Balázs Attila: Világsarok (Non-stop)

Hogyan tud egy csatár két gólt rúgni úgy, hogy az ellenfél nem ér a labdához?

Egyik ritka, nőnemű focirajongónk óriási dicséretére alkalmilag, meg mindörökre

Kedves közönség, tisztelt egybegyűltek, hallgatók és olvasók, valósak és virtuálisak, hölgyeim és uraim, focirajongók és utálók, utóbbiak iszonyt félre, a kérdés duplán fogas! Mindenképp ígérem, fokozatosan kiderül, hogyan is került: a csuka az asztalra. Na már most: ígyen.

Voltak időszakok, írja L. I. - e csavarintos kérdés titokzatosan lágy, azzal együtt csillogó tekintetű feltevője -, amikor hosszabban tűnődtem ezen a kitalálóson. Valamelyik újságban olvastam, tán a Vreme címűben. (VREME - vezető szerb ellenzéki "kitalálós" lap; legkiemelkedőbb figurája sajnos elhunyt a minap, egyik legjobb barátom a maradékból, de ezt nem részletezném, maradunk a futballnál, tehát:) Az iménti fogas kérdést feltevő, kíváncsi fehérszemély a Vremében olvasta, amit. Gondolom, Szabadkán. A kérdést. De az ott csak a bevezető volt, mondja, az írás egészen másról szólt, noha ugyanarról. Mondja. Mert ahogyan kell is, fűzi tovább kétértelműen, minden nemzet imádja a focit, azon át vezet a szívéhez az út. A nőknek tehát nincs is szívük, vagy nagyon kicsi.

Mindegy, az írás arról szólt - meséli hát ez a víg-keserű nő, aki szerint a nők szíve netán ilyen parányi -, hogy miként képes egy (nagy férfi) elnök úgy győzni folyamatosan, hogy hát az egyik öngólt rúgja a másik után, miközben a kapust is főbe lövi. Az ellenfél meg - az írásban ellenzékként szerepel - nem is ér a labdához. És ugyanazon a pályán játszanak. Na, tényleg, mit szólunk mindehhez? Hogyan lehetséges ez?

Item: az ő dolga - a kérdéssel nőies bekkelésben foglalkozóé - mindig csak annyi volt, gyermekkorától kezdve, hogy amennyiben a fiúk lábai között átevickélt a labda, belerúgjon, gondolkodás nélkül, megrúgja rendesen. Bármerre, csak el attól a két féltéglától! És a lány - ez a mai több kötetes édesanya, aki aztán meztelenül áll: köldökig a saját történetében, vagy éppen Triesztben korzózik holmi esernyő reményében, de abban meg utána benne lesz nyakig is, ragazzi! - bele is bikázott rendesen. Vélhetően többször is. És lehet, már akkor megfogant benne a későbbi kérdés. - Mert mint mondja, a kérdés v. kérdések akkor se (mégse) megkerülhetőek, ha a kispálya széléről figyeljük a nagyobbsági bajnokságot. Akkor sem.

És írja még ez a félénk-csípős-brilliáns nő ugyanitt, aki tökélyre vitte a Szabadkán maradás konok művészetét, írja még ebből az érzésből, hogy a kispálya csak kisebb pálya, ahol kisebb méretű labdával fociznak, de a szabályok egyeznek. Nagyjából egyeznek az "igaziéval". - Meg az is lehet, mondja még, hogy egészen másként áll a dolog, viszont olyan jól passzol oda, ahol ő van. ez a terminus, hogy kispálya (meg tán a kisebb laszti is). Passzentos neki, hát hagyja. Így mondja, mert fontos néki a kórisme felállításában. Kispályás kórisméről van szó. Ő mondja, mert ilyen hecces. Kórisméről beszél, de nem érdemes idegeskedni miatta, hiszen szőke. Aztán így nem is csoda, hogy nem tudja a választ a saját kérdésére se, pedig azt általában tudni szoktuk (mi, nagyszívűek, báris). A kérdés pedig változatlan.

Emlékszünk még rá? Büszke bakfark... rosszemlékű világunkban. Így szól:

Hogyan tud egy csatár két gólt rúgni úgy, hogy az ellenfél nem ér a labdához?

Jó, Lovas Ildikónak köszönhetően én már tudom a feleletet. Ő viszont - ne feledje, kényszer-passz! - férfitól tudta meg. És Sziveri János is férfi volt (de még milyen! Mit tudott meg tőle Ildikó a fociról?). Mindegy. A helyes válasz bizonyos Vörös Ferikétől jön egyébként, mintha régi időkből. Frányókától, a szabadkai Sever nevű klub ösztöndíjasától, aki tutira tudja, ha már egyszer a Sever ösztöndíjasa, szóval: csak úgy vágja Ferikénk. Hogy hát.

