Verebes Ernő: Teremtőhadjárat

 

11. kép

 

Kórházi szoba, félhomályban. Banyecné Joachim tolószékében ül, egy golfütőt tart a kezében. Az ágy üres, az éjjeliszelrényke megpakolva banánhéjjal meg befőttesüvegekkel, banánhéjból a földre is bőven jut, a szekrényke körül.

 

BANYECNÉ

(Fáradtan, mint akinek már nincsenek érvei)

Rám is gondolhatnál! Nemsokára hozzák a vacsorát, s mit szólnak ha engem találnak itt helyetted?

JOACHIM

(A hangja valahonnan fentről hallatszik)

Valószínűleg megörülnek, mert magát nem kell gyógyítani.

BANYECNÉ

Ki tudja, kell-e, vagy nem kell?

Hisz minden porcikám azt kívánja, hogy emlékezzem rád! Amikor ott a füvön belém hatoltál, úgy éreztem, én vagyok az az utolsó lyuk, amelybe a golf-világbajnok begurítja a győztes labdát!

JOACHIM

(Pillanatra visszatér belé a kisördög)

De vajon mit szólna a Banyec, ha tudná?

BANYECNÉ

Kit érdekel a Banyec!

Feldobjak még egy banánt?

Közben kivilágosodik a tér. Joachim a mennyezethez tapadva lóg a levegőben, mint egy eleresztett léggömb, a derekán egy elvágott madzagvég fityeg. Már jó ideje fenn lehet, ennek ellenére jól érzi magát.

JOACHIM

Unom a banánt. A befőtt elfogyott?

BANYECNÉ

Van még. De lecsepegtetnéd a lepedőt.

JOACHIM

Jó, majd ha leszálltam.

BANYECNÉ

De mikor?

JOACHIM

Nem tudom, döntésképtelen vagyok.

Úgy látszik, a nyomáskülönbség...

BANYECNÉ

Nem értem, miért kellett elvágnod azt a zsinórt!

JOACHIM

Eh, csak egy köldökzsinór!

BANYECNÉ

Tőlem akarsz menekülni?

JOACHIM

Nem, csupán vonzott a lét elviselhetetlen könnyűsége.

BANYECNÉ

(Csendesen) Jobban, mint én?

JOACHIM

Sajnálom, nekem ez a plafon!

BANYECNÉ

(Felnéz rá)

Kívűlről diszkrét kopogás, majd nyílik egy ajtó, s Gerle dugja be a fejét, arckifejezése nyugodt, de cseppet sem jóindulatú. Belép, majd megjelenik Pongrácz is, komoly ábrázattal, kezében egy zacskó banán.

GERLE

(Látván a tolószéket, kikel magából)

Hát Joachim hol a francban van?

BANYECNÉ

Csendesebben, kórházban van!

GERLE

Azt én is tudom, de hova mehetett, úgy... gyalog?

PONGRÁCZ

(Próbálja kordában tartani, mint egy rossz gyereket) Viselkedj már, mert téged is itt tartanak!

JOACHIM

(Elérzékenyül) Látom, hoztatok banánt.

Egyként néznek fel rá. Joachim mosolyog, a madzagvéggel játszik.

PONGRÁCZ

(Elismerően) Elég nagy utat tettél meg, hallod! Büszke vagyok rád!

BANYECNÉ

(Mentegetőzik) Képzeljék, elvágta a zsinórt!

GERLE

Nem inkább maga volt az?

BANYECNÉ

Én? Hogy mondhat ilyet?

PONGRÁCZ

(Gerlének) Utána megbeszéljük, de most már fogd be a szád!

GERLE

(Visszasúg) Mi után? Azután, hogy folyton leszerepeltetsz?

PONGRÁCZ

(Banyecnéhez) Mióta... tartózkodik ott fenn?

BANYECNÉ

Valós idő szerint úgy hét-nyolc perce, virtuális idő szerint legalább másfél órája.

GERLE

Szerintem, annyi kell is, hogy átgondolja a dolgokat.

PONGRÁCZ

(Gerléhez) Van valami erre vonatkozó passzus?

