Verebes Ernő: Teremtőhadjárat
 
11. kép
 
Kórházi szoba, félhomályban. Banyecné Joachim tolószékében ül, egy golfütőt tart a kezében. Az ágy üres, az éjjeliszelrényke megpakolva banánhéjjal meg befőttesüvegekkel, banánhéjból a földre is bőven jut, a szekrényke körül.
 
BANYECNÉ
(Fáradtan, mint akinek már nincsenek érvei)
Rám is gondolhatnál! Nemsokára hozzák a vacsorát, s mit szólnak ha engem találnak itt helyetted?
JOACHIM
(A hangja valahonnan fentről hallatszik)
Valószínűleg megörülnek, mert magát nem kell gyógyítani.
BANYECNÉ
Ki tudja, kell-e, vagy nem kell?
Hisz minden porcikám azt kívánja, hogy emlékezzem rád! Amikor ott a füvön belém hatoltál, úgy éreztem, én vagyok az az utolsó lyuk, amelybe a golf-világbajnok begurítja a győztes labdát!
JOACHIM
(Pillanatra visszatér belé a kisördög)
De vajon mit szólna a Banyec, ha tudná?
BANYECNÉ
Kit érdekel a Banyec!
Feldobjak még egy banánt?
Közben kivilágosodik a tér. Joachim a mennyezethez tapadva lóg a levegőben, mint egy eleresztett léggömb, a derekán egy elvágott madzagvég fityeg. Már jó ideje fenn lehet, ennek ellenére jól érzi magát.
JOACHIM
Unom a banánt. A befőtt elfogyott?
BANYECNÉ
Van még. De lecsepegtetnéd a lepedőt.
JOACHIM
Jó, majd ha leszálltam.
BANYECNÉ
De mikor?
JOACHIM
Nem tudom, döntésképtelen vagyok.
Úgy látszik, a nyomáskülönbség...
BANYECNÉ
Nem értem, miért kellett elvágnod azt a zsinórt!
JOACHIM
Eh, csak egy köldökzsinór!
BANYECNÉ
Tőlem akarsz menekülni?
JOACHIM
Nem, csupán vonzott a lét elviselhetetlen könnyűsége.
BANYECNÉ
(Csendesen) Jobban, mint én?
JOACHIM
Sajnálom, nekem ez a plafon!
BANYECNÉ
(Felnéz rá)
Kívűlről diszkrét kopogás, majd nyílik egy ajtó, s Gerle dugja be a fejét, arckifejezése nyugodt, de cseppet sem jóindulatú. Belép, majd megjelenik Pongrácz is, komoly ábrázattal, kezében egy zacskó banán.
GERLE
(Látván a tolószéket, kikel magából)
Hát Joachim hol a francban van?
BANYECNÉ
Csendesebben, kórházban van!
GERLE
Azt én is tudom, de hova mehetett, úgy... gyalog?
PONGRÁCZ
(Próbálja kordában tartani, mint egy rossz gyereket) Viselkedj már, mert téged is itt tartanak!
JOACHIM
(Elérzékenyül) Látom, hoztatok banánt.
Egyként néznek fel rá. Joachim mosolyog, a madzagvéggel játszik.
PONGRÁCZ
(Elismerően) Elég nagy utat tettél meg, hallod! Büszke vagyok rád!
BANYECNÉ
(Mentegetőzik) Képzeljék, elvágta a zsinórt!
GERLE
Nem inkább maga volt az?
BANYECNÉ
Én? Hogy mondhat ilyet?
PONGRÁCZ
(Gerlének) Utána megbeszéljük, de most már fogd be a szád!
GERLE
(Visszasúg) Mi után? Azután, hogy folyton leszerepeltetsz?
PONGRÁCZ
(Banyecnéhez) Mióta... tartózkodik ott fenn?
BANYECNÉ
Valós idő szerint úgy hét-nyolc perce, virtuális idő szerint legalább másfél órája.
GERLE
Szerintem, annyi kell is, hogy átgondolja a dolgokat.
PONGRÁCZ
(Gerléhez) Van valami erre vonatkozó passzus?
GERLE
Van hát. (Előveszi a levelet, olvasni kezdi)
