- Verebes Ernő: Teremtőhadjárat
-
- 3.kép
-
- Üres polcok mindenfelé, az előtérben egy pult, rajta üvegfal. Mögötte Banyecné, a gyógyszerésznő áll, a másik oldalon páciensek sora. Recepteket adnak át, majd papírcetliket vásárolnak, hogy aztán hosszasan tanulmányozzák az azokra írt gyógyszerek nevét. A sor végén egy fiatal hölgy, a Suttogó nő, immár mint Estigma, Gerle húga várakozik. Távolabbról Pongrácz, Joachim és Gerle figyelik Estigmát, Gerle int is feléje, de mintha két különálló térről lenne szó, melyek között láthatatlan fal húzódik. Estigma, a többi sorbanállóval együtt, nem érzékeli a három férfi jelenlétét. A távolból időnként repülőzúgás hallatszik.
-
- BANYECNÉ
- (Időről időre a köpenye alá nyúl, és a melltartó-pántját rángatja) Konifant mondott?
- Egy pillanat, tessék. Naponta ebéd után, ötszázszor elismételni.
- (Egy cetlit nyújt át, a páciens pedig bólogatva és Banyecné dekoltázsát bámulva átveszi a papírdarabkát, majd jön a következő. Az emberek körbe-körbe járnak)
- Cendilanunk sajnos nincs. Annak nevét külön rá kéne írnom egy papírra, de kifogyott a tollamból a tinta. Nem baj, van helyette egy már előre kiírt Cefalon.
- (Keresi a megfelelő cetlit) Nézzük csak. Naponta hétszázötvenszer.
- Úgy tünteti el a panaszokat, hogy észre sem veszi, hogy eltüntek!
- (A vásárló kérdez valamit, Banyecné kacéran kacsint)
- Á, az nem baj. Többször lehet, csak kevesebbszer ne!
- (Egyre több a kérdés, Banyecné már egy kicsit türelmetlen, de azért kedves)
- ...oda nagyon nehéz beutalót kapni. Csak amikor a testbeszédből rángás lesz.
- (Mindenkihez) Nem tudom megérteni, az önök számára miért a fájdalom megszűnése a gyógyulás!
- (Aki már megkapta "gyógyszerét", buzgón ismételgeti annak nevét. Egyre többen kérdeznek, lassan torlódás támad a pult előtt)
- ...azt a gyógyszert még nem nevezték el, habár állítólag létezik!
- ...
- Kit érdekel, hogy a háziorvosa a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett!
- ...
- Köszönöm, nem kell töltőtoll! Találtam egy ceruzát, azzal is ide tudom írni, hogy Fasz-ci-nol.
- (Közben írja) S mire a grafitszemcsék leperegnek, többezerszer is kimondhatja!
- ...
- Mandaren, tessék. Igen, francia gyógyszer. Sajnos a gyümölcskúra drágább, hisz közvetlenül ösztönzi a biobájat. Mindennap kilencszázszor.
- (A páciens próbálja eldadogni a "mandaren" szót, de sehogy sem sikerül neki. Káosz alakul ki, Banyecné kiabálni kénytelen)
- Legyenek türelemmel, kérem szépen!
- Maga pedig ne itt gyakoroljon, hanem otthon.
- (A dadogós beteg még valamit szeretne kérdezni, nagynehezen sikerül is neki. Banyecné válasza mindenkinek szól)
- Kondomot nem tartok! Ez, sajnos, még egyszer sem jött be, de sebaj, és hajrá!
- A vásárlók egyre hangosabbak, receptjüket lobogtatva támadják a pultot. Estigma távolabb áll, s lassan vetkőzni kezd. Néhányan észreveszik. Hirtelen csend lesz.
- ESTIGMA
- (Álmatag hangon) Voila!
- BANYECNÉ
- (Estigmának) Köszönöm kedves, frappáns a módszere, de most már felöltözhet.
- ESTIGMA
- (Vetkőzik tovább, majd egy ruhadarabbal a kezében, végre megáll)
- BANYECNÉ
- (Mintha egy külföldihez beszélne) Nyugodtan felöltözhet, a rend visszaállt.
- Everything is under controll!
- Felhangzik a vezérmotívum. Joachim és Gerle, mint egy láthatalan falon keresztül, berobbannak a játéktérre, Pongrácz óvatosan követi őket.
- Ugyanebben a pillanatban a pácienseket ugyanez az impulzus szinte kirepíti a színről. Estigma és Banyecné nem érzékelik az eseményeket.
- ESTIGMA
- (Még ugyanúgy áll, kezében a ruhadarabbal. Arcán idült, madonnai ártatlanság tükröződik)
- Tampon, sampon, aszpirin, és under controll is everything!
