- Verebes Ernő: Teremtőhadjárat
-
- 2. kép
-
- Remilah asszony lakása, szobabelső. Az ablakok a színpad mélyén látható temetőre néznek. A falon képek, melyek elmosódott női arcokat ábrázolnak. Mindenfelé szétdobált kacatok, női cipők, ruhák, hálóing. Joachim egy tolókocsiban ül háttal a közönségnek, s kifelé bámul. Majd hirtelen feláll, az ablakhoz lép, s behúzza a függönyt. A temető eltűnik, ugyanabban a pillanatban szétesik az előtérben elhelyezett dohányzóasztalka melletti karszék. Joachim, erről tudomást sem véve, komótosan a szekrényhez megy, kinyitja az ajtaját, s válogatni kezd az ott függő öltönyei között. Az egyik öltöny azonban magától lép ki a szekrényből. Joachim hátrahőköl, majd egy idő után erőt vesz magán. Az öltönyben felismeri gyerekkori barátját, Gerlét.
-
- JOACHIM
- (Visszamegy a tolókocsihoz, és beleül) Majdnem megijesztettél!
- GERLE
- (Nagy darab, erős fiatalember. Szeméből hűség sugárzik, zavara azonban a normálistól némileg eltérő lelkiállapotra utal) Csak én vagyok, tudod, a Gerle.
- JOACHIM
- (Az öltönyét gusztálja Gerlén) Tudom. A vállfát kiveheted a zakóból, és akaszd is vissza!
- GERLE
- (Megszabadul a vállfától, a szekrényre mutat)
- Remélem nem haragszol ezért a kis tréfáért.
- Készültél valahová?
- JOACHIM
- (Ironikus) Igen, a templom elé koldulni.
- De sebaj, megcélozhatom az esti misét is.
- GERLE
- Régen is mindig vicceltél!
- JOACHIM
- (A másik karszékre mutat) Na, ülj le.
- A karszéknek kiesik a lába és felborul, Gerle pedig, mintha mi sem történt volna, állva marad.
- GERLE
- Tegnap jöttem ki. Gondoltam, meglátogatlak.
- JOACHIM
- (Bólogatva szemléli Gerlét) Egyéni módja a látogatásnak!
- GERLE
- Nem volt nehéz! A kertkapu, a lakásajtó nyitva...
- JOACHIM
- Viszont a szekrényajtó zárva, én pedig itt ülök a szobában.
- GERLE
- Tudod, hogy bújócskában jó vagyok. Mikor is játszottunk utoljára?
- JOACHIM
- Gyerekkor. (E pillanatban leesik a szekrényajtó)
- Azóta sem nőttél fel egészen.
- GERLE
- (Emlékezik) A bújócska viszont jó játék volt!
- Csak felbukkantál és rámijesztettél, aztán én terád.
- Búbú!
- JOACHIM
- (Hamis lelkesedéssel) A legszebb emlékeim közé tartozik!
- GERLE
- Micsoda helyekre bújtunk! Ott volt például a sonkapáclés vájdling...
- JOACHIM
- Anyád hatalmas alsóneműsfiókja...
- GERLE
- A mosógépdob.
- JOACHIM
- A húgod picsája...
- GERLE
- (Felkapja a fejét, de aztán folytatja) A lisztesláda.
- JOACHIM
- Kamrapadlás, kemencelyuk...
- GERLE
- (Egyre görcsösebb) Pincegádor.
- JOACHIM
- Függöny mögül, zongorából...
- GERLE
- Emésztőgödör gyomrából.
- JOACHIM
- (Hideg mosollyal) Utoljára a fürdőszobátokban lévő szennyesládában bújtam el.
- GERLE
- (Ideges) Ezt hagyjuk.
- JOACHIM
- A szennyesláda mellett ott volt a kád...
- GERLE
- Ne beszéljünk erről, kérlek!
- JOACHIM
- Apád a kádhoz ráncigálta a húgodat, s közben tépte róla a ruhát.
- GERLE
- (Arca eltorzul, csak nyög)
- JOACHIM
- Szegény húgod...
- GERLE
- Hagyd abba Joachim, mert...
