Verebes Ernő: Sardaffas, a hímboszorkány (Filmnovella)

Tócsákkal tarkított mező...

Tócsákkal tarkított mező, kikiriccsel, gólyahírrel. Nádszigetek jelzik, hogy itt még nem olyan régen, mocsár volt. A dombhát nem látszik, de messziről egy nagy ünnepség hangfoszlányai hallatszanak.

*

Alkonyodik. A dombhátra kisebb csoport érkezik, az eldobált szemét között. A távolból vonatfütty hallatszik, különben teljes a csend. Megszólal a mesélő:

- Lápszéli, esendő vidéken, nedvesen gyógyul a föld hatalmas sebe. Tengernyi áldozat, mocsári lény adta hozzá testét, s egy aprócska falu népe, nyugtalan álmait, s vérét.

A mocsár vöröstől izzik, termőfölddé alvad, szülőfölddé válik, hőseként himnuszoknak.

Buttadeust látjuk, amint tántorogva a csoporthoz közelít.

- Nem messze... nincsenek már messze. Jönnek, igen jönnek Fausték! Míg ti itt ácsorogtok, addig ők jönnek! Pont erre! De... valahogy furcsa ez a csapat! Nem is tudom, mintha... Jé, Sardaffas itt van? Itt is, ott is... Ez a kurva kettős élet...

A többieket csak sejteni lehet a félhomályban. Pára gomolyog, a mocsár utolsó szusszanása.

- Ej, de beindult! - a Nagyöreg reszelős hangja most tompán kong.

- A Faust, az... jön. Meg a csipet-csapata. Ti meg, itt is... meg ott is...? - Buttadeus zavartan mutogat észak felé - hát akkor kik vagytok ti, emberek? Emberek? Lidércek? - Ellegyinti. - Nem baj, jó volt veletek... lenni.

Összeesik. A társaság halkan beszélgetni kezd, a megalvadt láp fölött furcsa fények villóznak.

- Kész szerencse, hogy tőle nem csapoltunk.

- Pedig jelentkezett, nem is egyszer.

- Szerintem az ő vére meg sem alvadt volna.

- Persze, hogy nem... Az alkohol, plusz a piócák nyálmirigyében előforduló hirudin... Az ő véréből, ilyen körülmények között, nem válhatott volna ki rostanyag.

- Esetleg, ha a piócásvödröt mészsókkal gazdagítottuk volna, miután a férgek már teleszívták magukat...

- De viszont, az alkohol neutralizálhatja a prothrombint, mely a mészsókkal a thrombin nevezetű fermentumot hozza létre, ami pedig...

- ...ami pedig a fibrinogénnel nem lépve reakcióba, fibrin-kiválást sem idézhetett volna elő, s így a vér nem alvad meg!

Egyre jobban kivehetőek az alakok.

- Mit zagyváltok itt össze? A vér, az megalvad. Még a ló vére is, csak egykicsit később.

- Persze, hogy megalvad. Előttünk a példa.

Az égre közben felkúszik a telihold.

- Nézd, Szeléné milyen szép, ma este.

*

A hold fényében, a lápon, feltünnek a zarándokok. Élükön Köhl atya halad, mellette Sardaffas, oldalán fakard. Mögöttük Illangó a malacot vezeti, majd Kamill, biciklijén egy hatalmas zsákot tolva. Aztán Vadal és Hliodárszáza, a Nagyöreg, majd a falubeliek egy csoportja. Ahogy elhaladnak a dombhát előtt, Szeléné hangja csendül fel:

- Nem hiába bíztam benned, fiam! Neved, lám, mégis bekerült egy írásba. Büszke vagyok rád.

Ma este is mindenki engem csodál, s e csodálat, a tiéd is. Nézd, nekem kezd megkopni az arcom, s nemsokára, csak árnyéka maradok önmagamnak. Különben meg, kit érdekel Endümion! Tudom, hogy apádat indultál megkeresni! És én megsúgom neked, hogy hol van! Arra lenn, délen. Árkádiában. Ahol még senki sem járt, csak ő, egyedül! A Nemlétező!

*

A kis csoport egyre távolodik a holdfényben.

Közben a pályaudvaron felharsan az ismert hangjelzés, mozdonyok, szerelvények dübörögnek, hangosbemondó reccsen, cipők csattognak a peronon. Majd egészen közelről, egy rekedtes női hang szólal meg:

- Hová igyekeznek az urak, ennyire sietős?