"Szerintem is kell annyi, de hogy folytassam: ...ha pedig valaki úgy száll el mint a bánatos sóhaj, akkor úgy ér földet, mint csilingelő nevetés. Joachim, egyetlen tékozló- és mostohafiam, ki kellett volna várnom, hogy hazatérsz."
JOACHIM
(Nyögdécsel) Hogy hazatérek?
Arról nem ír senki, hogyan kell innen leszállnom?
PONGRÁCZ
Csak akarnod kell, és akkor én segíthetek!
BANYECNÉ
Az a baj, hogy ő döntésképtelen.
PONGRÁCZ
Én viszont nem, tehát valamennyire befolyásolhatom!
GERLE
Hiába. Ugyanígy szállnak el, akik meghalnak.
BANYECNÉ
Maga vészmadár! Le kell húznunk, és kész!
PONGRÁCZ
De ez nem olyan egyszerű, neki is bele kell egyeznie.
GELRE
Joachim! Ha lejössz, elfelejtem neked azt, hogy meg akartalak fojtani!
PONGRÁCZ
(A fejét vakarja) Ez így nem fog menni!
JOACHIM
Azt már különben is elfelejtettem. Lassan mindent elfelejtek, csak.
GERLE
Csak mit nem?
JOACHIM
A lelkiismeretfurdalást.
PONGRÁCZ
(Meghatódva bólogat)
GERLE
Estigma többé nem akar látni téged!
Viszont, hamár itt tartunk, tőlem bocsánatot kérhetsz.
JOACHIM
(Egyre jobban nyög) Az nem olyan egyszerű!
BANYECNÉ
(Szugerálja) Rajta, aztán leereszkedhetsz!
JOACHIM
Úgy érzem magam, mint valami alúlról táplálkozó penészkultúra.
BANYECNÉ
Minden jóvátehető valahogy, ha a szándék megvan!
JOACHIM
Bocsássatok meg...
PONGRÁCZ
Megpróbáljuk, Joachim. Na, és most szépen ereszkedj le.
JOACHIM
(Lemondóan)
Inkább nyissátok ki az ablakot.
GERLE
De előbb talpra kéne állnod! Hol marad a nagy átverés? Mindvégig bíztam benned, most meg...
JOACHIM
Pont ez lesz a nagy átverés.
Minden tagom fáj, egyre jobban húz valami felfelé.
BANYECNÉ
De nem szállhatsz el, csak úgy!
JOACHIM
Estigma...
BANYECNÉ
(Segélykérően néz Pongráczra) Mondja neki maga is, hogy ne!
PONGRÁCZ
(Sokáig nézi Joachimot, aki egyre jobban kínlódik) Azt hiszem, el kell engednünk.
(Az ablakhoz megy, kinyitja) Még nincs egészen sötét, szép az alkony.
Két szemed a villanyvezetékre!
GERLE
(Elveszi Banyecnétől a golfütőt és Joachimnak nyújtja) Kapaszkodj ebbe, talán segít...
JOACHIM
(Lassan emelkedni kezd) A dobozban biztosan ott van az is, amit!
PONGRÁCZ
Amit?
JOACHIM
Már magadtól is rá kellett volna jönnöd!
(Egyre távolodik) Gyönyörű neve van! Gyönyörű neve van!
Joachim eltűnik a magasban. Az ajtóban megjelenik az ápolónő. Fején kendő, mely eltakarja az arcát. Kezében tiszta ágyhuzat, s Joachim ruhái. A ruhákat átadja a sírdogáló Banyecnének, s hozzálát, hogy áthúzza az ágyat.
ÁPOLÓNŐ
Egyfolytában azon sajnálkozott, hogy senki sem látta felállni.
Hát mondtam neki, hogy én megnézem, ha akarja, de csak azt hajtogatta, hogy már késő.
Tudom, én nem vagyok érdekes, de azért felálhatott volna nekem is, azzal tán nem szégyeníti le magát, hogy egy egyszerű ápolónőt ver át!
GERLE
A banánhéjakat is szedje össze!
ÁPOLÓNŐ
Tessék?
GERLE
A banánhéjakat takarítsa össze!
ÁPOLÓNŐ
(Sértődötten) Majd küldöm a takarítónőt.