Balázs Attila: Világsarok (Non-stop)
Jorge Luis Borges ős kastélyában

Nagyra becsült Danilo Kiš szerint az elbeszélés művészete minden bizonnyal két korszakra osztható: a Borges előttire és a Borges utánira. Pechnek tűnik, hogy Az ős kastély tulajdonképpen esszékötet, de mivel Borgesnél mind az elbeszélés, mind az esszé, mind a líra között csak egy roggyant lengőajtó áll, ez a megállapítás itt is rendjén való. Ugyanakkor a borgesi sommázat, amely szerint a könyv, amelyik nem tartalmazza a saját ellenkönyvét, fölöslegesnek tekinthető, szintén érvényes.

Így hát akkor az van, hogy ugyanazért a pénzért valójában két kötetet tart a kezében a kedves olvasó. Mégpedig attól a halhatatlan argentin szerzőtől, akiről vélhető, hogy vakon is legalább három könyvet tudott olvasni egyszerre. És beleértve azt a rövidke szakaszt, amikor Peron diktátorék felfüggesztették könyvtárosi állásából, kinevezve őt a Córdoba utcai piac baromfi- és nyúl-ellenőrének, mindig is a könyvek őre volt.

Jorge Luis Borges a könyvek világtalan gutenbergi őre az ős kastélyban. Egyébként ami a vak-világtalanságot illeti: éppen ebben a Kastélyban található egy esszé a vakságról, amelyben Borges elmondja, hogy tapasztalata szerint az emberek szívesebben hallanak személyes dolgokról, mint elvont témákról, ezért most a saját vakságának szerény esetével foglalkozik. Az emberek úgy gondolják - folytatja -, hogy sötét világba zárt lények a vakok. Shakespeare egyik sora is emellett szólhat: "a sötétséget nézve, amit a vakok látnak". Ha ez a sötétség feketeséget jelent, téved Shakespeare - mondja Jorge Luis. A színek közül épp a feketét hiányolják az érintettek, ő legalábbis így van vele, meg a vöröset. A Le rouge et le noir hiányzik nekünk - szögezi le sajátos humorérzékével. Holdudvarában a könyvnek, ami az emlékezet és a képzelet meghosszabbítása.

Bernard Shaw nyomán Borges az alexandriai könyvtárat az emberiség emlékezetének nevezi. - Na, de akkor, hogy is állunk ezzel? - vetődik fel bennem.

Szóval, összesen harminc mértanian megrajzolt, tömör, elliptikus borgesi esszé keménykötésben: Az ős kastély. Egykor előszónak szánt írások Cervantesről, Kafkáról meg Kafka önostorozó lováról. Shakespeare-ről, Valeryről és másokról. Walt Whitman kettős életéről. Utána a Borges beszél tömbben öt előadás szövege jön. Például az evidensen őrült Emmanuel Swedenborgról. Swedenborg hajószállító szerkezetéről, meg a furcsa angyalairól és démonairól. Aztán van itt eszmefuttatás a krimiről, a rémálomról, a kabbaláról meg Odüsszeuszról (Achilleszről nincs, őt ostobának tartotta Borges). Szó esik Ugolino álproblémájáról (amikor összekeverjük a valóságot a művészettel!), illetve a kegyes hóhérról, meg a Szímúrgról és a sasról (Borges mellesleg egész sor apokrif lénnyel gazdagította a zoo-mitológiát, aminek - "őistensége" nyomán - ismét divatja lett). Dante ki sem maradhat, végezetül Beatrice utolsó mosolyával zárul a kötet. Válogatta és szerkesztette: Scholz László. Beleszerkesztve Az ős kastélyt, amelyik ott van valahol a Pokolban. Dante árnyfigurái ülnek benne. Szüntelenül irodalomról tereferélnek, mégis ott vannak, ahol, mert Beatrice elfeledte őket.

Az Európa Könyvkiadó két év alatt öt kötetben jelenteti meg Jorge Luis Borges műveit. Az ős kastély az utolsó előtti. Az ötödik A homály dicsérete lesz. Nos, várjuk! Addig is itt ez a csodálatos kastély: egy vak író tükreivel. Aki - míg látott olvasni - az egész Isteni színjátékot megtanulta fejből - villamoson.

Várjuk... ha kissé megkésve, ám annál nagyobb szeretettel: a Borges-sorozat - esszé és elbeszélés utáni - lírai lekerekedését. Mert mint mondta jómaga Borges: ezen a világon minden lehetséges, még a Szentháromság is.

(J. L. B. válogatott művei, IV. kötet; Európa, 1999.)