Tomaž Šalamun: Arkhilokhosszal a Kikládokon

Hermész

 

A komor kaliba engem tőrbe csalt. Megkopasztottam

a gázt. Pajzs védi a föld rögét. A kis karokat az aura

almozza. Nyúlszeletek, nyúlláb, nyúlborjú,

 

fölkelt és elment. Connie az esőben a celluloidszalag alatt keres

menedéket. Folyik a vérem. A tengely izzik. Pupillácska. Die Lied.

Die Lied. A hörcsög brutálisan ássa merőleges járatát. A csövek-

 

ben palackok zörögnek. Mi vagyunk a mondattan. Fehér

mondattan, sárga mondattan, a rizs mondattana. Miért megy

oly messzire? A kőáruk ismét vissza fognak repedni a

 

pillangók szárnyaiba, az ujjainkon megmarad majd az arany

por. A táska szerint függünk a táska felett, a táska

előtt függünk a táska alatt. A szextáns a kapitány

 

szemeit kivájja. Ez most az önök harmatjában történik.

Falazzák be magukat krumplival, amely Camoest

a skorbuttól menthette volna meg. Az éjszaka egy hallható zaj,

ajtók pislogása.