GERLE

Van hát. (Előveszi a levelet, olvasni kezdi)

"Szerintem is kell annyi, de hogy folytassam: ...ha pedig valaki úgy száll el mint a bánatos sóhaj, akkor úgy ér földet, mint csilingelő nevetés. Joachim, egyetlen tékozló- és mostohafiam, ki kellett volna várnom, hogy hazatérsz."

JOACHIM

(Nyögdécsel) Hogy hazatérek?

Arról nem ír senki, hogyan kell innen leszállnom?

PONGRÁCZ

Csak akarnod kell, és akkor én segíthetek!

BANYECNÉ

Az a baj, hogy ő döntésképtelen.

PONGRÁCZ

Én viszont nem, tehát valamennyire befolyásolhatom!

GERLE

Hiába. Ugyanígy szállnak el, akik meghalnak.

BANYECNÉ

Maga vészmadár! Le kell húznunk, és kész!

PONGRÁCZ

De ez nem olyan egyszerű, neki is bele kell egyeznie.

GELRE

Joachim! Ha lejössz, elfelejtem neked azt, hogy meg akartalak fojtani!

PONGRÁCZ

(A fejét vakarja) Ez így nem fog menni!

JOACHIM

Azt már különben is elfelejtettem. Lassan mindent elfelejtek, csak.

GERLE

Csak mit nem?

JOACHIM

A lelkiismeretfurdalást.

PONGRÁCZ

(Meghatódva bólogat)

GERLE

Estigma többé nem akar látni téged!

Viszont, hamár itt tartunk, tőlem bocsánatot kérhetsz.

JOACHIM

(Egyre jobban nyög) Az nem olyan egyszerű!

BANYECNÉ

(Szugerálja) Rajta, aztán leereszkedhetsz!

JOACHIM

Úgy érzem magam, mint valami alúlról táplálkozó penészkultúra.

BANYECNÉ

Minden jóvátehető valahogy, ha a szándék megvan!

JOACHIM

Bocsássatok meg...

PONGRÁCZ

Megpróbáljuk, Joachim. Na, és most szépen ereszkedj le.

JOACHIM

(Lemondóan)

Inkább nyissátok ki az ablakot.

GERLE

De előbb talpra kéne állnod! Hol marad a nagy átverés? Mindvégig bíztam benned, most meg...

JOACHIM

Pont ez lesz a nagy átverés.

Minden tagom fáj, egyre jobban húz valami felfelé.

BANYECNÉ

De nem szállhatsz el, csak úgy!

JOACHIM

Estigma...

BANYECNÉ

(Segélykérően néz Pongráczra) Mondja neki maga is, hogy ne!

PONGRÁCZ

(Sokáig nézi Joachimot, aki egyre jobban kínlódik) Azt hiszem, el kell engednünk.

(Az ablakhoz megy, kinyitja) Még nincs egészen sötét, szép az alkony.

Két szemed a villanyvezetékre!

GERLE

(Elveszi Banyecnétől a golfütőt és Joachimnak nyújtja) Kapaszkodj ebbe, talán segít...

JOACHIM

(Lassan emelkedni kezd) A dobozban biztosan ott van az is, amit!

PONGRÁCZ

Amit?

JOACHIM

Már magadtól is rá kellett volna jönnöd!

(Egyre távolodik) Gyönyörű neve van! Gyönyörű neve van!

Joachim eltűnik a magasban. Az ajtóban megjelenik az ápolónő. Fején kendő, mely eltakarja az arcát. Kezében tiszta ágyhuzat, s Joachim ruhái. A ruhákat átadja a sírdogáló Banyecnének, s hozzálát, hogy áthúzza az ágyat.

ÁPOLÓNŐ

Egyfolytában azon sajnálkozott, hogy senki sem látta felállni.

Hát mondtam neki, hogy én megnézem, ha akarja, de csak azt hajtogatta, hogy már késő.

Tudom, én nem vagyok érdekes, de azért felálhatott volna nekem is, azzal tán nem szégyeníti le magát, hogy egy egyszerű ápolónőt ver át!

GERLE

A banánhéjakat is szedje össze!

ÁPOLÓNŐ

Tessék?

GERLE

A banánhéjakat takarítsa össze!

ÁPOLÓNŐ

(Sértődötten) Majd küldöm a takarítónőt.