Balázs Attila: Világsarok (Non-stop)
Gépsonka, gépnarancs meg a Martens-bakancs

Gépsonka - erről nyilván tudjuk, mit jelent. Gépnarancs, ez viszont már talányosabb. Kezdjük hát itt, megnyugtatóan befejezni úgysem tudjuk! (A Martens meg Martens, ugyebár?)

A Gépnarancs Anthony Burgess angol író műve (főszereplője bizonyos Alex - emlékszünk?). 1962-ben jelent meg ez az alkotás, nem kis vihart kavarva. Eredeti címe a regénynek: Clockwork Orange. Magyarul 1990-ben látott napvilágot, mostanság pedig a második életét, jelenését, utóvirágzását éli hullámzó, kavargó, alakuló magyarhonban, köszönve Gy. Horváth László empatikus fordításának, nem utolsósorban az Európa Kiadónak itt, Európa édesanyánk békés házának kapujában. Tehát: Gépnarancs - a maga expanzív, zakatoló, fel-felbukkanó mivoltában. Különben: Gépnarancs - egy a sok cím közül, amelyiket ugyancsak különféleképp fordítottak. Mechanikus narancs, A narancs óraszerkezete stb. Közülük a Narancsóra nyilván a legelvetéltebb ötlet, de ilyen is volt. Szerintem maradjunk a Gépnarancsnál, bár legpontosabb valószínűleg A narancs óraszerkezete (ha mégoly körülményes is!). Ez sejteti legjobban azt az időzített bombát, amiről a bibircsókos, lúdtalpas Burgess írta a maga szabálytalan paraboláját. És aztán már meghalt ő is. Mert benne is megvolt az időzítés.

Szóval: A narancs óraszerkezete ketyeg, mint holmi szürrealisztikus színű, rücskös pokolgépé, a többi nem ketyeg. Jó, a pokol ha éppen nem is ketyeg, azért mindenképp megvan, köszöni szépen. Jómagam - az akkor (egykor) adott körülmények folytán - szerb fordításban találkoztam először Burgess szóban forgó könyvével. A cím tényleg pokolgépre asszociált. Hát lett is ez meg az, bár ebben Anthony Burgess szerepe kikutathatatlan. Mondjuk, nem értékelhető, ahogy most amolyan elforgácsolódó kifejezésként hallom gyakran. Nem értékelhető erőfeszítés. Például: két vállra fektetés ugyan, de valamiért: nem értékelhető.

Akkor hát van, él még ez a modern klasszikus szöveg a fedőlapon belül, a legkurrensebb nyelven megírva, ha fura szlengben is: az erőszakról. Olybá tűnik, a mindenkoriról. Hogy miért éppen orosz beütéssel, azt ma sem tudom pontosan. Lehet, Burgess ómamája orosz vala, gavaris pa ruszki, vagy valami. De még inkább talán klappolt a dolog a '62-ben még igencsak létező félelemmel, amelyben a legfőbb rossz megtestesítője ez a tömeges, hisztérikus szláv nép, amelynek erőszakosságához nem fér kétség. A rossz: az orosz.

Raszputyin meg egyéb. Mert végül: Lenin is csak egy sakkozgató tömeg-anarchista. Ki emlékszik rá?

Érdekes, hogy a Gépnarancsban ez a vetület ma már nem fontos. Még az sem, hogy a kifejezések egy része jiddis. A lényeg az, ami Burgess szövegében is funkcionál, hogy mégiscsak idegen hangzású. Az átcsusszanás ott történik, hogy ebben a magyar ríder ugyancsak angolnak érzi magát. A gonosz máshonnan jön, mindenképp. Azt hiszem, így fogadta el a Gépnarancsot annak idején az angol olvasó. És így nyugtázza a magyar, ha általában nem is ismer nyelveket, mivelhogy a világ eme szóban forgó pici népénél is a sok között kialakult ez az angolokra jellemző derék szokás. No, de mindegy. Van hát az akol melege, amelyben megjelenik a farkas. Szkórózunk, bógte, drug-haver! S történik mindez, a csúcsra járatott erőszak, Beethoven muzsikájára meg a "dzsinkellis" esőcseppekre, történik ebben a könyvben és a Kubrick-filmben, amelyeknek mindegyike remekül lett régest megcsinálva, ám manapság már Tarantino és egyebek a sláger, vagy slóger. A maga is megvénült, majd eltávozott, öregtaposó (Benedek-rugdosó) Burgess hamvas ibolya, Beethoven fáradó emlékét meg legfeljebb a Játék és muzsika őrzi itt naponta tíz percben. Egyelőre még Martens-bakancs nélkül. De Ponyimájes? Vatamjúzik of vér? Ájmgonna rászpolovázni jór grendmá, hogy spriccel a góvnó belőle.

(Dal: I'm singing in the rain, singing in the rain... Duff!)

Az erőszak örömódája, duff!

Szóval: furcsa könyvvel állunk szemben. Egyszerre nyitott, és egyszerre zárt. DUFF!

Csak egy picit fasiszta, különben "ópenezett" a hippik felé.

Gépsonka, narancshéjjal.

Rettenetes grjáznüj, vónnuj egy krvávi világ ez, Ó testvéreim, mondja a végén Alex. Jusson néha eszetekbe a ti kicsi Alexetek!

Hát jutott. Egy másik évezred áprilisában.

(És vette valaki észre, hogy egy-két balkáni frázist jómagamtól belekevertem a textusba? Senki, ugye? Belesimult észrevétlen.)