- GERLE
- Estigma!
- ESTIGMA
- (Lassan Gerle felé fordul, mereven nézi)
- BANYECNÉ
- (Rendbeszedi magát) Jónapot kívánok, uraim!
- GERLE
- Hogy kerülsz te ide?
- JOACHIM
- Egy testvérpár, mely sosincs sehol, csak itt és most.
- ESTIGMA
- Bűneimnek vára, a zárda zárka vár, ma!
- JOACHIM
- (Halkan) Bazdmeg!
- GERLE
- Mi történt veled?
- JOACHIM
- Az orrod előtt áll, és nem látod?
- GERLE
- Azt látom, hogy valami nem stimmel.
- (Estigmának)
- Tényleg a külkereskedelemben dolgozol?
- PONGRÁCZ
- (Gerlének, súgva) Minek erölteted azt a külkereskedelmet?
- GERLE
- Anyánk miatt.
- PONGRÁCZ
- Ő már sajnos nincs, így elvárásai sincsenek!
- (Estigmának)
- Öltözzön fel hölgyem, nagyon szépen kérem!
- ESTIGMA
- (Lassan öltözik) Csak azt ölthetem fel, amit megöltek bennem, főleg az apám.
- (Joachimra néz) Meg ő itt, aki besegített neki.
- JOACHIM
- Ugyan már, alig voltam tizennégy!
- ESTIGMA
- (Konstatálja a tolókocsit, csodálkozik) Pedig akkor még álltál!
- BANYECNÉ
- A "pszihoterápia" szót ki tudják mondani?
- ESTIGMA
- (Menni készül, gondolatban már messze jár) A zárdában minden más...
- Megyek, vár a vesperás.
- JOACHIM
- (Pongráczhoz) Ez a duma... mind attól lett?
- PONGRÁCZ
- Neked jobban kéne tudnod, habár nekem is lelkiismeretfurdalásom van miatta.
- GERLE
- Várj még, Estigma! Mikor kell jelentkezned?
- ESTIGMA
- Ma estig.
- PONGRÁCZ
- Akkor nem sok időnk maradt. Volna szíves magához térni?
- A lány kifújja magát, majd egy pillanat alatt teljesen megváltozik, új szerepet ölt. Közben lágy fuvallat érződik a háttérből.
- ESTIGMA
- Na, ne féltsen engem, tudom mit csinálok.
- GERLE
- Nekem úgy tűnik, be akarsz vásárolni, mielőtt zárdába vonulnál!
- ESTIGMA
- (Legyint, mintha azt mondaná: szegény bátyám!) Az részletkérdés! Ma délben határoztam el, hogy csatlakozom a rendhez.
- JOACHIM
- Harangszóra?
- PONGRÁCZ
- Hagyd, hadd beszéljen!
- ESTIGMA
- Olyan sorsot hordozok, mely megérdemli, hogy mások is megismerjék.
- De ahhoz újra kell azt élnem.
- PONGRÁCZ
- (Gondolkodik)
- Iggen... Mi is a következő mondata?
- ESTIGMA
- (Mint aki felel)
- Az, hogy a szemlesütések és a szembesülések egyaránt fontosak.
- PONGRÁCZ
- (Elégedett) Hm. Nem rossz.
- BANYECNÉ
- Na jó, és a vetkőzés melyik csoportba tartozik?
- ESTIGMA
- (Az asszonyra néz, aki épp a melleit rendezgeti) A vetkőzés, az szemlesütve szembesülés.
- PONGRÁCZ
- Frappáns!
- ESTIGMA
- (Önmagát, mint a Suttogó nőt utánozza, ahogy Pongráczhoz szól)
- És azért jöttem vissza, hogy tudja meg!
- GERLE
- Tessék?
- PONGRÁCZ
- (Megborzong) Mit is kellett akkor megtudnom?
- ESTIGMA
- Azt, hogy: megholt, meg nem holt, magától függ.
- (A keze Pongrácz felé mozdul)
- PONGRÁCZ
- (Ő is a kezét nyújtja) Pongrácz vagyok... Szabadna a nevét?
- (Egy másodpercre egymás szemébe néznek, a nő is megérinti a dobozt, majd mintha álmából ébredne)
- ESTIGMA
- Nem jó visszatérni régi szerepekbe...
- JOACHIM
- Mi történik? Mindenkinek leállt az agya? Mindenki ismétli magát?
- GERLE
- Ismétli magát!?
- JOACHIM
- Miért jó az nektek, ha?
- ESTIGMA
- Ha?
- JOACHIM
- Ha megbolondítatok?
- GERLE
- Azt hittem, az neked is jó!
- JOACHIM
- Még egy kurva szó, és!
- PONGRÁCZ
- És pont azt a kurva szót várom, hogy folytathassuk!
