlődést? A demokráciára gondolok. Mind Mexikóban, mind Lengyelországban.
M. Sajnos, Lengyelországban a demokrácia mexikói irányban fejlődik, úgy látom, ami nem túl udvarló kijelentés egyikükre nézve sem. Nem jó irányban izmosodik egyikük sem. Ez biztos. A törvénykező hatalom és a gazdasági hatalom jelensége - azzal együtt, vagy annak ellenére, hogy valamiféle klasszikus irányba kilombosodó demokráciában élünk - még nem vált úgy ketté, mint az megkövetelendő lenne. Márpedig ez az elhatárolódás a valódi alapja bármiféle igazinak nevezhető demokráciának.
K. Rendben. Van egy olyan érzésem, üdvösebb lenne visszakanyarodni az irodalomhoz. Vajon ön abszurd és groteszk szerzőnek tekinti-e jómagát? Merthogy az önről szóló irodalom valahová ebbe a kategóriába helyezi Slawomir Mrozekot.
M. Nem, ez nem igaz, legalábbis részemről nem. Én nem tekintem magam sem az abszurd, sem a groteszk írójának, tehát maga az állítás a groteszk. Én egyáltalában nem is érzem magam írónak. Ezen nem is szoktam törni a fejem, se pillanatok, se percek, se órák elmúltával, hogy miféle író vagyok. Tulajdonképpen én nem is azzal a gondolattal járkálok a világban, hogy író vagyok. Persze, ettől még marad a kérdés, valójában milyen író vagyok is én? De hát én csak akkor vagyok író, aki erre válaszolna, amikor például ön megkérdez. Most például itt vagyunk, ön interjút készít velem, s mivel én így íróvá válok pár percre, hát örülök annak, hogy megvan a lehetőségem és elhatárolhatóságom a többiektől, hogy kérdéseire válaszoljak. De hát... ez is egyre lassúbb... Szóval, vannak ezek a pillanatok, amikor eszembe kell juttatni, hogy én író vagyok. Ebben pedig az a nehézség, hogy válaszolnom kell a kérdésekre. Hogy hát, meg hát... miféle író vagyok is én?
K. Azért még fárasztanám, bár nagyon kicsit. Gyorsan letudtuk majdnem az egész világot, marad a színpad teljessége, vagy éppen csonkasága. Váltsunk pár szót - gyors ugrásokkal, mert azért mégsem akarom kimeríteni: - a drámáról. Rövid, vagy éppen hosszú tangó ez a műfaj. A jelen idő színházáról beszéljünk. Miként látja: mi történik, és valójában minek kellene történnie manapság a színházban?
M. Hogy minek kellene történnie? Lengyelország úszik vissza a figyelmem középpontjába. Megjegyzem, nincs sok használható és izgalmas megfigyelésem, mivel nem látogatom gyakran a színházakat, nem merülök bele az erről a témáról szóló írásokba. Tudniillik egyre inkább visszavonulok, hátrébb húzódom. De hát nem jár ez nekem az egyre előrehaladottabb korommal? Azt hiszem, igen... jár. Nos, mégis, amennyiben a benyomásaim felől érdeklődik, a felületes megfigyelésem alapján, amelynek birtokában vagyok, a színház egyre inkább teatrológikus színházzá válik, hovatovább valamivé, ami színház-színház. Így tudnám megfogalmazni, vagyis megnevezni: színház-színház. Tehát... eh, inkább vállalom a képzavart, mint a durvaságot... elválik, mint szilva a magjától. Az előbbi a kritikai színház, vagy részben az, amit még mindig kísérleti színháznak nevezünk, a másik viszont a színház-színház, ahová az emberek elmennek, amire jegyet váltanak. A helyzet az, hogy ezek a színházak nem nagyon érdeklik egymást. Az utóbbit meg valójában nem is a színházi formanyelv izgatja. A szórakoztatás az szórakoztatás, a közönség az közönség. A kritikát nem érdekli a közönség, a közönséget pedig a kritika. Ennyi maradt. Ez az általános benyomásom.
K. Szomorú is, boldogan együgyű is a többség részéről. Egy magas röptű kérdésem maradt, Mrozek úr: mivel tölti napjait?
M. Időnként írok egy-egy darabot. Egy-egy elbeszélést. Rajzolgatok, s higgye el, kitölti az időmet.