- JOACHIM
- (Tettetett részvéttel) Aztán belelökte a kádba, s ott...
- GERLE
- (Üvölt) Elég!
- JOACHIM
- (Most ránéz) Semmit sem tehettem. Sőt, apád engem is észrevett a szennyesládában, s odahívott. Megfenyegetett, hogyha nem szállok be a játékba, akkor...
- GERLE
- (Félelemmel teli gyűlölettel néz Joachimra) Akkor?
- JOACHIM
- ...azt kérdezte, ettem-e már partvisnyelet.
- GERLE
- Nem hiszem el, hogy ezt kérdezte!
- Nem hiszem el! ...és?
- JOACHIM
- Mit és? Hogy ettem-e?
- GERLE
- Nem, nem azt kérdeztem!
- JOACHIM
- Hát mit? Te is tudod, hogy mi történt tovább.
- GERLE
- Azóta egyszer kaptam hírt az apámról.
- A Vöröskereszt az Idegenlégióban talált rá, miután anyám meghalt.
- JOACHIM
- Remek időzítés.
- GERLE
- (A tolókocsira bök) Nem untál még rá?
- JOACHIM
- (Közömbös) Á, nem! Kényelmesebb így, bár a mostohaanyámat idegesíti.
- GERLE
- Jó így átverni a világot, mi?
- JOACHIM
- (Megfogja a tolószék karfáját, s rugózni kezd rajta)
- Igen, és folyamatosan készülök a nagy meglepetésre!
- GERLE
- Arra én is kíváncsi leszek!
- (Rövid csend)
- JOACHIM
- ...a húgodat már nagyon régen.
- GERLE
- Mit régen!?
- JOACHIM
- Régen láttam.
- GERLE
- (Felvág) Külföldön van, külkeres.
- JOACHIM
- Én meg úgy hallottam, hogy nyomaveszett. Mióta nem találkoztatok?
- GERLE
- Hét éve...
- Mindketten hallgatnak.
- JOACHIM
- Még mindig áltatod magad?
- GERLE
- Nem, csak néha jó elhinni dolgokat. Azzal senkinek sem árt az ember.
- JOACHIM
- (Gunyoros és provokatív) Csak magának! Ez az! Ez a régi Gerle!
- Taktikus, és beszari. Mintha a testierő összeroppantotta volna benned a kurázsit, hogy azannyaszentjit, földbe döngölöm, kizsigerelem, megnyomorítom!! Sose gondoltál arra, hogy bosszút állj ...valakin?
- GERLE
- Mit segített volna az rajtam?
- JOACHIM
- Reménytelen eset vagy, barátom!
- GERLE
- (Kétségbeesetten igyekszik témát váltani) Remilah néni hogy van?
- JOACHIM
- Egészen jól! Ha a lakásajtó nyitva volt, akkor csak a patikába ugrott át.
- GERLE
- Itthon, egyfolytában betegekkel találkozom.
- JOACHIM
- A mostohaanyám nem beteg, csak morfinista.
- Kintről Pongrácz hangja hallatszik.
- PONGRÁCZ
- Joachim!
- (A szobába toppan) Hát te hol voltál?
- JOACHIM
- (Kissé meglepődik)
- Neked is jó napot! Talányos a színrelépésed...
- (Méregetik egymást)
- GERLE
- (Köhhent)
- PONGRÁCZ
- (Gerlére sandít, kényszeredetten a kezét nyújtja) Régen láttalak, hogy vagy.
- GERLE
- Én is téged... jól.
- PONGRÁCZ
- (Joachim felé) Miért nem voltál a temetésen?
- Az ismerősök közül senki sem volt ott, értesítened kellett volna őket! Mégiscsak a mostohaanyád...
- JOACHIM
- (Eljátszott zavarodottsággal) Hol nem voltam, és kit-nem-miért?
- PONGRÁCZ
- Meghalt.
- GERLE
- (Halkan szabadkozik)
- Én csak most jöttem...
- JOACHIM
- Akkor közöld vele te, úgyis mindjárt hazaér. És nyugodj le egy kicsit.
- GERLE
- (Mintha magában beszélne)
- Kirohanás, ipiapacs!
- PONGRÁCZ
- Én komolyan beszélek!