Hát mellesleg, nota bene, ha már itt tartunk, mielőtt Ferikénk vágná, megemlíthetjük picit azt is: hogy tág értelemben kicsit Vörös Esztike is ez a Ferike. Mert mint mások mondják - és miért ne mondanának itt mások is valamit? -, említett Ildikónknak, aki "tökélyre vitte a Szabadkán maradás művészetét", novella-, esszé- és regénytárgya egyaránt: Szubotica (a már nem is vörös). És róla, Lovasról, még azt is mondja a kritika, hogy (viszonylag mégiscsak kisszámú, foci-tárgyú dolgozatain kívül is) általában nem csak a porlepte tárgyi, történeti rekvizitumok idéződnek meg, hanem egy egész irodalmi panoptikum.

Az írásokat számtalan szövegközi utalás vagy közvetlen idézet hálózza be - mint szegletes kapukeretet. A genius loci kínálta Csáth, Kosztolányi és Tolnai jelenlétén kívül, Adytól kezdve, Esterházyn, Flaubert-en, Krúdyn, García Márquezen át Ottlikig sorolhatók a férficsapat illusztris tagjai. És Lovas Ildikó kitartóan ott rúgja velük a bőrt Szabadkán. Azon a helyen, ahonnan még egészen régest máshová költöztek a (kerek) történések, aztán mégsem. Mert például: amott jön velünk szembe - egy remélt válasszal - az ösztöndíjas Ferike. És vörös a füle vége. Merre jártál, Ferikém?

- Hát a Severben - mondja Ferike.

- Ja persze. Mit tudsz pl. Csáth Gézáról?

Bocs, nem ez a kérdés, hanem ez és ez. És akkor Ferike összevonja szemöldökét, csücsörít, majd vágja:

- Egy csatár úgy tud két gólt rúgni, ha Lovas Ildikó.

De hogy pontosan mire gondol, mégse mondja Ferike, csak eliszkol. Elnézést, ez már puszta fikció! Mielőtt elhúzna az illatos francba, Ferike azt mondja, hogy szépen: az I. félidő végén, és a II. félidő legelején. Hát nem egyszerű?

Nem annyira egyszerű. Még itt, a végén sem. Szerintem Ildikó, aki - miután csatárrá kvalifikálta magát, méghozzá ott valahol, a Sever környékén - egyszerre ki tudja már lőni helyből mind a két féltéglát, Ildikó tovább ragozza majd ezt a kérdést. Csavartan, akár Dávid, a Bek(k)em. Hisz valójában ez maga a Kérdések kérdésének, de egyike! CSUHAJ! (SZAMÓCA! - Sziveri János egyik kedvenc, mulatós, paradox kifejezése.tök mindegy, mivel kapcsolatban; szerbül csúsztatottan krasztavac tudott lenni nála a szamóc, tehát ugorka. Az elme és a szív útjai kifürkészhetetlenek., szóval.) Biztos megteszi majd, Lovas Ildikó, ha arra eljő ismét nekije az ő vreméje.

És mit csinál közben Ildikó? Közben is ugyanazt: ül a labdán, és pumpálja. Kifut a pályára, rohan, lő. S ha neki lőnek, keble elé tartja a kezét. Sípszóig. És aztán még, és aztán most? Most aztán meg nem is rég: átvett egy szerény, ám annál kedvesebb serleget. a Millió dolláros Bébi. (a déli északról). Sziveri János nevében is (még 1-szer, itt is): gratulálok!!! A Sziveri-díjas Lovas Ildikónak. (És mindannyiunk nevében: tovább szurkolok! Csók: az egyik néző. Sziveri barátja.)

A balkáni kémnő

Van hát egy angyali nő, aki annyira titkos, hogy még mindentudó E. P. (gondolom, Esterházy Péter e "híres magyar író") se látta volt, még fényképen se anno. Nos, ez a nő 1 kém! Most pedig írt 1 kémlelő könyvet, nem túl vastagot, de nagyon szemtelent és dinamikusat, s abban - egyebek mellett - azt is elárulja, hogy E. P. nem hogy nem látta őt meztelenül - történetben sem, Palicsban sem -, de nem látta egyáltalán, meg sehogy. És nem azért, mert otthon felejtette volna legendás szemüvegét. Nincsenek emlékei, nincsen tudomása: róla. E. P.-nek. Hát azt lehet mondani, amennyiben így van, hogy a kémnek ez csak jót jelent. Persze, hogy nonszensz ugyanakkor, mert maga a kémnő írja le, hogy ezt E. P. így mondta neki, s akkor már bármelyik kémlogika szerint is, de találkozniuk kellett, vélhetően látniuk is egymást. (Tetszés?) Na, bár szervül az újabb "meztelen balkáni történet" egészébe e jeles, kissé misztikus esemény, szomorúan (vagy épp felcsillanó szemmel) tudomásul kell vennünk, hogy E. P. szerepe ebben a könyvben ezzel nagyjából ki is merül. A kémnő sokkal szemet szúróbbat "köp" bizonyos M. M.-ről, akinek jelentéseit - olybá tűnik - szívesebben és gyakrabban olvassa, következésképp tán nagyobb hatást gyakorolnak is rá, azonban vigyázzunk ám! Lehet, csak elterelő manőverről van szó. Különben is: ki tud komolyabban szólni a hatásmechanizmusok bonyolult működéséről ilyen kis izében?

