Balogh István: Negyven

 

Eső

 

Esik az eső már napok óta

Felhők zabálják a nyár melegét

Vacódásuk létünket borzolja

 

A nyári víz visz el mindenünket

Gátszaggató hullámok felcsapnak a szánkig

Segélyünk kiáltásunk

Hörgésünk bugyborékol

 

Esőisten cibálja egem

Vérem ott alvad felhők szegélyén

 

De ki merek állni a búzaföldre

Kókadt kenyerünk szavamra friss lesz

Szavamra meleg száll a rétek fölé

Szavamra újra virágoznak a fák

És tiszta maradok

 

Emberségem hulló maggal kél ki esztendőre

Kalásza ott ring a Tiszatáj fölött

 

Ó

 

Hányszor vetett habot a veszettek szája

S hányszor vinnyogott rimánkodón

 

Langyos eső hullik mostanság

Poraink sárrá lesznek békéjükben

Vizeink őrjöngő folyókká ágaskodnak

Pusztító villámok dübörögnek

Langyos idő furcsa játékai

 

Házaink most is megroppannak

Ijedten koccan odafönt a dudacserép

Pedig veréb se szállott reá

Büszke tetőgerincem megsüllyedt

Rajta életem terhe is

 

Kint állunk a parton egymás mellett

Szoknyádat szürkésen cirógatja a szél

S olyan szép ez

Emlékszel

Valamikor itt is megálltunk

Amikor nevetni jártunk a Tisza-partra

Amikor megittasodtunk illatától

Esténként daloltak a gesztenyék is

 

Aztán életünk együtt folyt a vízzel

 

Évenként újraszülettünk

Mint a parti fű zsendül

Újra nekivágtunk minden esztendőben

Fészkünket viharok mindig szerteszórták

 

A munkánk is

Mint a Tisza

 

Észre sem vették ha építettünk

Szitkok bújtak elő tövisekként

Sárga szájakból

 

A partból leszakadt egy darab

 

A partot mi raktuk homokból

Lassan folyt kezünkből

 

Szólni nem volt szabad

Ha tornyunk ledűlt

 

Valaki mindig ledöntötte

 

Csönd sírt feketén

Elfordult tőlünk mindenki

 

Azért is tiszták maradtunk

 

Alkonyodik

Az eső újra szitálni kezd

Akárha ősz lenne már

 

Azért ha jön az éj

A sötétben is dalolni fogok

 

1975