Balázs Attila: Világsarok (Non-stop)
Nyúlpöts úr és a többiek

Eszmefuttatásom (így a vég felé) a következő kérdéssel kezdeném:

- Vajon ki jut eszünkbe, ha azt mondom, hogy Amerika, hogy amerikai középosztály, és azt mondom, hogy nyúl?

Gondolok arra a hosszú fülű, ártatlan kis barmocskára, amelyből szinte mindenfelé van a földkerekségen. S amely csak látszólag egyszerű, amúgy eléggé összetett, élő szerkezet. Ki jut erre eszünkbe?

Ne is vesződjenek a felelettel, úgyse tudom megvárni... Nekem például John Updike, amerikai író, költő ugrik be - kifinomult szaglású, rezgő orrával meg a nyúlfogaival együtt. Méghozzá elsősorban Updike a prózaíró. Eszembe jutnak Updike nyúlregényei, köztük a Nyúlcipő, mely számomra oly sokat jelentett egykor. (A hetvenes években.) Eszembe jut a Couples, azaz a Párok című, amelyik úgyszintén sokat számított. A vaskos könyv, amely ellen egyesek akkoriban - még a hatvanas évek végén - valóságos boszorkányirtó hadjáratot indítottak, szerencsére csekélyke sikerrel. És ha már a boszorkányper fogalmánál tartunk, akkor megemlíthetem az eastwicki boszorkányokat is, amelyből - vagy akikből - világot körbefutó, illetve körberepülő film készült. És lehetne sorolni tovább a magyarul is megjelent, többséggel sikeres Updike-regényeket, egészen az 1996-ban az Európa Könyvkiadó jóvoltából nálunk is hozzáférhetővé vált Brazíliáig. S ezzel még csak alig említettem meg párat.

Különben a nyomába szegődött - nem csupán ovációkat, hanem néhanapján szinte valóságos puskalövésket is eregető - kritikusai szerint John Updike tulajdonképpen nem a sorjázó regényeiben a legerősebb, mert hogy azokban - lévén írók közt az egyik legjobb stiliszta - gyakran elszabadul. Nekirugaszkodik, hopp, s akkor aztán öncélúan burjánzik az ékesség meg a stílbravúr. Valóságos dzsungel nő a káposztaföldön, benne bizony elveszik az amerikai Tapsi-hapsi, a Mr. Rabbit vagy Hare, azaz a nyúl. A kritikus ezt úgy fogalmazza meg a maga tapintatosságával, feltételes módban, a maga kissé fás torzsájú nyelvezetén, hogy hát a mondatok csillogása vagy költőisége a folyamatos és összefogott szövegszövés ellen dolgozhat. Ez bizonyára így is van, de az sem lehet távol az igazságtól, hogy sokak számára nem éppen élvezet nélküliek ezek az időnként elszaporodó, úgymond "rontó" updike-i bravúrok. Legyen csak belőlük még! Előbb-utóbb úgyis kipattan belőlük, kicsordul a: no micsoda...(?)

Csak bízzál bennem! Kicsordul a préselt nyúlháj.

Na, de most itt egy tényleg nem túlburjánzó John Updike-könyv a kezemben. A könyvespolc sarkáról esett a fejemre, következésképp abszolúte véletlen foglalkozom vele. Való igaz, hogy nem regény. Szóval itt egy viszonylag még új Updike-elbeszéléskötet magyarul, a másik, a szerintem legutóbbi, Bízzál bennem című után. Huszonkét nyulatlan elbeszélést tartalmazó könyv, amelynek villanásnyi bemutatására szántam magam (miként a nyúlpamacs villan a barázdából). Ennek a címe pedig így hangzik: Az élet alkonyán. Eredetiben: The Afterlife and Other Stories. Fordította: Barkóczi András, Dezsényi Katalin, Gy. Horváth László (ez az ember mindenütt! - megj. részemről), M. Nagy Miklós és Szabó Olimpia. Kiadta természetesen az Updike-ért ugyancsak felelős Európa Kiadó. A borítón - Nagy Péter munkája - nem túl csavarintós áttétellel, szimplán egy fűvel borított táj látható, a tájban két fa. Egyik alacsonyabb, a másik magasabb. Ők a párok, vagyis egy pár. Fapár. Függőlegesen lefelé ennek a tájnak a négy évszaka látható: tavasz, nyár, ősz és tél. Már ebből is kikövetkeztethető, hogy az öreg Updike legvégül eljut, illetve el is jutott immár a tél motívumáig.

A fülszöveg szerint többnyire csendes alkotófényben izzó novellák találhatók a kemény borító alatt. Novellák, amelyek szereplői, rég túljutva a fontos eseményeken, a halál közeledtével önmagukba visszahúzódva azt vizsgálják, ki vagy mi is volt igazából az övéké? Hogyan összegezhető az életük, mi maradt utánuk.

Szemükben a világ - oh, be szép! - áttetszővé, varázslatosan törékennyé válik, de azért tartogat még meglepetéseket. Az egyre távlatosabb emlékezés pedig az egykor kevésbé jelentős történéseket, dolgokat is felnagyítja, új színben mutatja. Következésképp - ha benne lenne Az élet alkonyában -, akkor az öreg Nyúl is még elmerenghetne egy ideig - homályosuló szaruhártyával - régvolt dolgokról. Figyelhetné vaksin, vajon feltűnik-e még valaki ismerős ama barázdában, amelyet lassan betakar a hó.

És akkor akár jöhetne egy gyászbeszéd Harry Angstromért.

Porosodó nyúlcipők a falon.

Szegény, szegény öregedő nyúl! Borzasztó, ahogy felette is elketyeg: a narancsbőr idő óraszerkezete. Ahogy lassan bealkonyul a pápaszemes Kukacz uccában.

(Nagy baj ez. Duff!)