- GERLE
- (Szavait zavart kézmozdulatokkal kíséri) Itt volt a szekrény, bebújtam...
- PONGRÁCZ
- Ma délben temették, és egyetlen ismerőssel sem találkoztam!
- JOACHIM
- Mert egyelőre még nem a temetőben keresik, ugyanis csak átszaladt a gyógyszertárba.
- (Magyarázólag) Az utóbbi időben már naponta szúrja magát, érted?
- Most egy kisebb komód hullik darabokra
- PONGRÁCZ
- (Összerándul a zajra, a többi szétesett bútort is most veszi észre)
- JOACHIM
- Szóra sem érdemes! Csak a felgyorsult entrópia áldatlan hatása.
- De hadd magyarázzam meg: a nénikéd időnként megbolondul.
- Mindent szétver, azutánmeg...
- PONGRÁCZ
- Azutánmeg mi?
- JOACHIM
- Megbánja, és mindent újra összeeszkábál.
- GERLE
- (Az összetört karszéknek) Eszkápé, eszkábé, kápé, kábé, kávé, véka, vécé...
- Mindjárt jövök.
- (Kimegy, csobogva vizel)
- PONGRÁCZ
- (Próbálná meggyőzni)
- Joachim...
- JOACHIM
- Na, figyelj: a dolgok általános jellemzője az, hogy vannak, nem pedig az, hogy.
- PONGRÁCZ
- Hogy nincsenek. Eddig stimmel.
- JOACHIM
- S ez vonatkozik Remilah nénédre is: jön, belövi magát, lefekszik aludni, azután felébred és szétveri a berendezést. Tehát van.
- PONGRÁCZ
- (Egy táskából előhúzza a dobozt)
- És akkor mit szólsz ehhez? Ezt hagyta rám, örökség gyanánt.
- Egy idegen ember adta át...
- JOACHIM
- Örökség!? Ez!?
- A néni összekeverhette a testámentumot a testápolóval.
- GERLE
- (Közben halkan visszatér) Nem szeretem az ápolókat...
- PONGRÁCZ
- Hagyott végrendeletet?
- JOACHIM
- Nem tudok én semmilyen végrendeletről, és hagyjál már békén az utcán felszedett híreszteléseiddel!
- PONGRÁCZ
- Nem híresztelés, ott voltam! És tudod hogyan temették el?
- (Elfutja szemét a könny, de legalábbis belegondol)
- JOACHIM
- Nemzeti alapon?
- GERLE
- Minden temetés rámenős...
- PONGRÁCZ
- Elég már a szarakodásból! Közben etették!
- (Elborzad) Azt se tudtam, él-e, hal-e.
- Tömték a szájába az ételt, érted? Így! (Mutatja)
- JOACHIM
- (Egy pillanatra elbizonytalanodik) Teljesen megbolondultál.
- PONGRÁCZ
- És akkor ez?
- JOACHIM
- (Gyanakodva nézi a dobozt) Azt az éjjeliszekrényén tartja.
- PONGRÁCZ
- Tartotta.
- Kintről reccsenés hallatszik. Egyszerre néznek arra.
- JOACHIM
- Már kétszer is hipnotizálták, csakhogy eszébe jusson az a szó, mellyel ez az átkozott koporsócska nyitható.
- PONGRÁCZ
- Felfogtad te igazából, hogy mi történt?
- JOACHIM
- Én? Minek fognék én fel bármit is, hisz úgy tűnik, itt az történik, amit te akarsz!
- Nem elég, hogy beállít ez az idióta is, és szenveleg itt nekem az eltűnt húga miatt, aztán jössz te, bevágódsz mint egy gyászhuszár, és számonkéred tőlem a saját mostohaanyámat!
- PONGRÁCZ
- (Gerléhez, mint aki deja vu-t lát) Valóban, a húgodat mintha láttam volna a temetésen, pedig úgy tudtam, hogy eltünt.
- GERLE
- (Morfondírozik) Az, hogy láttad, sajnos lehetetlen, de érdekes! É-rö-dö-e-kö-e-sö.
- Ez éppen hét betű.
- JOACHIM
- De számomra még mindig nem világos valami.