Balogh István: Negyven

 

Hazaérve

 

Dudám dala felröpít, lelkem éled,

Puha párnák, hétköznap-szivárvány.

Mintha víztükörben látnálak téged.

Állsz és nézel. Csillagok közt vársz rám.

 

Áttetsző csönd ez a világ erre:

Nem robog gond sehol, a szél is vár.

Itt gondolhatunk a végtelenre,

Ködvilág ormótlan kapuinál.

 

Nem zavar bennünket semmi itten,

Álmosak Ködkirály katonái mind.

Szívemet lassan csendre intem,

Fölengednek fagyból zörgő csontjaink.

 

Int a messze. Megyünk, megyünk.

Valahol megteremtve már hazánk.

Ködországból fagyva érkezünk,

Mint királyukra, úgy várnak ránk.

 

1967