Mindazonáltal jelentem, hogy hírében még létezik a Balkánon (sokak számára ez is homályos fogalom) egy D. K. iniciáléknak örvendő "vidám spijún", aki nem azonos vizsgált műben is említett Danilo Kiš fogalmával (nehogy itt valaki "meglektorozzon"!); D. K. finoman megrajzolta a maga balkáni kémfiguráját. Sokkal nevetségesebben, mint E. P. a magáét, groteszkebbül, és ezzel együtt talán kevésbé tragikusan is. Ám mindenképp nagyon jól, emberközelből úgymond, ha nem is a saját apjáról mintázta. A mi kettős (irodalmi) nőügynökünk viszont, akinek hosszú, vörös körmökben végződő ujjai vannak, s azokkal félreérthetetlen obszcenitásokat tud mutatni kifelé a maga újabb, Škoda típusú autójából a meghökkent, főképp férfiak forgatta világnak, ez a rendhagyó, látszólag rapszodikus jelentéseket szépíró nőnk utóbbi D. K.-ról (teljes civil nevén Dušan Kovačevićről) említést sem tesz sehol. Talán azért, mert a kolléga műve másik nyelven íródott, de talán azért se, mert az egy tipikus (balkáni) paranoid esetet dolgoz fel, egy befelé súgóét, míg az utóbbi egy kifelé súgóét (ha időnként kettősen is, esetenként súlyos magyar vonatkozással). Közös, hogy mindkét esetben szerb az illető. Eltérő, hogy utóbbi valamiféle kozmopolita, komcsiutáló playboynak mondható, aki pl. Éva Braun H. Adolf hanyagolta forró muffjába is - állítólag - jó mélyen belekurkászott történelem-közelben, míg Kovačević bezárkózott, idegenfóbiás, elvörösült kispolgári figurája főleg a szomszédasszony vélt afférján akad fönn mániákusan, s közben legfeljebb a maga sliccébe markol, csaknem világméretű jelentőséget tulajdonítva a pillanatnak. És akkor végül is ebben van a nagy döfi. Ki mekkorát húz elő? Vagy is mit?

Magántörténelmet is produkáló kémírónőnk rámenős, ezzel együtt rendkívül intelligens kozmobalkáni, szorgosságot és léhaságot elegyítő, sokfelé megforduló, gruppenszexet imádó, kiváltképp a hármas lefekvésért rajongó (két nő + ő; előjáték disznóval és orrpárával), ezért gunyorosan Tricikli-fedőnevű, a nagyhatalmak játékába ténylegesen belelógó, a história menetébe úgymond bele-belekamatyoló, a maga legjobb lehetőségeit lényegében mégis elkúró balkánvilági kémfigurája James Bond (alias Dušan Popov) - Josip Broz Tito-i párhuzamba állítva - fantasztikusan pászoló hős egy füstbe ment ország, nevezetesen Jugoszlávia történelmének végül is valamiféle fonák (miért ne lenne ez az igazi?) megjelenítésére. A Gavrilo Princip-féle szarajevói merénylettől Titón túlra. ide-oda cikázva, főképp a második világháborút övező időktől a legutóbbi agyrémig. Közben akárha Csáth rémes látomásai elevenednének meg pl. épp Szabadkán. Az örök határvárosban. Illetve Csáth jelenete egykor a határon.

L. I.-nek a maga szarajevói látogatása után ugrik be a regény végén, hogy hát tkp. Gézáé volt a tökéletes performansz. A hibátlan műalkotás, az egyszeri: ott maradni a senki földjénél, homokba fúrt fejjel. & Van az egészben egy örök kijárat a tengerre. Egy érzékeny, érett nő elméjében. Örök kijárat a sós Adriára. Nem kerül olyan sokba. Csak mindenbe, ha megszoktuk, s hirtelen nincs.