- BANYECNÉ
- (Negéd)
- Maga ilyen csúnya szavakra vár?
- JOACHIM
- Hát nem is én írtam, amit fel kell itt mondanunk!
- ESTIGMA
- Pedig úgy tűnt...
- PONGRÁCZ
- Jól van, na. (Banyecnéhez) Mi tulajdonképpen önhöz jöttünk.
- BANYECNÉ
- Nem túl meglepő, hisz ez most itt egy patika, én pedig a gyógyszerésznő vagyok.
- Kér esetleg egy kanál mézet, hogy az agyműködését rendbehozzuk?
- GERLE
- Én kérnék...
- BANYECNÉ
- Akkor mondogassa szépen.
- GERLE
- Kanál méz, kanál méz... (Ismételgeti egy darabig, miközben folyik a beszélgetés, majd kijelenti, hogy köszöni, elég volt)
- BANYECNÉ
- Ismerem magukat, csak ezt az urat itt...
- (Gerlére mutat) ...őt, meg a húgát, nem. Külföldiek?
- PONGRÁCZ
- Nem, csak egy ideig ...máshol tartózkodtak.
- BANYECNÉ
- Vagy úgy!
- PONGRÁCZ
- De Remilah asszonyt biztosan ismeri, itt lakott a szomszédban!
- BANYECNÉ
- Ismerem.
- PONGRÁCZ
- Mikor járt itt utoljára? (Joachimra pislant) Merthogy a mostohafia szerint, úgy dél körül.
- BANYECNÉ
- Úgy rémlik, negyed egy is lehetett már.
- Emlékszem, azzal lépett be, hogy útálja ha harangoznak.
- PONGRÁCZ
- Jó megérzés, pont neki húzták.
- BANYECNÉ
- Ma piros rózsás pongyolában volt, kék hajcsavarokkal a fején.
- JOACHIM
- Úgy van, és sárgabársony házipapucsban. Boát nem viselt? Vagy borotvált muffot?
- BANYECNÉ
- Ön komolyan beszél, vagy viccel?
- JOACHIM
- Komolyan viccelve beszélek.
- ESTIGMA
- Valami baj történt?
- JOACHIM
- Semmi baj, csak ellenőrizzük, hogy megvan-e még az öregasszony.
- ESTIGMA
- Láttam ma valakit, aki nagyon hasonlít rá!
- Akkor ment el innen, amikor én megérkeztem! Az ajtóban találkoztunk.
- JOACHIM
- Érdekes! Ő eltűnik, te megérkezel.
- PONGRÁCZ
- Ne szaladj a rúd elé!
- (Estigmához) Tehát egészen közelről látta! Valóban ő volt az?
- ESTIGMA
- Akár ő is lehetett! Valamit mormolt az orra alá, először azt hittem, hogy köszön.
- De ilyen sokszor...
- PONGRÁCZ
- Ismételte magát?
- GERLE
- Ismételte magát?
- JOACHIM
- Elég már! Szóval az orra alá mormolt. Valahogy így: morfium, morfium, morfium...?
- ESTIGMA
- Valahogy úgy, csak nem hallottam tisztán, hogy mit.
- JOACHIM
- (Banyecnéhez) Szép teljesítmény, ha már egy halottnak hitt narkóst is át tud ejteni a biobájakról szóló meséjével!
- BANYECNÉ
- Kikérem magamnak!
- GERLE
- Mi az a biobáj?
- JOACHIM
- Kuss!
- ESTIGMA
- Aztán, a néni táskájában megszólalt a mobiltelefon, és ő elhallgatott.
- BANYECNÉ
- Csak az ampullák csörögtek. Ma kettővel többet vitt el, neki valódi morfiumot adtam.
- (Joachimhoz) És tudja mit, kedves... mostohafiú?
- Majd akkor minősítsen engem, ha olyan gyógyszert írok fel önnek, melynek a neve: Felállítalakpicim!
- JOACHIM
- Tudom, hogy tetszem magának, de azt ajánlom, eszébe se jusson ilyesmit felírni!
- GERLE
- (Idétlenül vihog) Valóban ne, mert akkor aztán...
- Igaz-e Joachim?
- BANYECNÉ
- Húsz éve dolgozom itt, és még senki sem panaszkodott rám, ezen az egy bénán kívül!
- JOACHIM
- (Fenyegetően megmarkolja a tolókocsi karfáját) De én ezen az egy bénán belül vagyok!
- GERLE
- (Tőle nem várt indulattal) Ül!!!
- (Csodálkozva néznek Gerlére, aki saját elszántságától jön zavarba)
- ...így tréfálkoztunk régen, mi ketten. Arra, hogy "fekszik!", sosem reagált.